Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - MŰHELY - Féja Géza: A honalapító

züllöttségre” talált. Diákkoromban én is végigszenvedtem ezt, az elemi iskolában ilyen énekek jártak:

Hol nagyszerű Sionnak ormán Egy ritka szép kápolna áll,

Hová sok ember vándorolván Imájuk onnan égbe száll:

Óh , jó anyánk mi is hozzád megyünk ...

Folytatására nem emlékszem, Mária-ének volt, de miként került Mária Sión ormára? Mindmáig titok. Hasonló borzalmak következtek a gimnáziumban. Mindössze egyet idézek:

Alkonyodik már a nap,

Minden nagyobb árnyat kap,

Fákon a szárnyas kis sereg Takarodót csicsereg.

Kodály még sem csüggedt el, mert bévül megmozdult valami: mindaz, amit Mátyus- földön hallott,és a parasztgyerekekkel együtt énekelt. A dallamok visszahívták Mátyus- földre gyűjteni, és a következő esztendő, 1906 már műveltségtörténeti dátum: Bartókkal közös népdalgyűjteményt adnak ki, és szövetkeznek egy egész életre. Hiába volt cselekedetük történelmi, egyelőre hiányzott szertesugárzó hatásuk, mert az egykorú értelmiség mereven visszautasította zenéjüket és dallamaikat. Bevallom: a népdal és a kórus jelentőségét én is bár hazámban, de nem magyaroktól tanultam meg. Az első világháború hosszú szünidőit pusztákon töltöttem, mint gazdasági gyakornok. 1917 nyarán huszonkét orosz hadifoglyot hoztak Lászlóművepusztára, volt köztük egy bölcsész, egy ács, két falusi szatócs és tizennyolc paraszt. Kérésemre a bölcsészt tették felügyelőjükké, egyúttal tolmácskodott, mert tudott németül. Néhány nap múlva arra kért, hogy egyikük ozsonnaszünet előtt korábban állhasson ki a munkából, és teát főzhessen valamennyiüknek. Készségesen beleegyeztem, jutalmul megrázó élményt kaptam. Az oroszok körbe ültek, megitták teájukat, ezután kórusban énekelni kezdtek valódi népdalokat. Néha egyikük a középre ugrott és táncolt, a másik kis dobot vett elő,s kopogta a ritmust. A tánc ugyancsak eredeti népi tánc volt. Ekkor ismertem meg a kórus jelentőségét: a hadifoglyok arca különösen megszépült, mert bévül megmozdult mindaz, ami az élet értelmét teszi: otthon, család, haza, közösség. Magyar kórust jóval később hallgattam, midőn Kodály diákokat vezényelt.

Még gimnazista voltam, midőn 1918 elején föllángolt az első vita a népdal értékéről. Nyugatosok indították el, Schöpflin Aladár kezdte, véleménye szerjnt a népdal rövidesen a félműveltek költészetévé züllik. Nemsokára Babits még „tovább” ment, azt hangoztatta, hogy a népköltészet mindig a félművelt és teljesen műveletlen emberek költészete volt. A műveltségről mindketten meglepően egyoldalú fogalmat tápláltak. Miképpen mondhatunk műveletlennek egy parasztot, ha teljesen járatlan is az irodalomban, de dalokat, balladákat, vagy meséket tud, tehát ősi eredetű kultúrát őriz? Schöpflin és Babits tévedésének okát abban kereshetjük, hogy mindketten a hivatalnok középosztály szűk és zárt keretei között nevelkedtek, a néppel sohasem érintkeztek, műveltségét nem ismerték, illetőleg összetévesztették a Murgács Kálmánok csakugyan gyarló szerzeményeivel. Ez annál meglepőbb, mert az ugyancsak városi értelmiségből származó Balázs Béla és a merőben urbánus írónak ítélt Szép Ernő jól ismerték a népkultúra jelentőségét. (Balázs Béla egykettőre megtalálja Bartókot, és az Opera színpadára kerülnek, Szép Ernő népi mesejátékot ír a Nemzeti Színháznak.)

A vitát Kodály döntötte el az októberi forradalom előestéjén — mennyire jelképes dolog ez és ismét történelmi dátum. Határozott elválasztó vonalat húzafélművelt vers44