Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)
Batár János megfordult a kocsival az erdőben. Vigyáznia kellett, mert bár a fák elég távol álltak egymástól, a hely kicsi volt, és a tárgyaló tiszteket mégsem zavarhatta meg, nem kérhette meg őket, hogy álljanak arrébb. Aztán meg, mintha páncél szorította volna a mellét, a torkát. A tárgyalás körülményei, az elhangzott mondatok — amelyeket tisztán hallott — akarata ellenére is fegyelmezték. A századoson és a főhadnagyon is észrevette a nyugtalanságot. Látta rajtuk, hogy a tárgyalás alatt ünnepélyesen, idegességüket leplező szigorú, de nem bizalmatlan arckifejezéssel álltak egymás mellett. Mozdulataik választékosak voltak, s arra törekedtek, hogy minden mondatuk pontos és kimért legyen. Batár János tisztában volt vele, hogy itt most fontos esemény zajlik, s bár neki senki sem szólt erről, tudta, hogy a találkozónak titokban kell maradnia. Megfordult a kocsival. Az ablaküvegen át tisztán látta a szemben állók arcát. A két magyar tiszt egymáshoz közel, a pap lehajtott fejjel fordít, a vasutas állandóan figyeli a környéket, s hol az út felé, hol az erdő — Batár János számára láthatatlan — távoli pontjaira néz. Néha lépett is egyet-kettőt oldalra, hogy jobban lásson. Batár János azt is megjegyezte, hogy a vasutas minden szóra, minden mozdulatra, arckifejezésre alaposan figyel, és mérlegeli is azokat. A két idegen pedig hátrateszi a kezét és úgy várja, hogy a magyar tisztek válaszoljanak. Batár János kivehette az egyre rövidülő mondatokból, hogy a találkozás most már befejeződik. Hirtelen elhatározással arra gondolt, hogy kiszáll a kocsiból, és kinéz az útra. Kíváncsi volt arra, járnak-e rajta, s most újra megfordult a fejében, hogy figyelhetik is őket. Megfordult az ülésen, próbált a fák között kilátni az útra, amikor kinyitották a kocsi ajtaját. A két tiszt hátra ült, majd a tábori lelkész — miután még pár mondatot váltott a vasutassal — a mellette levő ülésen helyezkedett el. Amíg mentek kifelé az erdőből, senki sem szólalt meg. A főhadnagy és a százados jobbra és balra figyelte az erdőt. Közben a három lengyel is eltűnt. Nem láttak senkit sem az úton, sem az erdőben. — Azt mondta a vasutas, hogy a jövőben nyugodtan forduljunk hozzá, ő majd közvetít. Csak azt sajnálja, hogy nekünk most már el kell innen mennünk, mert a front bármelyik percben itt lehet — magyarázta a pap. A százados és a főhadnagy jelentést tett az ezredesnek. Az ezredes és Tokaji János alezredes hol egymásra nézett, hol csak a falat bámulták. Jánosy Benedek elégedetten nyugtázta a százados jelentését. Hosszú szünet után az ezredes — mintha magának mondaná — megjegyezte: — Mindenféle jelentést kaptunk. Ezeket így is, úgy is lehet értelmezni. A legváratlanabb fordulatra is fel kell készülnünk. Minden az otthoni fejleményektől függ. Addig is, míg nem tudunk biztosat, várunk. Most két dolog fontos: a rugalmasság és a körültekintő munka . . . Mindenekelőtt azonban a titoktartás. Ezután az ezredes elrendelte a kocsik, mindenfajta szállítójárművek átfestését. Piros-fehér-zöldre kellett átlósan átmázolni a kocsik motorházát,és lehetőleg éjjel, hogy minél kevesebben lássák. Tomcsányi százados Gábori Dénes főhadnaggyal már elindult a szálláshelyre, amikor eszükbe jutott, hogy nem kérdezték meg, mikor hagyják el a kisvárost, hiszen a front bármelyik órában elérheti őket. Visszamentek. Az ezredes a szoba ablakánál állt és kinézett. — Nem szeretném, ha félreértenék mindazt, amit az előbb mondtam. A németek ellentmondást nem tűrően közölték velem pár órával ezelőtt, hogy maradjunk itt. Ha most elindulnánk, azonnal gyanús lenne. Óvatosnak kell lennünk. Önök egy kicsit 34
