Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)

Batár János megértette a jelbeszédet. Azonnal jobbra fordult, majdnem szembe került a lengyellel. Elrántotta a kormányt, a kocsiban ülők oldalra billentek, s közben igyekeztek szemügyre venni az erdőt.

A vasutas most már gyalog ment az autó előtt, a kerékpárt tolta maga mellett. Kis idő múlva intett, hogy álljanak meg. Batár János leállította a motort, s ekkor a kocsi mellé lépő vasutas mutatta: várjanak! Elindult a fák között, a háta, a válla már- már elveszett a kocsiban ülők szeme elől, amikor újra megjelent két férfival.

Poór Albert, a százados és a főhadnagy gyorsan kiszállt a kocsiból, a fejük majdnem összekoccant, ahogy megálltak Batár Jánostól pár lépésre és a közeledőkre szegezték tekintetüket.

Batár János leengedte az ablakot, hátranézett, az utat próbálta felmérni, milyen messzire esik tőlük, s hogy nincsenek-e ott idegenek. A fák törzsétől csak fehér foltokat látott, ezek követték a kanyargó utat.

A két férfival először a tábori pap fogott kezet, majd a vasutas mondott valamit a két partizánnak. Pár másodpercig nézték egymást a magyarok és a lengyelek, azután a százados a papra nézett, bólintott, hogy kezdi:

— Felhatalmaztak minket arra, hogy önökkel tárgyalásokat kezdjünk. A magyar huszárezred nem a saját akaratából jött Lengyelországba, az ezred tisztjei és katonái azt szeretnék, ha minél hamarabb hazamehetnének. A körülmények ezt most nem teszik lehetővé. Ezért gondoltunk arra, hogy közöljük önökkel szándékainkat. Elhatároztuk, hogy semmiféle harcot nem folytatunk a partizánokkal, s nem korlátozzuk mozgásukat. Mi cserébe ugyanezt kérjük önöktől.

Poór Albert fordította a százados beszédét, aki hol avasutasra, hol a két idegenre nézett. ,,Két parasztemberrel beszélgetek”, gondolta a százados, ahogy az arcukat vizsgálgatta. Mind a két lengyel civilben volt, s olyan formájú magasszárú cipő volt a lábukon, amilyent Magyarországon a vadászatokon szoktak hordani.

— A lengyelek egyetértenek. Azon gondolkodnak, hogyan lehetne ezt a gyakorlatban is megvalósítani. Szerintük helyes lenne, ha a magyarok befestenék a járműveiket nemzeti színűre, úgy jobban meg lehetne különböztetni őket a németektől, — fordította Poór Albert.

A százados a főhadnagyra nézett. Gondolkozott, várt egy kicsit.

— Igen, ez jó megoldásnak látszik— mondta bizonytalanul a papnak.

A pap lefordította, a lengyelek bólintottak. Kis szünet után ismét a százados beszélt:

— Megbeszélésünk titokban marad. Mi még a saját vezérkarunknak sem teszünk erről jelentést, mert az a németekhez is eljuthat. Az ezred parancsnokság nevében kérem a teljes titoktartásukat.

— A lengyelek ebbe is beleegyeznek. Azt mondják, hogy a németek pár napja vonultak ki a városból, de egy Gestapo-iroda még működik . . . Javasolják, hogy még a mai napon hagyjuk el a várost, mert hamarosan megkezdődik az orosz támadás . . . A németek nem tudják tartani ezt a frontot, és a környéket hamarosan feladják, mert a rossz terep miatt nem képesek védekezni. Az a véleményük, hogy az oroszokat csak ideig-óráig lehet feltartóztatni.

A pap nyugodtan, kimérten fordított. Igyekezett tárgyilagosan és nagyon pontosan tolmácsolni. A százados a főhadnagyra nézett, akin látszott, hogy minden elhangzott szót meg akar jegyezni.

— Azt is mondják a lengyelek — folytatta a fordítást a lelkész —, hogy a partizánok támadásától egyébként sem kell tartani. Egyelőre ezen a környéken kevesen vannak, alig van fegyverük és többségük katonailag képzetlen. A későbbiek során — amennyiben újra találkozunk velük —, az együttműködés kibővíthető . ..

— Mi is így gondoltuk — mondta nyugodtan a százados.

33