Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 3. szám - Czakó Gábor: Megváltó (Regényrészlet)

hoz, aki mindenre hajlandó volt, amitől Marci bosszantását remélte. Terpeszben, fölhúzott szoknyával az ölébe ült az ő jelenlétében, kigombolta blúzát, úgy vájkált ötszáz ember szemeláttára a szájában a nyelvével, akár egy dagasztógép, csak a Chanel hónaljszagtalanítóról nem mondott le, hiába kérte számolhatatlanul sokszor. Ellenben apjának kézségesen bemutatta. Szegény dobos zavarában kénytelen volt az öreggel megalkudni, hogy mikor, mennyiért fog angol órákat venni tőle, csakhogy elterelje figyelmét a kezéről, amelyet lyukas zsebébe csempészett egy alkalmas pillanatban, amíg le- cibálta róla a karikagyűrűt, nehogy rossz fényben tüntesse föl magát és a lánn)al való kapcsolatát a papa előtt. A gyűrű végül elveszett: a gyönyörű, három közönségesből készíttetett tízgrammos aranygyűrű! Felesége meg is verte érte, mellyel újabb bánatot okozott szegénykének, pedig sajnálta, sőt szerette, amiért olyan, amilyen, szóval egyáltalán nem neki való; kicsi, befeléforduló, mindenekelőtt tejszagú! A családi béke azonban nem állt helyre, hiába értek föl a fejéhez vert WAT 69-es üveg csapásai, és a képébe zuhintott joghurtos pohár savanyú párolgása egy kiadós szimatolással, az asszonyka talán örökre megharagudott rá, amiért nem ő verte meg, hisz ő meg erre vágyott, zsidó lány létére azért vétette el magát vele, mert megtudta, hogy apja volksbundista volt, és az SS-ek fekete egyenruhájában égett szénné egy kilőtt páncélosban a balatoni áttörés idején, szintúgy az ő nagyszüleit is füstté-hamuvá változtatták ugyanezek a feketeruhás gyilkosok, anyját pedig doktor Mengele injekciókkal ivartalanította: A nyugatnémetek havi négyszáz márkával fizettek meg érte, majdnem fillérre ugyanennyi nyugdíjat kapott anyósa is néhai férje után — ugyancsak a nyugatnémetektől. A szülők kölcsönösen kitagadták saját gyereküket, és menyüket-vejüket egymással egyetértésben örök időkre kitiltották a házukból, mindez azonban csekély örömet adott; 6 a népét ért iszonyatos gyötrelmeket akarta vállára venni, úira végigkínlódni a kétezer éves szenvedést. Föl föllángoló vallásos őrületében időnként kopaszra nyíratta magát, lakásukat telezsúfolta gázkamrák, éhenhalt néger gyermekek, megcsonkított vietnami lányok, megmérgezett indiánok fényképeivel — imigyen próbált vergődni mások szenvedésének lukas csapdáiban —, a falra rozsdás bilincseket szerzett, föliratokat: LIBERTÁS, SZABADSÁG, LIBERTY, SVOBODA, UHURU. Gyűlölte az anyját, akit ivartalanítottak, s aki megszülte őt, visszaküldte ajándékait, pénzét, amit a havi négyszáz márkából megtakarított.

Mindenekfölött a dobost gyűlölte: lám! SS apjától nem örökölt semmit! Hápogva viselte az ütlege- ket, amíg el nem tört az üveg, majd lenyalta a szájaszélére csurgó yoghurtot. Nem sejtette, hogy férje MINDEN TULAJDONSÁGÁT az apjától örökölte, nemcsak hosszúkás lópofáját, vörös haját,de birkatürelmét, amellyel Mária Teréziáig visszaszámlálható őseihez hasonlóan túrta a köves budakeszi domboldalt: ja, ja billegett a feje engedelmesen a fölsőbbség parancsszavára, kaparta a sarat az ekevasról, vagy a Tigris lánctalpáról, vagy püfölte volna a dobot meg a cintányért (néha meg is tette a budakeszi tűzoltók trottyoszenekarában; sovány hasát kifeszítve cipelte búcsúkon a nagydobot és csépelte gár- gyult mosollyal), akárcsak a fia, aki mindössze annyit érzett, hogy ÁLLATI JÓ ZENÉT csinálnak, nyilvánvaló, MINDENKI elismeri, és ehhez nem is kellett semmi különös, csak egy kis ügyesség,amit meg lehet szerezni, ha van hozzá szorgalom — és az ember hat órát gyakorol —, no meg figyelem, vagyis érzés, megérezni, hogy mit parancsol Marci: pörgetést, durrogást, cintányércsöngést, az üstdob- zubogását, tikfa-tik-takkot vagy csendet; olyant, amelyből ragyogva fölszáll Marci énekének örömpillangója, vagy olyant, ami tinik szívében örökre csönd marad, feneketlen üreg, amibe csak a könnyük csurog majd száz éves korukban is! Ez a MŰVÉSZET! Fülét már rég eltömítette a szüntelen zenebona, a reflektoroktól farkasvakságot kapott, szaglósejtjeit a nátha és az alkohol elpusztította, mert rengeteget ivott—.ámbár jól bírta —, de így illik, minden zenész iszik, nem szabad kilógni a sorból! Egyébként is, miért utasítaná vissza az ember a potyát, ugyan, KI UTASÍTJA VISSZA egyáltalán! A tinik papájuk zsebéből kicsórt minden fillérjüket is boldogan áldozzák a FEJEKRE, hogy jók legyenek náluk, és ládaszám hurcolják az öltözőbe a sört, meg a bort, meg a töményeket, legyenek hát boldogok, hacsak ezen múlik az örömük, vagy azon, hogy gerincre vágják őket, bár még egy sem akadt közöttük, aki igazán érdekelte volna egy körömfeketényit — igaz a pia se izgatta, de legalább abban sosem csalódott, legföljebb reggel fájt néha a feje.

Akadt ugyan egy, egyetlen egy, a hónaljszagú lány, de ő becsapta, átrázta, megcsalta a Chanellal. Ütögetni kezdte húsos karját, megszorította a sűrű levegőben nyirkossá vált bőrt, hátha sikerül egy kis savanyú izzadtságot kifacsarnia belőle. Szája csalódottan legörbült (a Mama röhögésnek vélte), erős indaujjai lefonnyadtak a lány karjáról, az rámosolygott, mind így mosolgog: MA NEM MEGYEK HAZA! Ezúttal a nagybácsinak dobta föl magát acsipetkemellű lány, velem is megtette! Fölvitte a lakására, amikor a felesége a Mauthausen című filmet nézte a Híradó moziban már két napja (nézte még utána is két hétig, amíg le nem vették a műsorról). A lány kortyintott a VAT 69-es üvegből — mely akkor még tele volt —, majd szó nélkül, magától levetkőzött, dideregve mezítelenkedett a heverő szélen, nem akadt a keze ügyébe takaró, amelyet magára kaphatott volna; így két karját fonta törzse előtt keresztbe, hasonlóan a lógó mellűekhez.akik így óvják az arra rászoruló férfiak lelkében a romantikus érzéseket. Röhögnie kellett; rettenetesen nézett ki szegényke, amint a semmit őrizgette. Hátrapillantott a buzira, aki keményen (akár az ügyvéd Marci, vagy az ügyész a bíró karját) markolta a nyúlszájú doki nyakát — hát efféle alakoknak, langyosoknak való csemege ez a kis szerencsétlen. HO- MOKMIGNON! Marci nagybátyja is bizonyára homokos, azért hajt rá ilyen kegyetlenül, bár lehet, hogy az öregfiúnak már édes mindegy... — vigyorát barátnőjére irányította: „Ugye csak szöveg a

31