Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Vajda Mária: Szerelmi élet Balmazújvároson (IV. - befejező - rész)
„Aki odajárt dógozni hétszámra, az nem lehetett olyan asszonybolond, örült ha szombat este mikor megjött a munkábul, megpetélhette az asszonyt. Én télen mindig elmentem hónapos cselédnek, nem jöhettem haza, csak két hétbe eccer. Hát istenem, szenvedni kellett nekem is meg a menyecskének is.” „ügyi fiatal korba olyan betyár az ember szervezete, hogy kell neki minden este. Van is errül egy ilyen törtínet. Azt mondta az egyik ember a másiknak, hogy — hej komám, az enyém mindig tizenkettőt mutat, én minden este megkoppantom az asszonyt kétszer is. — Na jó, — azt mondja a komája — tegyíl minden este annyi tojást az ablakba, ahányszor meghúztad az asszony színáját az iccaka. — Telt az idő, egy hétig csak ment minden este egy-kettő. Utána mán ritkultak a tojások. Egy hét után látja a koma, hogy hetfün este egy tojás, a keddi napon üresen maradt az ablak, majd szerdán megint vót egy tojás, csütörtökön megint kimaradt. Na oszt, lassan odaírtek, hogy csak hetenkínt vót egy-két tojás az ablakba. Hát ügyi elteltek egymással, oszt mán egy kicsit hanyatlott. Ez így is van.” „Hát van akinek mindig áll a szerszámja, mint a jegenye. Nem egyforma vír van bennünk. Hát egy iccaka egy-két koppantás, ez olyan átlagos vót, de vót aki többet is, de hogy hányat, tudja az öreg isten. Vót olyan, aki azt mondta, hogy kettő-három is ment egy iccaka, de azt mán elfelejtette hozzátenni az olyan, hogy előtte biztos hónapokig nem vót nővel. Mer hiszen ami én velem is törtínt. Olaszországba vótam a tizennígyes háborúba katona, három hónap után jöttem haza szabadságra, oszt fogtam Debrecenbe egy menyecskét, betyár kis menyecske vót, hát öccör megkcppan- tottam akkor. Ez vót a legtöbb egy iccaka, ennél többet én sose, ezt is csak eccer, pedig nagyvírű vótam én is, de ekkor kivótam nagyon éhezve, meg fiatal is vótam, mentem vissza a frontra, azt se tudtam, hogy lesz-í még részem többet az íletbe ilyenbe.” „Azt mondják, aki fiatal korába sokat csinálja, az hamar kivínül belőle. Hát ez kérem, hazugság. Én tizenötéves vótam, mikor elkeztem, utána osztán nem vót nekem benne soha hiány, az enyém mindig tizenkettőt mutat, nem mondom ritkábban, de azír hetente vagy kéthetente sor kerül még rá most is. Még nekem most is van mivel, csak az a baj, hogy nem nagyon van kivel, mer a felesígem nem nagyon van rá, most mán jobban húzódozik, mint fiatalabb korába, pedig ű még csak hetvenkét éves.” „Hát olyan hetvenéves koromig még nekem rendes íletem vót. Mán akkor ügyi özvegyember vótam, hát azír mikor alkalom jött, csak akkor lehetett, de az meg azír mindig csak akadt. Hát még most is csak feljön bennem sokszor, hogy csak jó vóna még. Lehet, hogy vóna is még valami, lehet, hogy nem vóna, ki az úristen tudja. Hát bizony utójjára 78 éves koromba vótam. Még akkor az igazat megvallva megpetél- tem K.-nét, jaj de magának mindent elárulok. Na hát megpróbáltuk, de oszt csak ment. Hojoj, de oszt kifőttünk mind a ketten. Hát még megcsinálnám lehet máma is, ha úgy jönne, nem húzódoznék tűié. Csak máma mán gondolkodási időt kellene kivárni, mert mán bizony hatot mutat, oszt idő kell, míg a tizenkettőhö felír a szerszám.” „Hát szerintem míg az ember fiatal addig való az a nagy bujálkodás is. Mikor mán megöregedett az ember, akkor mán sokszor örül, hogy él, nemhogy arra gondoljon, hogy még aláfűtsön az asszonynak. Fűtenek mán nekünk odalenn. Még hatvan hetvenévesen elmegy hébe-korba, de mán az én koromba (81 éves) az ember olyan baszhatnék, mint heréit lú őszi mélyszántáskor. Hát akkor el tudja kípzelni mennyire kíván- kozok én még a nőre.” „Tudja mit mondok én, én most irigylem a nőcselídeket, mer az akármilyen öreg, meg beteg is, csak szíjjel tudja rakni a lábát, mer azt mondták a régi öregek is, százéves csűrbe is lehet csépelni, csak nem százéves cséppel.” 64
