Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Törvényen kívül

lépni, mert az építkezések esetében, Budapest környékén meglazult az állampolgári fegyelem.

— Azokat nem büntetik meg, akik házhelynek adják el, tehát telekáron számítanak parcellákat, ahol nem lehet építkezni?

— Földet szabad eladni,senki sem köteles tudni, hogy a vevő milyen célra vásárolja.

Kik építkezhetnek tehát engedély nélkül?

Akik nem kapnak lakást, akiknek kevés a pénzük, hogy házat vegyenek, esetleg arra is, hogy belterületi telket vásároljanak, de mert kedvezményesen — tehát részletre — r.em kapnak telket; ilyen telek kevesebb van, mint igénylő, anyagi erejük kevés arra, hogy szabályosan építkezzenek. így gondolom én.

Igazam van-e? Meg akartam erről bizonyosodni.

— Megvették a telket; nem tudták, hogy itt nem építkezhetnek?

— Nem mondta senki. Azt megtudtuk, hogy nem kapunk engedélyt, az ügyvéd mondta meg, s azt is, hogy majd megbüntetnek bennünket. . .

— Akkor miért vásárolták meg mégis a telket?

— Hazulról, Szabolcsból már eljöttünk, gyorsan kellett valami lakhatás után nézni.

— S nem akadt házhely, amelyre rendesen építhettek volna?

— Az úgy volt, hogy a férjem öccse, aki már itt lakott, azt kérdezte az uramtól; Te itt van egy eladó telek, nem veszed meg? Az uram azt felelte, ha nem nagyon drága. Aztán eljött megnézni, hazautazott értem, én is nézzem meg, hát amikor idejöttem, mondom: jóember, ez olyan kint az isten országán túl van. Otthon a falu közepén laktunk, minden közel volt. De mit csinálhattunk, a család már itt dolgozik, hol legyenek, mindig albérletben vagy munkásszálláson? Nem ér az semmit. Én meg mit csinálhattam volna otthon magamban, messze a családtó), nem sokat értünk vele, hogy három szobánk volt, itt meg mindenki szanaszét, háromfelé. Megvettük a házhelyet, nem is néztünk máshol, pedig nézhettünk volna közelébb, nem néztünk mi. A gazda, aki kínálta, pont otthon volt, rögtön meg is egyeztünk. Harmincezerbe számolt ezerkétszáz négyszögölt, olyan borzasztóan nem drágán.

— Mivel foglalkozott a telektulajdonos?

— Nem tudom, talán fuvarozott; több földdarabját erre itt mind eladta, meg házat

is.

— Hogy lesz, mit gondoltak, ha nem kapnak építési engedélyt?

— Mit tudom én — nevet az asszony—, akkor még nem is figyeltünk arra. Amikor idejöttünk, az egyik este hallom, a szomszédasszony kiabálja, hogy megbüntették, mert engedély nélkül épített, sírt nagyon, honnan fizessen ő ezreseket. Megyek ám be gyorsan, mesélem, mit hallottam. Közben kiderült, feljelentették a szomszédasszonyt, na mondom, ha minket is, majd mi is fizetünk. Ha három-négy hónapig járkáltunk volna telek után, többet lát az ember, de én este érkeztem, reggel megnéztük, már délben utaztam is hazafelé, nem hagyhattam egyedül a sok jószágot. Hatvannyolc őszre kész is lett a ház, nem szólt senki semmit érte, pedig kijöttek a tanácstól, persze nem mondták, miért, de felértékelték.

— Mikor tudták meg, hogy a községnek ez a széle már külterület?

— Hamar megtudtuk, mert nekem gyakran kellett mennem a tanácshoz, ugyanis nem annak a nevén volt a telek, akitől megvettük, és intézni kellett az ügyet tanácsnál, ügyvédnél. A tsz csereingatlanba el akarta vinni, képzelje, hogy megijedtünk, ráadásul egy orvosnak a nevén szerepelt, az orvosnak erről fogalma sem volt, amikor ment neki a papír, hogy adót kell fizetnie, hát mi után, neki nincs mi után, nagyon meglepődött. Bonyolult ügy volt, majd meghaltunk az izgalomtól. Elintéződött szerencsére.

— Sok hátránnyal járhat külterületen lakni.

45