Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 5. szám - MŰHELY - Májusi beszélgetés. A szociográfia célja és létjogosultsága: a szemléletformálás (Varga Domokos válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

tásából is szabadulni tud az emberiség. így kezdtem később megismerni a lekopott lej - tőkkel megvert domb- és hegyvidéki faluk problémáit, az erdőktől kerített, szűkföldű - települések helyzetét, majd felmérni a vizek jelentőségét, mint olyan természeti elemét, amely szintén nagymértékben befolyásolja az emberi életet. Ebben a tájékozódás- I ban nem is a tudás volt számomra az elsődleges, amelyre szert tettem, hanem az alapélmény, amely feltétlenül szentmiklósi eredetű, s engem állandóan arra késztetett és késztet, hogy figyeljem: mi változtatható a természet és a társadalom viszonyában. £ Első kis könyvecskémben, melyet még 1951 -ben írtam, s ezt a címet viselte: Megújhodó ~ magyar tájak, már ezt próbáltam egy kicsit végiggondolni, de végigtanulni is, hogy mi- - lyen lehetőségei, illetve korlátái vannak a természetalakító munkának. Azóta szerzett 1 tapasztalataink alapján ez az utóbbi kifejezés már kikopott a szánkból; aki a Vizek köny- f vét olvasta, észrevehette, hogyan vezetem végig a gondolatot, hogy a természet életébe való minden beavatkozás újabb és újabb gondokat szül, s ezekkel egyre nehezebb meg- ; birkóznunk. Civilizációs munkánkat mégis kénytelenek vagyunk tovább és tovább foly- ' tatni. Az 50-es évek első felében egyébként egy másik könyvet is írtam. Édes hazánk ~ címmel, amelynek szintén ugyanaz volt az aspektusa, mint a Megújhodó magyar tájaknak, bár némileg már az urbanizációt és az iparosodást is bevontam vizsgálódásaim kő- : rébe. Rengeteget tanultam, olvastam ezzel kapcsolatban is, igyekeztem kiművelődni, amennyire csak lehetett.

Az utóbb említett könyveddel kapcsolatban — az 1954-ben megjelent ÉDES HAZÁNK-ról van szó — úgy látom, hogy az akkori könyvkiadási viszonyok közepette majdnem egyedülálló kísérletként is fölfogható: megírni a változó Magyarország szociográfiáját. Nem mennék bele, hogy ez a könyv ténylegesen szo- ciográfia-e, vagy sem, inkább azt kérdezném meg, hogy mit vállalsz ma is az ott leírtakból?

Hadd mondjam meg: nem szociográfia. Még a legnagyobb túlzással sem merném annak nevezni. Jó könyvnek sem. Az bizonyos, hogy sokat tanultam a megírása közben, mégis azt kell mondanom, hogy nem vált maradandó művé. Olyan előfeltételezésből indult ki, amely a továbbiakban hamisnak bizonyult. Megpróbálom ezt egy kicsit részletesebben megmagyarázni. 1951-ben otthagytam.a rádiót, ahol addig dolgoztam, szabadúszó voltam három évig, akkor már három, majd négy gyerek apjaként. Az is hosszú tészta, miért és hogyan kerültem el a rádiótól; belemélyedni itt nem akarok. Összefügg azzal, amit az előbb mondtam, hogy megszereztem az emberek bizalmát. Amit én láttam és tapasztaltam, azt mindig elsődlegesnek tartottam bármiféle politikai jelszóval szemben. Tarthatatlanná vált a helyzetem, mert belső megbeszéléseken hangot merészeltem adni az 50—51 -es évek falusi valóságának. De volt ennek a dolognak egy másik oldala is: azokban az években, melyeket ma a felszabadulás utáni élet mélypontjának tekintettünk, végig írtam, jelen voltam, újságíróként működtem, s nyilvános megnyilatkozásaimban nem csépeltem, mert eleve nem csépelhettem a korszakot, a rendszert. Aki abban az időben írt, az valamiképpen mind az akkori kórusban hallatta a hangját, vagy ha nem, dolgozhatott az íróasztalfióknak. Én az előbbiekhez, a nem hallgatókhoz tartoztam. De abban a hitben éltem mindvégig, hogy az ország népe által teremtett anyagi értékek alapot vethetnek egy további kibontakozásnak. A kegyetlenségek, a kulákirtások, a tömegnyomor és egyéb olyan jelenségek, amelyeket közvetlenül érzékeltem, elképzeléseimben átmeneti jelleget öltöttek magukra, melyeket előbb-utóbb felvált egy olyan társadalmi rend, amely a maga nagyobb anyagi fejlettsége által válhat emberibbé és demokratikusabbá. Könyvem, az Édes hazánk is erre a feltételezésre épült, hogy minden, ami akkor történt a magyar gazdasági életben, minden egyéb társadalmi körülménytől eltekintve jó alapul szolgál a továbbfejlődés számára. A könyvet ez a hit diktálta, de olykor hamisan, mert igaz, hogy sok tekintetben csakugyan megalapozóak voltak azok az évek, de távolról sem szolgálták — a legszűkebben

70