Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - SZEMLE - Simon Zoárd: Könyvekről - röviden
,,köze! negyedmázsás” fényképezőaparátussal bejárni mintegy 500 székely községet. Hallatlan kitartás és ügyszeretet kellett ehhez. „Valóban, fotóművész volt — írja róla Erdélyi Lajos —, egyike az elsőknek, akik amatőrként űzték ezt al akkoriban még eléggé bonyolult technikájú hobbyt.” A fényképeknek rendkívül hányatott sorsuk volt. Erdélyben jónéhány fölbecsülhetetlen értékű anyagról tudunk, amelyek a csodával határos módon kerülték el a megsemmisülést. A reánkmaradt 150 képből mintegy százat találunk ebben a könyvben. Sokat rontott rajtuk az eltelt száz esztendő, mégis valamennyi felismerhető, sok pedig kifejezetten élvezhető. Az akkori nyomdatechnika korlátái miatt ezek a fényképek nem közvetlenül kerültek bele a „Székelyföld leírásába”, hanem előbb rajzokat, metszeteket készítettek róluk. A most megjelent gyűjteményben ezekből is láthatunk néhányat. A közölt képek mindegyikéhez megfelelő magyarázat tartozik. Ezeket a kötetet szerkesztő Erdélyi Lajos Orbán Balázstól idézi. Szép stílusú, megragadó hangú részletek ezek, s méltók a képekhez, mert a szépség iránti fogékonyság és a szülőföld szeretete szól belőlük. Reméljük, hogy hamarosan a magyarországi könyvesboltokban is kapható lesz ez a minden bizonnyal sokakat érdeklő szép és tartalmas könyv. HALÁSZ PÉTER Könyvekről — röviden Birkás Endre: „Mondd, még meddig kell élni?” Egy író sorsa a személyi kultusz korában, ez a regény témája. De sorsmegidézés helyett házassági, szexuális viszontagságokat kapunk; a csúcspontban az anafrodízia válik a szellemi tehetetlenség szimbólumává. Kormegidézés helyett nem kapunk semmit. A kor látványa nem fért bele a hálószoba ablakának szűk perspektívájába. Kár. Mert ez az időszak irodalmilag szinte felderítetlen még. A hazai viszonyok ábrázolásában nincsen megfelelője, párhuzama Lengyel József munkásságának. Kordokumentum, sorsmegjelenítés helyett pusztán olvasmányt kaptunk korrekt stílusban, tisztes színvonalon. De Birkás Endrétől ennél többet vártunk. Ember Mária: Véletlenek Az írónő azt a gondolkozásunkba lassanként beleszervülő szociológizáló közhelyet regényesíti meg, mely a körülményekre, a társadalomra kívánja áthárítani az egyéni felelősséget. Amennyire nem igaz ez a tétel, annyira gyarló az illusztrációja is. Ember Mária könnyed csevegőképessége, rutinos közvetlensége konvencionális helyzetek, közhelyes gondolatok megírását szolgálja. Lugossy Gyula: A jövevény A címadó ismerősen ismeretlen jövevény valahonnan a nouveau roman perifériájáról jött vendégszerepelni Nyugat-majmoló hazánkba. Már második könyvével bizonyítja Lugossy, hogy egyetlen írói ambíciója; epigonná képezni ki magát. Sikerült. De nem tudunk gratulálni ehhez a produkcióhoz. Természetesen a kiadóéhoz sem. Czakó Gábor: Emberkert Csalódást okoznak az elbeszélések. Az állatmesék tanulságait már régóta ismerjük, sokkal jobb feldolgozásokból. Czakó a többiben sem adott újat. A divatosan vagányos szöveg, a szereplők életkorához nem illő pubertáló-adoleszcensz szel- lemeskedás és beszédmodor nem olyan érdekes, mint amilyennek az író hiszi. „A gázolós” emelkedik ki (nem nagyon) az érdektelen írások együtteséből. Ha ígéretes első regényére gondolunk, azt kell mondanunk, sportnyelven szólva, hogy volt jobb. És reméljük: lesz is. Simor András: Próbálj kirabolni A költőnek rossz a közérzete. Az ő dolga. Csak versei ne legyenek rosszak. Ha jól jelenítené meg sorsát, akkor érdekelne. De magánügyeire nem tudunk rezonálni. Mint korábbi kötetei, ez is kevés bizonyítékot ad Simor költői kvalitásáról. Két kétsorosa látszik a legjobbnak: „Harmincegy éves is elmúltam. Furcsa. / Az ember magát fölöttébb megunja” és: „Az a jó a hidegben, / hogy ő kinn van, mi meg benn”. A csúcsokból következtetni lehet a lapály szintjére. SIMON ZOÁRD 96
