Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 5. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (V. A Duna és a Dráva mente magyar népcsoportjai; Sárrét, Mezőföld, a két Sárköz, Órmánság, Drávaszög és Szlavónia)

menetének ingadozásához, túlságosan is sokszor kellett a mocsári erdők, ingoványok sűrűjébe, vagy a közeli-távoli,átellenes partokra menekülniük, az átvészelt helységek közül is alig van egy kevés eredeti helyen. A Drávát és a Dunát kétfe- lől kísérő ármentes síksági szintek gazdag parasztkultúrája pedig pl. a török és a kuruc— labanc harcok alatt szinte teljesen elpusztult, csak egy jó évszázad után került ismét élvonalba. A legnagyobb Mezőföldnek pl. csak annyi volt a török utáni népsűrűsége, mint ma a félsivatagi tájaknak. Székesfehérváron alig 100 egynéhány ember és egy sebesült ló érte meg helyben a török alóli végleges felszabadulást. És e szinte gazdátlan, mindig is a legtermékenyebbnek bizonyult tájakon kiterjeszkedtek a nagybirtokok; míg másutt „csak” 50, (Fehér megyében, Dél-Baranyában) itt 70%-os volt az arányuk. Felduzzadt a világtól elszigetelt uradalmi cselédség, a puszták népe is, kiknek életét Illyés Gyula klasszikus művéből ismerjük. A falvakat pedig más táji magyar telepesek mellett északi és déli szlávok és főként németek ülték meg, ez utóbbiak két évszázad alatt előbb a délszlávok, majd a magyarok rovására terjeszkedtek. (Erről az előző fejezetben már bővebben is szóltunk.)

Tájunkhoz sorolhatjuk talán az ármentes síkságokat és fennsíkokat felváltó dombos-hegyes vidékeket is, különösen a Duna—Dráva déli szakaszán (ilyenek a szekszárdi dombok, a Mecsek déli oldala, a Villányi-hegység stb.), ahol ismét több az erdő és a kelta—római kortól valószínűleg megszakítás nélküli a szőlő művelése; majdnem ugyanolyan változatosak az életformák is, mint az egész Duna—Dráva mentén, fejlett a modern nagyipar. E népek sem menekültek kevesebbszer, sőt sok pusztult el belőlük is, de a síkságiaknál valamivel talán nagyobb számban, mindenesetre rövidebb idő alatt találhattak menedéket az akkor még nagyobb területre kiterjedő erdőségekben, így ebben az övezetben folyamatos magyar települések is találhatók.

Az utóbbi évszázadok állandó népmozgása tájunkon máig sem ült el teljesen; nemzetiségek, vallások és különféle társadalmi csoportok, életformák, foglalkozások (egykés nagygazdák, szapora uradalmi cselédség, kétkezi munkások, kertészparasztok, hajósgazdák és hajóvontatók, kofák stb.) voltak itt állandó mozgásban. Ezt a bonyolult és állandó átrétegződést csak nagyon nehéz nyomon követni.

Régi és új népcsoportok tarka szövevénye

Egy-egy nagyobb mezővárost, mint amilyen pl. Nagykőrös, Kecskemét, Szeged és még több más is, könnyebbség kedvéért önálló népcsoportnak lehet venni, mert közelibb-távolibb környékéről kapta utánpótlását, fővárosunk újkori fel- duzzasztásában viszont a Kárpát-medence minden népe, köztük természetesen a magyarság egésze is részt vett, így eléggé találóan kapta volna a régi

Magyarország Felfedezése sorozatban a Duna- parti Amerika nevet, ill. könyveimet. Pest sokkal rétegzettebb, összetettebb és főként még újabb is annál, semhogy hagyományos, önálló népcsoportnak tekinthessük, sokkal inkább a Duna- medence egészének, azon belül választott tájunknak is reprezentánsa.

A tágabb értelemben vett Dunavidékkel szemben a Dunamellék (Dunamente) voltaképpen Pesttől délre kezdődik és a jugoszláviai nagy Duna-kanyarig tart, ez egy 20—30 km széles és ennél mintegy tízszer hosszabb síkság. (Érdekes, hogy pontosan ilyen kiterjedésű folyosó köti össze a dél-dunántúli és a palóc lánykörtáncokat!) Ez a keskeny folyosó északról dél felé haladva több kis népcsoportra, ill. táji csoportra tagolható:

1. a pesti síkság a gödöllői dombvidékre, sőt a Tápiómentére is kiterjedő nagyobb Pest-kör- nyék-nek része, ezen belül többé-kevésbé önállónak vehető az egyik legrégibb tájegységünk: Csepel-sziget, mely ugyanakkor talán a legdinamikusabban fejlődik. E vidék törököt átvészelt, nagyobb részt református és kissé még ö-ző nyelvjárásban beszélő falvai (pl. Csepel-szigeten Makád, a Duna bal partján Alsónémedi, Ócsa stb.) a Nagy-Alföld legrégiesebb falvai közé tartoznak; főként Pest hatására lendült fel kései feljődésük.

2. a Duna-balparti solti síkság a Pest megyébe beolvadt Solt megye emlékét őrzi. Ritka településű terület, különösen a mezővárosok hiányoznak; egyébként már a Kiskunsággal érintkezik. Kevéssé ismert népcsoportunk.

3. a kalocsai Sárköz területe azonos a város egykori határával, melytől a századfordulón az egykori szállások sorra kiszakadtak. E közigazgatási változás ellenére is egyik legfiatalabb és leg- egységesebb népcsoportunk, melynek „virágos” népművészetét ma már jól ismerjük. A városiak mindenesetre kissé mindig modernebbek voltak, mint a pusztaiak (szállásiak); elsősorban ez utóbbiakat nevezték a környékbeliek potáknak, tarka viseletűket pedig potás-nak. (A szó eleinte éppúgy gúnyos mellékzöngéjű volt, mint a matyó, először a kiskunsági katolikusokra használták, majd a kalocsaiakra vitték át.) A szakemberek a kiemelkedő egyéniségek nyomán némi különbséget tudnak tenni Szakmár alsó, és Homokmégy felső szállásainak népművészete között is, de az egész város és környéke egységes egészet alkot, és kezdettől máig egymással házasodott.

4. a Duna mentén lakó közeli falvak közül legfeljebb a kalocsai viseletét az utóbbi fél évszázadban átvett katolikusokat (pl. Géderlakot) számíthatnánk Kalocsához, ámde ezek eredete is más (az eltérő viseletű, katolikus Fájsz pl. törököt átvészelt, valamikor egyházi nemesek faluja). A többi falusi — ahogy a kalocsaiak nevezik — többnyire ugyancsak törököt átvészelt református, egy részük szintén egyházi nemesi jogállású volt; ezek egymással, ill.az odaáti Madocsa népével mu92