Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Kiss Anna: Virág és hajszálak a hóban (versciklus)
Dúló Verőn papucsai s az ördög ártatlanok, a görögibolyás éjszakát kéne okolni, mi tódul, árad sötétben, és Vass Róza özvegy anyját sem hagyja aludni, hogy végül botot fog, és a görögibolyákat világító pendelyben csépeli! Felrettennek a lepkék, belibegnek Siket varga ablakán, és vihogva telepszenek a dunna tetejére, felcsapott szárnyaikkal, párosán, ahogy ez már a lepkéknek szokása, s küldözgetik álmukat fel a holdra. FORGÓSZÉLÁLOM Bábi Vargha a madárijesztővel vitatkozik, kitől a seregélyek lelki nyugalommal lopják a meggyet, s még ő van megsértődve...! — Csikoroghatsz, te szőlőskertek szégyene, a dolgot megosztottuk, én kötözök kapálok, még a meggyet is én szedem le, a te dolgod a madarak ijesztése! Ezért minden tavaszon új kalap, és kitüntetés ősszel, ehun ni, mint egy tábornok, olyan vagy ...! És a lelkeddel is törődök, mert én olyan vagyok, Gilice Katáról is néked mondok el először mindent, de te szétkürtölöd, a seregélyek sem pletykásabbak nálad, tegnap is miket hallok vissza, hogy piros kendőt vásárolt Bábi Vargha! Es a házát újságban hirdeti! Hadonászik. A piszkebokor alján beásott nagy zöld fadugós üveghez tántorog, és mielőtt inni tudna, eléforog az álom, forgószélben szirmot tépő fehérnép, szoknya, kötény, kendő kavarog, ó, boldog isten . . .! ESTE VAN Utcára hallik a hajsuhogás, Feketéné, a szép Dúló Verőn fürdőzik ott a hajnalkák mögött, csattan papucsa a tornác kövére. Férjeura álmában arany fésűt, aranyhajtüt vásárol, még mindig gyönyörködve nézi a hajmosások, fürdőzések körüli felfordulást, a hajnalkákkal befuttatott tornác homályában egymásra lobbanó selyemszoknyák halmát, Dúló Verőn derekán egész nap két csikó ára suhog . ..! Még mindig mosolyogva halássza ki az étel sűrűjében talált hajszálakat. Hová nem jut belőlük ...?! Csak a sóért veszekszik, merthogy annak ott kell állni őelőtte, és erre Dúló Veront nem lehet rászoktatni! Irgalmatlan egy hatalom őrajta ez a töméntelen asszonyi haj, felráncigálta még a hóból is, hazahívta veres nagy sátorába katonaszökevénynek, Dúló Verőn sírása megcsitulva úgy él benne, hogy mikor arra gondol, magának is nagy sírhatnék ja támad. Nagy tenyerébe hajat meregetve, s párnára visszaöntve eltűnődik: Vénségük holdas-havas erdejében ólálkodó ismeretlen hatalmak elbírnak-é Dúló Verőn hajával...? Lehet-é, hogy a két csikót megérő selyemszoknyák az éjszakai kékből feketébe merülnek, és a pöttöm fehér virágok hirtelen kiesnek...?! Sóhajok közt közelebb fészkelődik, nagy tenyerével asszonya orcáján nézi a zsaluk résein bebújó, tükörbe hulló nagy csillagokat.
