Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - SZEMLE - Bárth János: Háromszéki népballadák - Rácz-Székely Győző: Kalotaszeg krónikása
HÁROMSZÉKI NÉPBALLADÁK Magyarországon szokatlan formátumú, keskeny és hosszú lapú, vastag verseskönyv került nemrégen sok könyvespolcra, Albert Ernőnek és tanítványainak népköltészeti gyűjteménye, a,.Háromszéki népballadák”. Előfordult, hogy hasonló alakú kötetek mellé tették, hiszen a Kriterion kiadó jóvoltából ott sorakozhatott már két ugyanilyen alakú könyv: Kallós Zoltán híres ballada- gyűjteményének első kiadása és Nagy Kálmán új Kalevala-fordítása, bizonyítva sok más kiadványnyal együtt az erdélyi magyar szellemiség napjainkban szinte megújuló erejű lobogását. Kallós Zoltán könyve áttekintési lehetőséget adott Erdély és Moldva magyar népcsoportjainak balladaköltészetéről. Hosszú évszázadok és egymástól messze eső vidékek népköltészetének válogatott darabjai húzódtak meg e könyv lapjain. A „Háromszéki népballadák” regionális kutatói mélyfúrás eredménye. A székelyföldi Háromszék fellelhető balladakincsét tárja elénk, 15 évi gyűjtőmunka gyümölcseként. Erdély népi kultúrájának felkutatásában és leírásában mindig nagy szerepe volt a társadalmi néprajzi gyűjtők munkájának. Ez részben összefügg a legújabb kori történelem változásainak szakember-ellátottságot befolyásoló hatásával. Az iskolai néprajzi gyűjtésnek különösen szép hagyományai vannak a Királyhágón túl. Elég itt az 1939-ben Kolozsváron megjelent „Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez” c. kötetre emlékeztetnünk, vagy az egykori sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, Konsza Samu vezette diákjainak értékes tevékenységére utalnunk. Napjainkban a Székely Mikó Kollégiumot 1. sz. líceumnak hívják. Tanulói folytatják elődeik híres hagyománymentő munkáját. Albert Ernő tanár vezetésével az elmúlt másfél évtizedben 900 népbal lada-változatot gyűjtöttek össze Háromszék 78 falujában. A 178 önkéntes gyűjtő 521 énekest szólaltatott meg eredményesen. Alapos válogatás után került sor a „Háromszéki népballadák” impozáns kötetének közreadására, amely 425 szövegváltozatot tartalmaz, és így mennyiségét tekintve az eddig kiadott legnagyobb magyar balladagyűjteménynek mondható. A kötetből kimaradt 461 balladát egy hosszú nevű intézet, a Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiája kolozsvári Etnográfiai és Folklór Osztályának archívumában őrzik, ahol az anyag a tudományos kutatást szolgálja. E kéziratban maradt balladák pontos adatait a könyv egyik fejezete tartalmazza. Rövid áttekintés után is föltűnik, hogy a kötetben igen kevés a klasszikusnak számító, régi stílusú ballada. Az olvashatók közül is jónéhány a megszokottnál rosszabb szövegű variáns. A könyv jelentős részét betyárballadák, új balladák és rövid életre visszatekintő helyi balladák teszik ki. A számvetésnél azt is érdemes figyelembe venni, hogy a bevezető tanulmány megállapítása szerint Albert Ernő és tanítványai elsősorban klasszikus balladákat kerestek, de csak ennyit találtak. Az előkerült változatokat mind közölték, ellentétben az új stílusú és a helyi balladákkal, amelyek közül csak a jobbakat választották ki közlésre. Ez az arányeltolódás jól tükrözi az élő népköltészet helyzetét az egyik leghagyományőrzőbbnek ismert magyar néprajzi csoport életében. Mutatja, hogy az utóbbi évtizedekben a klasszikus balladák Háromszéken is ritkulóban és eltűnőben vannak. A paraszti életforma gyökeres átalakulása következtében feledésbe merülnek és kihullnak az élő folklórból. A kötetben szereplő betyárballadák és az ún. új balladák a magyar nyelvterület legnagyobb részén elterjedtek. Általában nyugatibb fekvésű tájakról kerültek Háromszék területére, ahol helyi színezettel gazdagodva nagy számban élnek napjainkban is. A gyűjtemény jelentős részét foglalja el az egy-egy újkori személyi-családi tragédia emlékét őrző helyi balladák csoportja. Ezek háromszéki alkotásoknak tekinthetők. Mivel későn, legtöbbször a 19. század végén vagy a 20. században keletkeztek, még nem volt, illetve már nem volt idejük nagyobb sugarú szóbeli terjedésre. Gyűjtésük és elemzésük mégis fontos általános folklorisztikai szempontból, mivel a balladák alakulásának és életének több jelentős törvényszerűsége tárható fel tanulmányozásukkal. A kötetben közölt balladákat félszáz oldalas alapos elemző tanulmány vezeti be, amelyet Faragó József, a jeles erdélyi folklorista írt. A tanulmány képet ad a háromszéki balladakutatás múltjából, Albert Ernő és tanítványainak gyűjtőmunkájáról. A „Háromszéki népballadák” c. könyv nagy társadalmi összefogással született, és figyelemre méltó szellemi értékeket mentett meg a feledéstől. Anyaga bőséges adalék a néprajztudomány számára, de hasznos és tanulságos olvasmány lehet a nagyközönségnek is. Feltehetőleg jó példaként hat, és további’kutatásokra serkent, elősegítve így az erdélyi magyarság önismeretének fejlődését. (Kriterion, 1973.) BÁRTHJÁNOS KALOTASZEG KRÓNIKÁSA A politikus, író, műfordító, lapszerkesztő, építész, grafikus, díszlettervező, rendező és pedagógus Kós Károlyt igazán méltatni csupán életművének egészével lehet. Hiszen nincs külön építész és író, politikus és színpadteremtő, szerkesztő és illusztrátor Kós Károly. Egyetlen Kós Károly létezik: a teljesigényű ember, a sokfelé ágazó, de egygyökerű alkotóművész: a templom92
