Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - MŰHELY - Katona Imre: Egyfiatal néprajzi kutató pályaképe (Kósa László munkássága)

zettnél, de a feledés még alaposabbnak bizonyult. Keletiség és európaiság mégis egészséges harmóniában ötvöződött össze népünk kultúrájában és a nehézségek nem annyira a beilleszkedésből, hanem inkább belső harcainkból adódtak.

A korábban egységesnek hitt népi kultúráról — a legújabb néprajzi és régészeti eredmények alapján — kimutatja, hogy kezdettől máig valóban a főbb jellemzője, de önmagán belül mégis eléggé tagozott, rétegezett, s az időről időre változott: egységesült, majd ismét szétbomlott. A népi kultúra egyes ágazatai természetesen másként egységesek vagy éppen eltérők: a népnyelv és népköltészet, melyek tárgyi objektivációhoz nincsenek kötve — a kezdetektől máig valóban feltőnően egységesek, ugyanezt viszont pl. a viseletről és a háztípusokról korántsem lehetne elmondani.

Maga a népi kultúra különben osztálytársadalmakra jellemző fogalom, nálunk a nemesivel állt szemben vagy élt vele több századon kölcsönhatásban, mely utóbb mindjobban egyenirányú volt és egyre kevésbé kölcsönös. A magyar gazdasági-társadalmi fejlődés a kereskedelem és az ipar terén nem, eszmei téren viszont annál élénkebben követte a Nyugatot, így a népi kultúrában kimutatható a reneszánsz (pl. Torockó és Kalotaszeg viseletében, a mértanias díszeket váltó virágornamensek elterjedésében, az új stílusú népdal és néptánc kialakulásában stb.) és a még nagyobb hatású barokk. Nagy kár, hogy ugyanakkor a török hódoltság és az ún. második jobbágyság következtében az életmód fejlődése szinte megtorpant.

Magyarországon hiányzott a hazai városi polgárság, a paraszt pedig a nemesi példát igyekezett — erejéhez mérten — követni, innen a rólunk sokszor kedvezőtlenül kialakult külföldi kép is. A 18—19. század átmenetileg a jobbágyságból szabaduló, majd a végleg megszabadult parasztság kultúrájának utolsó kivirágzása, mely azonban már a maga korában is telítődött ellentmondásokkal. Kosa László paraszti kultúránk új stílusát a gazdasági-társadalmi háttér felvázolása alapján, tehát nem egyetlen művészeti ág keretén belül vizsgálja. így a körkép gazdag, vázlatosságában is teljesebb az eddigieknél. Elemzése a legújabb nagy átalakulásig követi a fejlődést.

Kosa László népi kultúránkat belülről — a néprajztudomány felől és kívülről, más társtudományok felől — egyszerre látja és tudja láttatni is. Tömör gondolatai, ill. mondatai mögött évszázados fejlődés eredményei, és a rájuk vonatkozó kutatások legjobb szintézisei vannak. Nem beszél a részletekről, csak a lényeges kérdésekről, nem intézi el a múlt-jelen kérdését az „ősi soron” és a „manapság” szembeállításával vagy romantikus siránkozással, henem korszerű, komplex módszerrel és szemlélettel fogja egységes ívbe az oly szerteágazó részjelenségeket. Ott is megtalálja a közvetlen vagy közvetett összefüggést, ahol eddig inkább csak a derengés, mint a világosság volt a jellemző. Szemlélete nem általánosságokban mozgó evolucionizmus, hanem mindig a folyamat lényegét megragadó történelemszemlélet.

Már megértek a dolgok a néprajz történelmi tudománnyá válásához, de csak most kapjuk először kézbe az első egységes, igényes szintézist, mely vállalja a kísérletezés kockázatát is. Ez a történelmi-társadalmi néprajztudomány nem valami merőben új. nincs szó felfedezésekről sem, hanem a korszerű módszerrel felhalmozott eredmények fejlődési rendbe való illesztéséről. Ki-ki szükségszerűen saját közelebbi szakága felől nézve tudta volna ezt megírni, Kosa László érdeme, hogy ezen a széttagoló tudományos specializálódáson felül tudott kerekedni és otthonosan mozog a különféle szakágakban és társtudományokban, eredményeiket maximálisan hasznosítja.

Ezt a méreteiben kicsiny, de mégis jelentős „mérföldkövet” nehéz lenne korábbi munkákhoz hasonlítani, nekem Győrffy István Néphagyomány és nemzeti művelődés c. elméleti-gyakorlati kis kátéja jut hirtelen eszembe, de Kosa műve már magán viseli a korszerűbb tisztázottság minden jegyét. Nem tagadva, hanem többet és helyesebben tudva lép tovább mestereinél. Ez a haladás, ez a fejlődés útja.

84