Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 5. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (V. A Duna és a Dráva mente magyar népcsoportjai; Sárrét, Mezőföld, a két Sárköz, Órmánság, Drávaszög és Szlavónia)
KATONA IMRE KRÓNIKA NÉPRAJZI ÚTIKALAUZ A DUNA ÉS A DRÁVA MENTE MAGYAR NÉPCSOPORTJAI (Sárrét, Mezőföld, a két Sárköz, Ormánság, Drávaszög és Szlavónia) Nyugatról kelet felé haladva ismét elérjük a Dunát, amely a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tartó hosszú útján csak itt: a Dunántúl és az Alföld között halad észak-déli irányban. Ezzel el is jutottunk a Kárpát- vagy Duna-medence szívébe, ahol a központi magyar népterület is elhelyezkedik. Európa e második legnagyobb folyama az ókortól máig részben határfolyó, részben pedig valóságos népek országútja: a római kori Pannóniában birodalmi határt (limest) képezett, a török alatt magasabb jobb partján húzódott végig az eszék- budai hadiút, és manapság nem is hetedhét, de éppen nyolc országot köt össze, változékony korokat, változatos tájakat és eléggé eltérő népeket, köztük van a mi Dunántúlunk és Alföldünk is. E természeti táj máig is alakul és a környező társadalmak is időnként újra és újra alaposan átrétegződnek. így a természetes táj régies maradványai (köztük a Gemenci-erdő, a Szelidi-tó és még sok más) mellett kiterjedt, modern kultúr- tájakat (Pest környéki zöldövezet, a szekszárdi szőlővidék stb.) találunk, hasonlóképpen a régies népcsoportok (pl. Sárköz) és a fejlődés élén álló vagy állt városok (maga Pest, korábban pl. Baja) tarka színképei váltják egymást. A Duna mellékén változatos életformák alakultak ki: a csakugyan mesés halbőségű folyamot és a belőle táplálkozó halastavakat és egyéb vizeket is a feudalizmus idején szigorú értékrendbe sorolták, és ennek megfelelően részesülhettek csak belőle az érdekelt halászok, valamint a mindenkori birtokosok is. Az ártéri, mocsári erdőkben pedig bonyolult legeltetési joggyakorlat szerint folyt a kiterjedt állattartás, a réteken a kaszálás és a folyó mentén a nem jelentéktelen gyümölcstermesztés. E folyó a nagyarányú ármentesítések előtt korántsem volt elvadult, ellenkezőleg: összehangolt és bonyolult csatorna-, ill. fok-rendszerrel gondoskodtak az árvizek minél szélesebb területen való arányos szétterítéséről, a tavaszi ár levonulása és a halak ívása után pedig a felesleges vizek visszaengedéséről, miközben a kifejlett példányokat lehalászták. (Hasonló manőverezés folyik a Pó vizével is, csak ott a földművelés és a kertészet szolgálatában.) Az ókortól fogva élénk és nagy távolságra kiterjedő volt a hajózás, amely a Dunán az újkorban jóval előbb vált gépesítetté, mint mellékfolyóin; mindenesetre korábban itt is emberi és főként állati erővel vontatott fahajók szállították az ömlesztett tömegárut (gabonát, utóbb zöldséget stb.) Talán még élénkebb volt a forgalom „keresztben”: számos rév és átkelőhely bonyolította a személy-, állat- és áruszállítást. így hajózási központok, kikötők és átkelőhelyek sorakoztak végig a Duna mentén, és rendszerint ugyanott hajómalmok gondoskodtak az őrlésről, sok más egyéb iparág (hajókészítés, fazekasság stb.) is virágzott. Mindezt a 18. század végén megkezdett és a századfordulóra nagyjából befejezett ármentesítés és folyószabályozás gyökeresen megváltoztatta, e változások kiterjedtek a Duna mellékfolyóira is, legfőképpen a Sárvízre. 1859 után egész vidékek kerültek „szárazra”, így pl. Sárrét, a tolnai Sárköz is; eközbena Duna forgalmi és halászati jelentősége jelentősen csökkent: a régi életformák átalakultak, így pl. a korábban is folytatott zöldség- termesztés továbbfejlődött, az egyes Duna menti helységek között (más viszonylatban már többször is tapasztalt) munkamegosztás, szakosodás alakult ki: ezek közül egyik leghíresebb a szegedivel vetekedő kalocsai paprika termesztése, de a Duna mentén szinte valamennyi zöldségfajtának megvan a termelési, táji körzete. Időközben a kétkezi munkások is „átszakosodtak”: egyrészt hagyományos foglalkozásukat (pl. erdőmunka, téglagyártás, hajózás stb.) fejlesztették tovább, másrészt viszonylag újakra (pl. a kubikolás) tértek át. Ennek ellenére is a századfordulótól nagy volt a Duna mentéről az elvándorlás, mely az egykével együtt a társadalmi haladás egyikfékjevolt.A modern ipar is csak legutóbb érte el a Duna vonalát (Dunaújváros, Paks), de máig egyoldalúan Pest környékére (főként Csepelre) összpontosul. (A Duna menti Apostag társadalmát Nagy Lajos Kiskunhalom c. műve mutatja be.) Mindez kisebb mértékben ugyan, de talán még fokozottabban érvényes a Dráva mentére: e határfolyó szabályozása máig sincs befejezve, a hajózás is visszaesett; kevés az átkelőhely, az is elmarad a mai igényektől; egyes vidékei (különösen az Ormánság) peremhelyzetbe kerültek. A Dunán bevált nemzetközi együttműködés modelljét most kezdjük a szomszédos Jugoszláviával közösen megvalósítani, így a Duna két tenger és a Dráva két ország közötti szerepe a jövőben csak növekedni fog! A Duna és a Dráva mente különböző népei mindenesetre nagyobb sikerrel alkalmazkodtak e bővizű folyók vízszintjeinek, mint a történelem 91
