Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Ember Mária - Hegedűs B. András: Olvasó gyerekek - tizennégy év után

hogy a lányok nagyobb arányban tekintették kedvenc írójuknak, mint a fiúk, — és fel­tűnt, hogy legtöbben „A kőszívű ember fiai” című regényét említik. (Ha ezen a pon­ton élhetünk is a gyanúperrel, hogy némelyik szorgalmas kislány írásbeli jelét kívánta adni buzgalmának, nem zárhatjuk ki teljességgel azt a lehetőséget sem, hogy valaki megszeresse azt, ami kötelező olvasmány.) Mikszáthot tekintette kedvenc írójának 1961-ben 12 gyerek, Móricz Zsigmondra gondolt kedvenc olvasmányával kapcsolatban 7 diák. Kevés? Jóllehet a mi kedvenc-listánk élén nem Jókai állt, mintáz említett 1962-es, illetve 1964-es vizsgálatok esetében, mégis úgy véljük, hogy a lényeget illetően nincs kü­lönbség. Állításunk alátámasztásául szolgáljon párhuzamosan vezetett listánkról — az „Olvasol-e éppen most könyvet, ha igen, címe és írója ...?” kérdésre kapott válaszok­ból összeállított listáról — a következő adat: az 1961-es vizsgálat időszakában véletlenül („éppen most”) olvasott könyvek írói közül a listavezetők Jókai, Verne és Gárdonyi vol­tak — tehát ugyanazok, akik felcserélt sorrendben bár, de a kedvencek listáján is el­sőként szerepeltek. Könnyen belátható továbbá az is, hogy Verne vagy Jókai azonos ol­vasói igényt elégít ki, a romantikus ízléstípus körébe sorolható (miközben Verne továbbmutat az éppen az 1960-as években népszerűvé vált sci-fi felé). S ha az imént keveselltük Jókai, kivált pedig Mikszáth és Móricz kedvenc íróként va­ló megnevezését az 1961-es adatokban, akkor most vegyük szemügyre az 1974-es vá­laszokat. Jókai sem általában, sem valamelyik könyve: egyáltalán nem szerepel; Mikszáth egyetlen könyvét, „A fekete város”-t tüntette fel kedvenc könyveként egy nyolcadikos lány; Móriczot sem általában, sem könyveim szerint nem jelölte meg senki. 1974: MAY KÁROLY AZ ÉLRE TÖR Tánczas Gábor 1970-ben megjelent „Mit olvasnak a fiatalok" című tanulmánya már jelezte a változást: hogy „Jókai feltétlen primátusa megdőlt." De mert a könyve alap­jául szolgáló felmérést 1967/68-ban középiskolák esti és levelező tagozatán végezte a Jókai nyomába lépő írók az általa vizsgált korcsoportban szükségszerűen mások. Az általunk kikérdezett zuglói gyerekek körében May Károly került az első helyre, még­pedig oly egyértelműen, hogy még az 1961-es vizsgálat idején még csak 5 fiú és 1 lány kedvenceként tűnt fel a válaszokban, addig 1974-re May Károly rajongóinak száma 36-ra emelkedett (az 1961-es 2,5 százalékról közel 14 százalékra!). Figyelmet érdemel az egykor szigorúan „fiúolvasmány”-nak tekintett May Károly-könyvek nagy népsze­rűsége a lányok körében (a fiúk 16, a lányok 11 százaléka nevezte kedvencének.) Mit mond a másik lista, az „Olvasol-e éppen most könyvet,ha igen,címe és írója . ..?” kérdésre kapott válaszokat összesítő? 1961-ben még csak 2 gyerek olvasott a felmérés véletlenszerű időszakában May Károlyt, — 1974-ben már 26. És May Károly minden mást elsöprő sikerére jel lemző, hogy míg az 1961-es „Mit olvasol most”-listán az ab­szolút kedvenc Verne (25 olvasóval) még Jókai mögé került (akit épp^ 30-an olvastak), addig 1974-ben May Károly már ebben a csoportosításban is megelőzte a pusztán köte­lező olvasmánnyá degradálódott Jókait: May Károlyt 26-an, Jókait 13-an olvastak éppen. De nem kívánjuk félreverni a harangot. Elvégre mikor olvasson May Károlyt az ember, ha nem 10—14 éves korában? Egyébként a százalékos megoszlás az életkorral változni látszik: míg az V. osztályokban minden negyedik gyerek May Károlyt nevez­te meg, mint kedvenc íróját, addig a Vili. osztályokban May Károly népszerűsége már csökkenő tendenciát mutat. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom