Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 7-8. szám - DOKUMENTUM - Szőke Péter: Díszpolgáravatás Galántán
lyen rangja ebben az országban — Mátyás király óta, és nem is lesz — az utolsó magyar kiskirályig, akiből nem is egy van.” A fővámtiszt felesége magázza az utcán kutyáját, de tegezi a nála szolgáló vágai cselédlányt. Vitéz Nagy Miklós, a Galánta mellett nemrég létesített vitézi kisbirtokos telep parancsnoka, fehér kesztyűben és négylovas hintón jár be minden vasárnap áldozni a galántai nagymisére, de azzal dicsekszik, hogy miként kényszeríti szegényparasztokból lett nyolc-, tízgyermekes idős vitéz-jobbágyait a földjein való munkára; s hogy csendőrökkel puskatusoztatja vissza arató summásait, amikor azok tiltakozó sztrájkba fognak beígért bérük negyedének, harmadának visszafogása, a bandagazda cinkossága és a szálláshelyek embertelen volta miatt. így polarizálódik lassan, de egyre mélyebben a Mátyusföld, a Csallóköz — és velük Galánta — magyar társadalma két ellentétes, bár külön-külön is heterogén csoportra: egy fönnhéjázóbb rétegre és egy tudatosabb, „republi kán usabb” alsó és középső többségre. A folyamatot, melynek csírái már a bécsi döntés előtt is itt lappangtak, a történelmi események most erősen felszínre dobták. Itt-ott, szinte Mikszáth regényeiből előlépő alakok és hóbortok is éledezni kezdenek. Bittó Dénes csallóközi föld- birtokos, miután az „anyahaza” vérkeringésének társadalmi, gazdasági és szellemi érrendszere a mi tájainkat is behálózta, ráébred, hogy ő is nemesi nemzetségből vétetett, s ezért ezt kifejező bélyegzővel kezdi ellátni a galántai szövetkezeti központtal terményértékesítési ügyekben folytatott és saját kezűleg aláírt üzleti levelezését; Méltóságos Bittó Dénes Úr Gazdasága, Dunaszerdahely. Hihetetlennek tűnik, s annak tűnt már akkor is. Kulcsár Ernő munkatársammal Bittónak ezt a cégbélyegzőjét aláírásával együtt egy leveléről lefényképeztük, majd klisét készíttetvén, kinyomtattuk és vezércikket is írtunk róla a galántai Hanza Szövetkezeti Újságban. Az újság csaknem százezer példányban járt akkor kétszáz magyar faluba. Jót mulatott, de el is gondolkodott tehát ezen egész Mátyusföldje, Csallóköz és a Garam mente magyar lakossága. Száz meg száz parasztkéz-írta levél a tanúbizonysága ennek. Meg az is, hogy attól fogva Bittó Méltóságos Úr soha nem fogadta személyesen a galántai Szövetkezeti Központ felvásárlóját, mivel komolyan megneheztelt ránk. Mégis a mi központunknak volt kénytelen eladni terményeit, állatait. Ezt úgy csinálta, hogy alku közben az intézőjével üzengetett ki az előszobájában ülő felvásárlónak, s addig járatta emberét, míg csak az ár nem volt számára elfogadható. A társadalmi polarizáció szele a falu gazdasági és kulturális érdekeit képviselő galántai szövetkezeti központot is megérintette. Kuthy Géza elnök leplezetlen becsvággyal fogadta el a neki felkínált felsőházi tagságot, s így a parasztokat képviselő „parasztügyvéd” maga is Méltóságos Úr lett. Ezzel szemben Nagy Ferenc, a galántai központ vezérigazgatója hű maradt önmagához és a falvak szövetkezeti tagságához: elutasította a neki is felkínált felsőházi bársonyszéket. Jól érezte, hogy cserébe fel kellett volna áldoznia az anyaországi Hangya Szövetkezeti Központ — és ezzel az uralkodó kormány- és politikai körök — oltárán a galántai Hanza önállóságát és szövetkezeti tagjainak érdekeit. De így hajótörést szenvedett a szövetkezeti Galánta beolvasztására és társadalmi semlegesítésére felülről tett kísérlet. Pedig — amikor ez ügyben maga Kunder Antal kereskedelemügyi miniszter és Wünscher Frigyes, a budapesti Hangya vezérigazgatója ellátogatott Galántára — Kuthy Géza, a Hanza immár méltóságos elnöke, ünnepélyes fogadásuk alkalmából még a „Rochdale-i becsületes takácsok szövetkezeti himnuszát” is elénekeltette nekik. Közben látszólag apró, de elgondolkoztató jelenségekről érkeztek hírek a Mátyusföldjén. Kertész Jancsit, a Hanza központi áruraktárának csoportvezetőjét, aki kosúti parasztfiúcskából itt nevelkedett fel és lett szakképzett szövetkezeti kereskedővé, összetörték és lekommunistázták a Wachsler- féle vendéglőben a m. kir. csendőrök azért, mert tisztességes viselkedésre intett három duhajkodót, akik „nyanyások” (anyaországiak) voltak. Ilyen események naponta nyugtalanították Galántát. Már a kocsmaasztaloknál is kísértett a társadalmi-történelmi hasadás és a belőle fakadó mindenféle kölcsönös előítélet. S ez később a templomokba is behatolt: nem énekelték már annyit a gaiántaiak a Himnuszt, a Szózatot, a Boldogasszony Anyánk-at! Hol volt már a Petőfi-csokor? Hol volt már az az „első napi” magyar érzelem? Jóllehet magyaroknak éreztük magunkat továbbra is. De fölismertük az ellentmondást a tettek és a szózatok között. Minden mátyusföldi gazda látta, hogy míg a beköszöntött értékesítési nehézségek között is (amilyeneket a fejlett iparú első csehszlovák államban nem ismert) biztosítva volt megfelelő áron a nagy- birtokosok, az OMGE-tagok mezőgazdasági áruinak a felvásárlása, addig a mátyusföldi, csallóközi kisparasztok és gazdák kiírhatták híres barackosaik kerítésére: „A gyümölcsöt bárki ingyen leszedheti és elviheti, csak az ágakat le ne törje!” Ebben az új helyzetben ismét az itteni magyarság szövetkezeti öntevékenységét, illetve a galántai Hanza Szövetkezeti Központot kell dicsérni, mert hamarosan megszervezte és jól el is látta e táj termékeinek a felvásárlását és értékesítését. íme, ilyen volt az északi magyar Kis-Alföld helyzete harmincnyolc előtt és harmincnyolc után. A kor és a hely disszonáns társadalmi-emberi fejlődése eleve meghatározta azt is, hogy Kodály galántai látogatása sem lehetett mentes a disszonáns vonásoktól. Kodály itt indította meg 1905-ben — Galántán, Vágán, Vízkeleten, Széliben stb. — első, mátyusföldi népdalgyűjtését,s ezzel a magyar népzenekincs feltárásának és hiteles közzétételének történelmi jelentőségű mozgalmát. Ma Galánta nem lelőhelye semmiféle zenei folklórnak. A környékbeli falvakban 74
