Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - MŰHELY - Kovács István: Könyvek a szabadságharc leveréséről és a megtorlásról
ezeknél fogva Magyarország alkotmányát eltöröltnek nem tekinthetem, legföljebb ideiglenesen felfüggesztettnek, míg a forradalom következtében szükséges átmeneti időszak tart, s birodalomszerte a rend és nyugalom tökéletesen helyre lesz állítva, minek bekövetkeztével — jog és igazság szerint — az alkotmányos állapotnak vissza kell állíttatnia. Nézeteimet — Zichy Ferencen kívül — senki nem pártolta . . Azt lehetne mondani, ami a nemzetiségekre vonatkozóan szállóige lett — politikailag a konzervatívok is azt kapták jutalmul, amit a forradalmárok büntetésül. Keserűen jegyzi meg Fiath Ferenc helytartósági tanácsos, aki oly rendületlen hűséggel állt ki az udvar mellett 1848—49-ben: „... minden kitűnőbb egyéniség rendőri felügyelet alatt állott; de különösen mi, konzervatívok. Úgy látszott, nem tudták megbocsátani, hogy nem voltunk mi is forradalmárok.” Katona Tamás Az aradi vértanúkhoz írt bevezetőben aláhúzza az idős korára a köztudatban is jóságossá őszült és roggyant Ferenc József felelősségét: „Az aradi elítéltek közül 1850 júniusában kegyelmet kaptak azok, akik még 1848 előtt kiléptek az osztrák hadseregből (a vértanúk közül Lázár és Kazinczy is ebbe a csoportba tartozott volna), de a többségük hosszú évekig, jóval Haynau és Schwarzenberg halála után is fogságban volt. Ez azt mutatja, hogy nem pusztán Haynau és Schwarzenberg bűne volt a véres megtorlás, hanem ezt helyeselte, követelte és éveken keresztül gyakorolta maga az uralkodó, Ferenc József is.” Hogy a „jóságos és szelíd uralkodó” mennyire továbbépítette Haynau életművét, bizonyítja Podhorszky Mária esete, akit 1852-ben — (ekkor Haynau már régen nyugállományban volt) —15 éves korában tartóztattak le édesanyjával együtt. (A Kempen által megszervezett besúgóhálózat mintaszerűen működött!) Az Újépületbe hurcolták, ahol többek között fogolytársa lett Teleki Blankának és Leövey Klárának. Minden áron azt akarták rájuk bizonyítani, hogy családjuk a Kossuth-emigráció fontos hazai támaszpontját alkotja. Négyévi vizsgálati fogság után, 1856-ban felségárulásért — teljesen ártatlanul —12 évi várbörtönre ítélték. (Ebben a vizsgálat idejét nem számították be!) Naplóját Tóth Gyula tette közzé. Szokványos, elkoptatott fordulata, amellyel a Kempen által megszervezett és népünk nyakára ültetett csendőrség sérthetetlenségének példázatát summázza, a szabadság- harcot követő évtizedet is jellemzi: „Tegnap a haditörvényszék négy magyar parasztot agyon lövetett, amiért egy zsan- dárt a korcsmában megvertek ... Szemet szemért, kezet kézért; így ítélt a régi kor. A mostani négy életet ad az enyészetnek egy testi sértés miatt. Az ily törvény a vad népek előtt is ismeretlen.” 68
