Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / Petőfi-különszám - Gavril Scridon: Petőfi románul

közül csak a Petőfié érdekel most bennünket, mert jelzi, hogy Mihai Eminescu itt a nagy magyar költő művének egyik jellegzetességére utalt: népi tartalmára, népi jellegére, lángeszű költészetének tősgyökeres magyarságára, más szóval lírájának realizmusára. Meglepőnek tűnhetnék, hogy Petőfi neve felbukkan Eminescu- nál, hfisz Eminescu nem tudott magyarul. A magyar irodalom azonban nem volt ismeretlen számára, mert Petőfin kívül Jókai Mórt is emlegeti Geniu pustiu című regényében, s Madáchot is ismerhette a Tragédiából. 1876-ig, amikor színikritikája a Curierul de lasi-ban megjelent, már hozzájuthatott Petőfi költeményeinek német fordításaihoz (hozzáférhető válogatott kiadásokban). Erdélyi diákok is felhívhatták rá a figyelmét Bécsben, amikor az 1848-as erdélyi szabadságharcról érdeklődött.

De nem Eminescu az egyetlen nagy román költő, aki ismeri Petőfit, idézi, méltatja vagy tolmácsolja a magyar népnek ezt a lobogó lelkű zsenijét. Eminescu- tól napjainkig választékos Petőfi-bibliográfiában sorakoznak fel olyan tekintélyes román költők, mint Alexandru Macedonski, George Cosbuc, St. O. Iosif, Octayian Goga, Mihai Beniuc, Eugen Jebeleanu. A kezdetek azonban 1876-nál előbbre nyúlnak vissza: egy bizonyos G. Marchesiu az Aurora romana című folyóiratban (loanichie Miculescu Pesten megjelenő szépirodalmi föl óirata 1863 és 1865 között) két Petőfi-forditást közöl: 1865 márciusában Az ember (Omul), majd ugyanazon év májusában az Ifjúság (Junetia) című verset. A Famíliában Iosif Vulcan 1872-ben közli a Lennék én folyóvíz román fordítását, és 1877-ben ugyanitt jelenik meg Ez a világ amilyen nagy Alexandru Macedonski tolmácsolásában. Még előbb, 1869-ben, az „Orientul” (Kelet) irodalmi körben I. Badescu olvassa fel Az őrült című verset. George Cosbuc a Föltámadott a tenger-t fordítja le és olvassa fel 1882-ben a naszódi főgimnázium diákjainak a „Virtus Romana Rediviva Társaságban” (a fordítás és a költő kollégájának, Titu Procopiánnak bírálata a Musa somesana című kézírásos folyóirat 1882 —1883-as kötetében maradt fenn). De leginkább említésre méltó az a tény, hogy George Cosbuc nyomtatott folyóiratban első ízben egy Petőfi-fordítással jelentkezett: a Volnék bár... című versről van szó, melyet Iosif Vulcan lapja, a Família közölt 1884-es XX. folyamában (47. november szám, 562.), C. Boscu (a Cosbuc anagrammája) aláírással. Cosbuc őszinte, sőt egyik méltatója szerint „fanatikus” tisztelője volt Petőfinek: nagyra becsülte költészetét, harcos szellemét, s emlékének adózva bejárta azokat a helyeket, ahol a magyar költőtárs az 1848-as szabadságharc ütközeteiben harcolt.

Egy másik erdélyi román költő, St. O. Iosif, még nagyobb állhatatossággal igyekezett megközelíteni Petőfi költészetét, és számos versét tolmácsolta. Iosif jól tudott magyarul, s különös vonzódást érzett a magyar költő versei iránt, le is fordított negyvenkettőt közülük, amiből 31 Craiovában jelent meg 1896-ban. Egyik fordításkötetében (Talmaciri) tizenöt Petőfi-vers szerepelt, többek között a Jövendölés, Távolból, A huszár, Rongyos vitézek, Álom, A csillagos ég. Múlandóság, Falu végén kurta kocsma, Katona vagyok én és a Füstbement terv. Iosif fordításai nemcsak az eredeti versek szellemét, hanem, amennyire ez egyáltalán lehetséges, zenéjüket, ritmusukat és képeiket is átmentették a román szövegbe. Ez a megállapítás egyébként Az apostol fordítására is érvényes (1897).

Megközelítőleg ugyanebben a korban egy másik nagy erdélyi román költő, a fiatal Octavian Goga is felfedezi a maga számára Petőfit. Vonzalmát mindenekelőtt az magyarázza, ami közös kettejük életében: a társadalmi és a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelem. Goga egyébként ki is jelentette, hogy a magyar irodalomból, amelyet alapos és átfogó olvasmányaiból nagyon jól ismert, éppen Petőfi hatott rá, a szabadságnak ez a tiszta szívű dalnoka, tőle tanulta meg,

85