Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)

Odaért a kert alá, három almafát látott egymás mellett. Telerakta a zsebeit almával, közben meg is kóstolta, és elindult visszafelé. Pár lépésre megállt az almafáktól, tekintete végigpásztázta koronájukat és arra gondolt, ha még sok van az ágakon, szól majd a többieknek is, hogy jöjjenek el.

Az almafák mögött végeláthatatlanul ringott a már majdnem derékig érő gabona. Olyan volt, mint egy sima, szürkészöld tenger. Erre figyelt egy pillanatig, a némaság és a végtelenség elmerevítette a tekintetét. Aztán már indult volna vissza, amikor nem messze tőle, a gabonatábla közepén mozgó fekete pontokat látott. Nem feküdt le a földre, és nem indult vissza a benzintöltő állomásra a kocsijához. Állt és a fekete pontokat figyelte. Az idő itt mintha megállt volna. A gabonatábla tetején végigfutó szellő megremegtette a kalászokat, aztán újra megült a levegő, a nap egyenletesen és kitartóan sütött, a fekete pontok pedig egyre kivehetőbbek lettek.

Batár János csak most kezdte érteni: ez a három ember hason csúszva jöhetett addig, aztán felemelkedtek a gabonában és jönnek tovább. „Vagy az is lehet, hogy azóta jönnek, amióta az almát szedem, csak én nem vettem észre őket, és ők sem engem.”

Még mindig nem feküdt le, közelebb ment az almafa törzséhez és úgy figyelte a három férfit.

Mindhármuk nyakában géppisztoly lógott, egykedvűen jöttek a derékig érő gabonában, nem figyeltek arra, amerre ő állt. Vastag kabát volt rajtuk, prémsapkájukat feljebb tolták a homlokukon. Lehettek vagy kétszáz méterre az almafáktól, amikor megálltak, beszéltek valamit egymás között, majd a falu felé figyeltek.

Pár lépéssel még közelebb jöttek Batár Jánoshoz. Az egyiknek jól láthatta az arcát. „Negyven év körüli férfiak ezek”, gondolta Batár János és a vállát egyre jobban odaszorította a fa törzséhez.

A három férfi megint közeledett. Batár János a zsebéhez nyúlt, fegyvert keresett, valamilyen szerszámot, kést, egy bicskát — az mindig van nála —, de hirtelen támadt félelmében nem jutott eszébe, hogy itt lehetetlen bármilyen védekezés. Hallotta,hogy az egyik közeledő ember elköhögte magát, a sűrűn egymásba kapaszkodó kalászok pedig a lépésektől ütemesen zizzennek.

„Az istenit. Már régen el kellett volna futnom. Ha most indulnék el, ezek lelőnének. .

Amennyire csak tudta, összébb húzta magát a fa törzse mögött, s így az almafáktól takarva nézte, ahogy a három férfi jobbra fordul, a falu felé figyelve lassan lépkednek szorosan egymás mellett, majd eltávolodnak tőle.

Megvárta, amíg a három katonát teljesen elnyelte a — számára most már félelmetes és kiismerhetetlen — gabonatenger, és csak akkor indult vissza a kertből.

Az üres benzines hordókon ülő katonának elmondta, hogy mi történt — voltak ott többen is a közelében, de csak őt ismerte —, s az ijedtében szinte megtántorodott.

— Ha azok ott oroszok voltak, akkor nekünk végünk van.

— Nem lehettek oroszok, mert a front még odébb van — jött közelebb egy lányos hangon beszélő fiatal katona.

— De átszivároghattak az oroszok a fronton. Akkor pedig most együtt vannak a partizánokkal. Ezt azonnal jelenteni kell — határozta el magát az idősebb katona.

Batár János vele ment. Először Tomcsányi századost és Gábori Dénes főhadnagyot találták meg. A százados és a főhadnagy Jánosy Benedekhez szaladt.

— Igen, az őrség is jelentett valami hasonlót a falu határának egy másik pontjáról. Ott is vagy oroszok vannak, vagy partizánok, de lehet, hogy ezek is, azok is. Az oroszok áttörtek a fronton, átszivároghattak, vagy csak azért jöttek, hogy segítsenek a partizánoknak. A jelentésekből az derül ki, hogy ezek valószínűleg inkább oroszok.

25