Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - KRÓNIKA - Sümegi György: Bács-Kiskun művészettörténete (9. rész: A romantika idején)
KRÓNIKA BÁCS-KISKUN MŰVÉSZETTÖRTÉNETE SÜMEGI GYÖRGY 9. rész A ROMANTIKA IDEJÉN A korunkat megelőző évszázadok ízlésébe legközvetlenebbül a viselet, az öltözködés segít bepillantani. Elsősorban ezért nélkülözhetetlenek a Kecskeméti Református Egyházközség II. sz. anyakönyvében 1781-ből fönnmaradt természetes festékkel színezett ábrázolások, melyek az emberi életből — természetes összhangban a népélettel — a legfontosabb csomópontokat, a születést- keresztelést, a házasságot és a halált jelenítik meg. Rajzolójuk és kifestőjük Georgius Petrus Herczeg (meghalt 1795-nov 22-én, 42 évesen) magyar királyi mérnök. Az esküvőn (B/lll.) az ifjú pár díszes ruhában jelenik meg Göböl Gáspár prédikátor előtt. A férfin lila dolmány és nadrág, valamint ugyanilyen színű hosszú, aranyzsinóros nyári mente. A dolmányán kék selyemzsinór-öv. Keresztbetett lábán aranyzsinóros, fekete csizma. Bajusza rövidre vágott, a haja hosszú, hátrafésült. Mátkáján ezüstsújtásos, zöld bársony mellény és azonos színű szoknya. Mellénye alatt bőujjú ingváll, szoknyája fölött csipkés, kék fátyol kötény. Nyakán kaláris, kezén könyékig érő világoskék kesztyű, fején fekete főkötő, lábán lila, magassarkú bojtos cipő. Haját kontybán hordja. Természetesen ettől, a színeiben és anyagaiban egyaránt pompázatos, módos öltözettől nagyban eltér a néptömegek öltözködése. Az anyagok egyszerűbbek és nemcsak céhes, de nagyrészt házi keretek között is előállíthatok, s a ruhák szabása, megjelenése is más. A szűr, a ködmön, a suba, a kötény, a bőgatya, a vászon ing stb. használata leginkább a falusi és pusztai népeket jellemezte. A szélesebb városi lakosság díszes öltözködését a céhek igyekeztek meggátolni, egészen addig, hogy ,,... még a tézslafáját1 sem faraghatta ki díszesebben az egyszerűbb ember ... Mindez . . . még születésénél ölte meg a helyi népművészetet.”2 A finom anyagokat fölhasználó, hosszú viselet a tilalmak ellenére is fokozatosan kiszorítja a régi, hagyományos népviseletet a mezővárosokból. Ellenkező előjelű folyamat játszódott le a viseletben, mint a 19. század eleji építészetben. A klasszicizmus csak a helyi hagyományok erős átalakításának engedve tud meggyökeresedni ezen a tájon, az öltözködésben viszont a módosabbaké szorítja ki a népit. Ezt viszont — szerencsére — a városok vonzásától távolabb élő falusi népek és a pásztorok, csikósok, gulyások szinte napjainkig megőrizték. A Reformátusok Anyakönyvéből említett ábrázolások képzőművészeti szempontból is tanulságosak. A viseletek és a templombelső pontos és aprólékos, hűséges visszaadása, a finom és könnyed színhasználat, a rajzi sutaságok ellenére sem teszi az ábrázolásokat, pontosabban az illusztrációkat naiv alkotásokká. A viseleti darabok leltárszerű felsorolására való törekvés ha rokonítja is némileg a későbbi naiv festők felfogásával, Herczegből éppen az őket jellemző különös, ki- ütközően egyéni látásmód hiányzik. Ezt igazolja egy későbbi Göböl Gáspár portré is, melyet Kiss Sámuel a debreceni rajziskola professzora festett pasztellel (!) 1809-ben, Kecskeméten. Az egyéni vonások visszaadása, a portrészerűség Herczeget ugyanúgy jellemzi Göböl arcának megfogalmazásában, mint a tanultabb, ügyesebben rajzoló Kiss Sámuelt. Valószínűleg Kiss Sámuel Göböl portréjával mutat közvetetten rokonságot Katona József egyetlen hitelesnek mondható arcmása is.3 A kép alkotója, a technika és a háromnegyed profilos beállítás azonosságán túl, színhasználatában is közel áll Kiss Sámuelhez, azonban a rajzi megfogalmazásban sokkal keményebb és egyúttal tanulatlanabb is. Már az egykor Kecskeméten tanuló Jókai Mór utalt arra 1899- ben4, hogy Katona arcképét a „Szokolay piktor” festhette, aki nem más, mint a korábban említett Szokolay Hártó János. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Szokolaynak a kecskeméti Városi Tanács 1815-ben ösztöndíjat folyósított debreceni rajztanulmányaihoz. Rajzolni pedig csak Kiss Sámueltől tanulhatott akkor Szokolay Debrecenben. Eddigi adataink alapján valószínűleg Szokolay vagy még egy őnála is képzetlenebb helyi festő (?) lehet a kép alkotója. Az előző évszázad második feléből nemcsak épületekhez kötődő megbízások révén, hanem szülőhely szerint is számos képzőművész neve felmerül. Kiskunhalasról a festő Thorma Jánosé, a szobrász Nagy Kálmáné, az illusztrátor Biczó 94
