Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Egy legenda színhelyén

— Demeter János a neve.

A szökés-vöröses arcú könyvelőnő, Ana Miriga közönyösen néz. Rusné, a német asszony is rezzentelen. A házigazda egy pillanatig elmélázik, aztán felderülő tekintettel, mint aki az emlékek mély kútjából meríti meg vedrét:

— Nem a jegyző Demeterék? ... Az öregek emlegették. Szívesen emlegették. A grófékról, Bethlenékről sem mondtak rosszat... A jegyző úr él-e még? Nem hinném. A fia lenne?

Előveszem Demeter János emlékiratát: Századunk sodrában. Hevenyészve fordít- gatok belőle. Kerléssel indítja, a szülőházzal, amely „széles”, térszerű országút közepén állt, a községháza mellett, s magas földszintjével és sűrű zöld zsalugátereivel harmonikusan illeszkedett bele a szász környezetbe”. A Demeter-család innen került át

1909-ben Somkerékre; öt gyermek volt már a házban, szüleik magyar iskolába akarták járatni őket, Kerlésen azonban csak német és román iskola volt. „Somkereket tíztizenöt kilométer választja el Kerléstől, és ha kiálIsz a torony erkélyére, láthatod azt a sűrű lombbal borított dombot, amely alatt meghúzódik, és amely kiemeli a Mezőség pereméből. Apám nemcsak a községhez fűződő, személyes élményei miatt — ahol pályája és családi élete elindult —, hanem történelmi áhítatból is igyekezett felébreszteni tiszteletünket Kerlés iránt. Szemében Kerlés a Cserhalom is volt, ahol Salamon döntő vereséget mért a betörő kunokra, és ahol a király oldalán harcolt maga Szent László is. Sokszor cimborás mosollyal mesélte, hogy járt túl Szent László a kunok eszén, akik annyi harctéri tapasztalat után sem gyanították, hogy az elszórt pénzek csak arra valók, hogy megbontsák a csatarendjüket. Most mind ott, egymás mellett, abban a halomban porladoznak. Vajon miért is nem ásatják ki őket, és miért nem jelöli a helyet méltó emlékük? A kérdés állandó téma volt, és apám, hogy ne hűtse le annyi gyerek képzeletét, közbejött nehézségekkel mentegetőzött: — Voltak ásatások, de eltévesztették a helyet. Most háború van, de utána majd újra nekilátnak. — Amikor ő Kerlésre került, még olvashatók voltak a domb meredek oldalából kidomborodó sziklán Vörösmarty sorai, amelyeket valószínűleg egy megilletődött történész vagy költő véshetett bele, de az idő vagy ártó kezek lekoptatták. Apám azért szívesen skandálta:

Még maga áll a heg/, tetején sok század után is Véren nőtt füvei koszoruzva uralkodik a hir.

Vajha, midőn oda tér honnunk fia, el ne felejtse Őseit és szabadabb lélekkel zengje utánunk:

Cserhalom, a te tetőd diadalnak büszke tetője.

Szinte Szent László legendáival versenyeztek a dombon emelkedő kastélyhoz fűződő legendák...”

Vágtában olvastam idáig a Demeter János szövegét az 1975-ös Kriterion kiadványból; ugyan mit tudhatnak Constantin Rus házában a kilencszász esztendős legendáról, az 1068-as csatáról? Másként kijavítom a nyilvánvaló tévedést: Cserhalomnál az elrabolt magyar lányt mentette meg László herceg a kun harcostól, az elszórt pénz legendája, ez az ismert hadicsel más csatájához fűződik.. . Lassítok most az olvasással, a szöveget oda akarom mérni a mai kerlésiek emlékezetéhez.

... lakatlan kastély ... éppen a domb tetején . .. ablakok, ajtók nélkül,. . . márványlépcsők, márványpadlózat ...” Mintegy az egész környék közös tulajdona, akadálytalanul szolgált turistaszállásnak és bálteremnek, mindig és bárkinek, akinek csak kedve támadt ott szórakozni. A tánc szüneteiben csapatostul le-leereszkedtünk a domb meredek ösvényein, s helyenként hason csúszva belopóztunk a kastély hajdani urainak kriptájába. Itt a kézilámpákkal és gyertyákkal sápadtan megvilágított kö57