Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - Varga Csaba: Az utolsó nap (elbeszélés)
tikai szerepet vagy inkább egy gazdasági ágazat vezetését vagy esetleg egy minisztériumot, ahol a szervező és vezető képességét teljesen kifejtheti. Amikor átszállt a másik villamosra, arról álmodozott, hogy ha más kor gyermeke, esetleg Kossuth gazdasági minisztere, aki a hadsereg számára a föld alól is előteremti az élelmiszert és a lőszert, vagy talán Deák Ferenc jobb keze, aki felismeri az ipari forradalom szükségességét, soha nem okozott volna csalódást. Ha esetleg tényleg miniszternek nevezték volna ki, nem lenne ilyen kegyetlenül elégedetlen, nem kellene zálogba adni egyetlen télikabátját és nem lennének gondjai a nyugdíj előtt sem. Ha meglátták volna a tehetségét. Ha bevonják a politikába. Ha kiemelik a gebines világból. Ha történelmet bíznak rá. Ha eszmét és hitet adnak neki. Ha megkímélik az ájulástól. Deák úr ráborult az irodai asztalra, szemét alig tudta nyitva tartani, Erzsébet pici és harapós szája villant fel előtte, majd hirtelen elaludt, mintha soha nem akarna felébredni, álmában ismerős tekintetű férfiak üdvözölték, ingoványos folyóparton szaladt, majd egy fekete gyökérben elbotlott és kecskebékaként kiterült, sárga iszapba zuhant. Már meztelen asszonyok püfölték a hátát, csüngő mellük harangként himbálód- zott, frissen vágott vesszőkkel csépelték a testét. Állkapcsát erősen összeszorította, izmai görcsösen megfeszültek, levegő után kapkodott, a sós verejték elöntötte az arcát. Csak arra riadt fel, hogy az ajtón többször kopogtattak, ijedten megdörzsölte duzzadt arcát, az irodába Irén csoszogott be, mögötte ötéves kislánya és hároméves fia pislogott. Irén félénken elnézést kért, de részeges férje megint sokat ivott, otthon üvöltözött a két gyerekkel, akiket a szomszéd kísért el az étteremig. A kislány mocskos mackónadrágját huzigálta, a kisfiú kibújt az elkoptatott szandálból. Az asszony mentegetőzve csak annyit kért, hogy a gyerekek hadd maradjanak záróráig az irodában, Deák úr ebbe készségesen beleegyezett, mondott néhány vigasztaló szót, majd gyorsan felment az étterembe, ahol a zenekar éppen szünetet tartott, Laci az utolsó tortás tányérokat szedte le az asztalokról. Az ifjabbik Katona lépett oda hozzá, hogy udvariasan megköszönje az ízletes vacsorát, Deák úr szerényen a mellettük álló fiatalasszonyra mosolygott, majd sok szerencsét és kitartást kívánt a házasságukhoz. Az idősebbik Katona közben hátulról átölelte, borgőzös lehelete megcsapta az üzletvezetőt, aki finoman lerázta magáról az ölelő kart, erre az ifjabbik Katona arra kérte, igyon egy pohár bort a boldogságukra. Deák úr nem térhetett ki a kérés elől, de az általa felszírupozott bor helyett konyakot kért, Emma a kacsintás után hozta is a féldecis poharat. Hosszan és többször koccintottak, Deák úr a mennyezetre nézett, majd lenyelte a feketekávéval színezett hideg vizet. A zenekar újra régi slágereket játszott, édeskés zene töltötte meg a termet, a fiatalok lelkesen simultak egymáshoz, a táncoló párok lassan, andalogva kerülgették egymást. Néhány idősebb vendég már a vacsora után elment. A menyasszonytánc kacagó hurrázások között indult, a fekete kalapba potyogtak a vörös százasok, az ifjú asszony úgy forgott és mosolygott, mintha az első esküvője lenne. Lehet, hogy az előző házasságból nagyobb fájdalmak nélkül kikecmergett, lehet, hogy a tanulságosan sok sebet akarta elfelejteni a tánc hevében. Az elcsendesült konyhába az őszülő Feri bácsi lépett be, aki régóta Marikának udvarol, másfél éve együtt laknak egy szobakonyhás lakásban, de hivatalosan eszük ágában sincs összeházasodni. Feri bácsi homlokon csókolta a lisztes kendőjű szakácsnőt, majd Deák úr csúfolódó kérdésére azt válaszolta, hogy azért nem ragadt otthon televíziót nézni, mert hallott a fényes esküvő híréről és szeretné megtáncoltatni a fiatalasszonyt. Deák úr mosolygóvá, de kételkedve ingatta a fejét, Marika felemelt egy jókora fedőt és mögötte kuncogott a fellengzős kijelentésen. Ekkor toppant be Laci, hogy korgó 22
