Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Törvényen kívül
Újabb utcához érkezünk. — Olvassa el a táblát, Futrinka utca — mondja jelentőséggel Bandi Mihály —, nem véletlenül nevezik ezt az utcát így, itt minden családban biztosan van három gyerek. Az egyik ház sarkánál végigsímítja a falat. — Látja, csak hozzáér az ember, és máris omlik, morzsolódik, ilyen jó anyagból van. Sorra járjuk a házakat, közben kiderül, hogyan került Bandi Mihály Lakihegyre. Amikor megnősült, 1959-ben, kiskatona volt,tavasszal megismerte a feleségét, ősszel elvette, hiába figyelmeztette az anyja, hogy túl fiatal, még semmijük sincs. Két hónapig az anyósánál laktak, utána a sógoránál két évig. Amikor a nyolcadik kerületi ház- kezelőséghez került, mint bádogos, gondolta, nincs messze a tűztől, hátha kap lakást, beadta a kérvényt a kerületi tanácshoz. Kapott is egy segéd házfel ügyelői lakást. Nemsokára kiderült azonban, hogy a felesége, aki ellátta volna a viceházmesteri teendőket, nem bírja erővel a háromudvaros, háromemeletes ház tisztántartását, ráadásul pár száz forintért. Mivel a szerződést nem írták alá, vissza kellett adniuk a lakást. A sógora azonban nem fogadta be őket még egyszer. Szerencsére június volt, meleg, napos idő, letelepedhettek motyójukkal az udvaron. Egész nyáron a szabad ég alatt aludtak. Persze Bandi Mihály járogatott a tanácshoz, nem is egyszer csapott az asztalra, végre kapott a huszonegyedik kerületben egy kisszoba-konyhát, összesen 23 négyzetmétert. Tíz évig lakott benne. Nőtt a gyerek, egy kis szobában már nagyon kényelmetlenül, lehetetlenül éltek, el akart onnan jönni sokszor Bandi Mihály, de nem volt elég pénze. Egy kollégája kihozta motorral Lakihegyre széjjelnézni, ha kevés pénze van, itt kap kevésért is házhelyet. — Megvettem egy földdarabot, de nincs a nevemen — meséli — se a telek, se a ház nincs, mert a tanács, a földhivatal, a tsz, egyik sem engedélyezte az átírást, vagyis az adásvételt. Mivel ide nem lehet építeni, ugye ... De kérdem én, ha nem lehet építkezni, akkor miért adják a gazdák a háztáji földet telekáron. Illetve, miért kell nekünk háztájit venni telekáron? Bevezet a házába. — Látja, parketta nincs, linóleum van, nézzen alá—felhajtja a linóleumot—,gom- básodik az aljzatbeton, befullad a linóleum alatt. Nem tudok parkettát venni, drága. Ilyen ez a ház, silány. Hát csak büntessenek meg, büntessenek ... Sorra kérdezem: — Megtudakolta, hogy ide építkezhet? — A tanács elkövetett egy baklövést — válaszolja Lovasi Ferenc —, nem akadályozta meg, hogy az első házak felépüljenek. Ha az egyik építkezhetett, akkor a másik is, nem!? — Amikor a telket megvettük, itt már házak álltak — meséli Szabó Sándorné —, a tanácsnál azt mondták, hogy nyugodtan csináljuk meg mi is a házat, semmi probléma. — Bementem a tanácshoz, kértem engedélyt — emlékszik vissza Ruska István —, azt válaszolták, nem adhatnak, de azért csak cselekedjek úgy, ahogy jónak látom. — Érdeklődtem a szomszédoktól a kilátások felől, mindenki elmondta: volt a tanácsnál, engedélyt nem kaphattak, ha építkeznek, építkeznek — vallja Halasi János —, legfeljebb jön a büntetés, ötszáztól háromezerig. — Engem is elutasítottak a tanácsnál, hogy engedélyt nem adhatnak — mondja Cseh János —, de kijelölték, hogy eddig és eddig a pontig lehet építkezni, ha valaki azon túl megy, lebontatják vele, aki nem, azt csak megbírságolják. — Engedély nincs, hát jó, de hivatkoztam a tanácsnál a többi házra — magyarázza Klammár Ferenc —, azt válaszolták: akkor én is építsek úgy, engedély nélkül. Gondoltam, ha a többit nem akasztották fel, hát engem sem fognak. A szigetszentmiklósi tanácselnök ideges lesz, amikor Lakihegy szóba kerül. — Magam mondtam az embereknek, hogy ne építkezzenek, mert bírság lesz belőle. 51
