Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - MŰHELY - Kovács István: Könyvek a szabadságharc leveréséről és a megtorlásról

szolgálatban álló tiszt, több mint ötszáz ember vértanúhalált szenvedett volna. így is csak az mentette meg életüket, hogy az oroszok lassan és vonakodva szolgáltatták ki őket az osztrákoknak — Haynau minden toporzékoló sürgetése ellenére.”

Görgey egyéni drámája, hogy kegyelmet kapott, miközben a parancsainak, felszólításainak, kéréseinek engedelmeskedő főtiszttársait, köztük a leghűségesebb barátnak számító Leiningen Westerburg Károlyt, kivégezték. Csak Miklós cár leghatározottabb fellépésére kapott amnesztiát. Aki ezt kijárta és megadta neki, bizonyára nem sejtette, hogy végülis milyen zseniális büntetéssel sújtotta az „árulót”. „Életre ítélték!” —a nietzscheinél is tökéletesebben kiagyalt kárhozatra.

Görgey, aki érzelmeinek úgy tudott parancsolni, mint katonáinak, nem tartozott azok közé, aki döntései helyes vagy helytelen voltán, helyesebben; következményein keseregjen, mint pl. Klapka, aki később azt vallotta, ha tudta volna, hogy mi vár az aradiakra, inkább Komárom romjai alá temetkezik, mintsem, hogy feladja az erődítményt. Görgey, mint ahogy ezt a Pásztor Emil által idézett gazdátlan levelek tanúsítják, nem mutat ilyen értelmű „megbánást”. „Ha akkor egy isteni kéz ujja fölleb- benti vala szemeink előtt a jövendőnek fátyolét?... akkor én a fegyverletételt mégis megkísérlettem volna — csakhogy akkor boldogtalan barátaim közreműködése nélkül tevém vala azt.”

Milyen utat tett meg a két főhadsereg a nyári hadjárat megindulásától Világosig illetve Temesvárig? A Tóth Gyula által összegyűjtött és sajtó alá rendezett memoárgyűjtemény, mintegy dokumentálja is Katona Tamásnak az idézett bevezetőben közzétett tömör ismertetését, amelyet a főhadszíntéren bekövetkezett eseményekről kerekített. A Görgey által vezetett feldunai hadsereg augusztus 9-én ért a június 29-i pesti haditanácson kijelölt „randevú” színhelyére, Aradhoz. Közben maga után vonszolta az orosz haderő zömét, sőt le is rázta magáról, hiszen amikor augusztus 9-én az emlékezetes beszélgetésre sor került közte és Kossuth között Arad várában — (lefolyását ő maga írja le; Utolsó együttlétem Kossuthtal címen olvashatjuk a történelmi memoárantológiában) — Rüdiger csapatai még három-négy napi járásra vannak a magyar seregek gyülekezési pontjától.

A Perczel vezette közép-tiszai hadsereg kardcsapás nélkül, menekülésszerű gyorsasággal vonul Szegednek, s csak a császári katonák fizikai erőnlétén múlik, mikor érnek a város alá. Ekkor Kossuth Dembinskinek rendeli alá a déli magyar haderőt. Ezzel sorsa meg is pecsételődik. Kossuth nagy hibát követett el, hogy — még ha politikai kényszerűségből is — Kápolna után is rendre Dembiiískit erőltette fővezérnek. Dembinski, a közhiedelemtől eltérően nem tartozott az 1830—31-es lengyel szabadságharc kimagasló katonaegyéniségei közé. (Sokkal inkább az volt Ignacy Pr^d- zynski tábornok, akihez elsőként fordult Kossuth, de aki súlyos betegsége miatt nem tudott Magyarországra utazni.) Hírét azzal alapozta meg, hogy az ostrol^kai csata után Litvániába rendelt, majd onnan Poroszországba szorított Gieigud-, Chíapowski- féle hadseregről a lovashadosztály egy kisebb részével leszakadt és szerencsés érzékkel vonulgatva visszatért a Lengyel Királyság területére, csatlakozva a még fegyverbe álló csapatokhoz. Jó cunctator volt — s ezt a titulust A temesvári csata címen közzétett emlékiratrészletében se tagadja meg magától. Tény az, hogy a litvániai bravúr után tizennyolc évvel az általa dicséretesen elemzett cunctátorsága katasztrofális következményekkel járt. Mindenekelőtt azért, mert a magyarok által birtokolt Arad helyett az osztrák kézen levő Temesvár — (vagyis a török határ) — irányába vezette a folytonos visszavonulásoktól, sikertelen csatáktól, utóvédharcoktól egyre jobban demoralizált, kiéhezett hadsereget. A temesvári katasztrófáért Bemet is terheli kisebb felelősség. Ő aztán igazán ismerhette volna honfitársa hibáit, s tudhatta volna, hogy azokat számba kellene venni, mielőtt döntő csatába bocsátkozik Haynauval. Dem66