Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - SZEMLE - Zelnik József: Banner Zoltán: Csillagfaragók
Sándor fazekas, akiknek Banner Zoltán kolozsvári művészeti író állít emléket Csillagfaragók című művében ? Azt a száz meg száz naiv művészt, művészmestert és amatör művészkedöt dicséri ez a könyv, akik nem felejtették még el, vagy visszataláltak a kétkezi alkotó munka szépségeihez. Faragókról, fazekasokról, szövőkről, bútorfestőkröl olvashatunk itt. Ezek az emberek felsőfokú művészeti végzettség nélkül szakavatott emberek irányítása mellett komoly művészi értéket jelentő használati tárgyakat készítenek Erdély különböző részein. „A művészi kézművesség az emberiség egyik legerősebb emberformáló foglalkozása, mert egyenlő mértékben szolgálja mind a fizikai, mind a szellemi közérzet és esztétikum igényeit" — idézi Banner Zoltán D'Arcy Haymant az UNESCO művészeti osztályának vezetőjét. Igen, emberformáló foglalkozásokra van szükség. Közösségteremtő erőkre és közösségi kultúrákra. „Almom és meggyőződésem, hogy a művészetnek olyan közkinccsé, közös nyelvvé kell válnia, amelyet a legszélesebb tömegek is magától értetődő természetességgel művelhetnek, beszélhetnek, és kell, hogy műveljenek és beszéljenek ..” Ez a könyv egyik fő szereplőjének Bandi Dezső marosvásárhelyi iparművésznek az álma és meggyőződése. De nemcsak álmodozik, hanem cselekszik is. 1957-ben nevezték ki a Maros megyei Népi Alkotások Háza népművészeti szakirányítójának, és elkezdte a munkát, hogy amint maga fogalmaz: „a parasztság műveltségét a lehető legmagasabb szintre emelje”. Hogy milyen eredménynyel? 1963-ban már 170 népművészeti alkotókor működött a Maros Magyar Autonóm Tartomány területén, és azóta is sikeres tanfolyamok és kiállítások jelzik a további utat. Ha sokszor nem is sikerült ezeknek a szakköröknek a legmagasabb művészi szintet elérniük, akkor is nagy lépéseket tesznek a „művészkedő társadalom”, a közösségi kultúra felé vezető úton és mindenképpen csökkentik, sőt talán idővel ki is küszöbölik a ma még, sajnos, igen divatos népies csecsebecséket. Vallomás ez a könyv, kiútkeresés a technicizá- lódó, uniformizálódó és ezáltal embertelenedő társadalom zsákutcájából. A megújulásról és az odavezető utakról vallanak itt az erdélyi magyar művészet legilletékesebbjei: dr. Kós Károly, Szervá- tiusz Jenő, Vida Céza és Bandi Dezső. És vall mindenekelőtt maga a szerző, Banner Zoltán: „Nem hiszem, hogy az ember lemond valaha a varázslatról, amelyet tízezer éve művel, azóta, amikor a barlanglakó először artikulálta élményeit művészi jelekké." Vannak, akik csak álomnak tekintik, amikor Banner Zoltán ilyesfajta feltevéseket fogalmaz meg: „A városok építészeti dzsungeljébe és a termelési programok rendszerébe épült emberben ugyanannak az egyedüllétnek az érzése jelentkezik, ami a primitív művészet és kézművesség csodálatos közösségi alkotásaiban öltött testet." És felteszi a nagy kérdést: „Talán egy hasonlóan egyetemes emberi kultúra hajnalán állunk?” 1973. januárjában kiállítás nyílt Csepelen három fiatal népművész (Sinkó Vera textilfestő, Brodszky Ferenc fazekas és Nagy Kristóf fafaragó) alkotásaiból. Sok-sok társukkal együtt az a céljuk, hogy a minél több helyre eljutó funkcionális tárgyaik szépségével és emberi arányaival felébresszék az emberekben a mindennapi esztétikai élményt. Vajon Ők is csak álmodoznának? Erdélyben és Magyarországon a kézművesség jövőjébe vetett hittel többszáz művészmester, népművész és amatőr keresi a régi formákban az áj tartalmakat. Mi is megkérdezhetjük tehát Banner Zoltánnal együtt: „Talán egy egyetemes emberi kultúra hajnalán állunk?" Es a Csillagfaragók elolvasása után úgy érezzük, hogy ez a gondolat már nem annyira kérdés. Inkább állítás! ZELNIK JÓZSEF A FORRÁS szociográfiai pályázatára harmincegy mű érkezett a szerkesztőséghez. A jeligés pályamunkák elbírálását Cseres Tibor író elnökletével Hatvani Dániel író, Katanics Sándor szerkesztő bizottsági tagunk, Szekér Endre főszerkesztő és Székelyhídi Ágoston irodalomtörténész végezte. A bírálóbizottság javaslatára az I. díjat nem adták ki. A két II. díj: Zám Tibor: Tudósítás a tanyavillamosításról (Jelige: „In statu nascendi”) Kunszabó Ferenc: Kinek csináljuk? (Jelige: „Forrás”) A két III. díj: Hegyes Zoltán: Barlanglakok 1973. (Jelige: „Lámpás kellene") Bíró János: Fények és árnyak az Egöhegy alatt (Jelige: „Harag és elfogultság nélkül") A bíráló bizottság dicséretben részesítette az alábbi alkotásokat: Lakatos Menyhért: Milyenek a budapesti cigányok („Csorripo") Békés Dezső: Sikerülni fog, Károly („Hírlapíró”) Bödöcs Pál: Hanyi változások („Esztero") Péntek Imre: Műkéz („Juharfa”) Oravecz János: Kiszáradt a tiszta tó („Tiszta tó”) Hoffmann János: Monológ egy falusi fiúról („Kanász”)
