Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - NÉP, TÁJ, HAGYOMÁNY - Benedek Péter: Vallomás az életemről

meggondolta magát, írt nekem, hogy menjek föl. Egyszer is így történt, kaptam egy levelet, hogy menjek föl. Fölmentem. Ez 1919-ben volt.

Akkor írtunk egy szerződést, hogy minden képem neki adom át. Ez bizonytalan ideig szólt. Az nem volt benne, hogy Bálint Jenő mit fizet nekem. Kétszer kaptam tőle egy-egy öltözet ruhát. Meg útiköltséget is küldött. Hazamentem, és festettem a képeket tovább. „Lány megy a kútra”, „Huszárok úsztatnak a folyón”, „Toborzás”, „Lekvárfőzés”, „Mennek a parasztok aratni”, „Sorozás”, meg mindenfélét festettem neki. Gyűjtötte a kiállításra. Nemcsak velem volt így, hanem a többi őstehetséggel is. Olcsón megszerezte, és sokért eladta. Kihasznált igaz, de azért egész őszintén mondhatom, hogy sokat köszönhetek neki. Ő lelkesített, buzdított a festésre, reménnyel töltött el. Nélküle tán elkallódott volna a művészetem. De nem bizonyos, mert azt mondta Karácsonyi, hogy a virág előbb-utóbb kibújik a gaz közül, és majd pártfogásba vett volna más.

Bálint Jenő féltékeny volt rám, mint vőlegény a menyasszonyra. Félt, hogy fölvilágosítanak. Nem tudtam én akkor, hogy becsap, azt hittem, hogy őszinte. Kérdezte ő, hogy nem félek, hogy kihasznál. Mondtam neki, hogy nem félek tőle, mert én becsületes embernek tartom.

1919-ben újra katona lettem Kalocsán. Ott is rajzoltam. Nem is mentem gyakorlatozni. Az őrmestert is nagyon szépen lefestettem. Arról, hogy a tiszteket rajzoltam, nem tudott Bálint Jenő. Nem volt minden az orrára kötve. Volt ott egy nagyszájú ember. Azt mondta, nem is úgy nézek ki, mintha tudnék rajzolni. Erre behívtam az irodába, lerajzoltam, megmutattam neki, soha többé nem mondta, hogy nem tudok rajzolni. Két hónap múlva leszereltem, és hazamentem Úszódra.

1923-ban készültünk az első kiállításra. 94 kép volt körülbelül, nem tudom már pontosan, de 90-nél több volt. Budapesten az Alkotás Művészházban volt a kiállítás. Nagy sikere volt. Először volt a sajtónap. Akkor csak az újságírók láthatták a képeket. Utána jött a közönség. Szüleim is ott voltak, meg az uszódi elöljárók. Kérdeztek az újságírók engem meg apámat.

A kultuszminiszter nyitotta meg a kiállítást. Scitovszky válaszolt rá. Nagy körben állt a közönség, középen én álltam meg a miniszter. A kultuszminiszter azt mondta, hogy a további munkámban bármikor szívesen segít. Állta a szavát, mert Bálint Jenő a képeim árából, a miniszter segítségével házat vett Úszódon. Sok autogrammot kértek tőlem. Annyi volt a közönség, mint üvegben a hering. Egy nő el is ájult. Akkor volt még a kiállítása Tornyai Jánosnak is. De az én kiállításomat többen nézték. Csodálkoztak nagyon a képeimen, még Lyka Károly, Vaszary János, Csók István is. Csók István azt mondta, hogy ha valaki hibát talál a képeimen, vegyek mind a két kezembe egy pisztolyt, és lőjjem agyon. Az összes újságok írtak rólam. Áz uszódi bírótól kérdezték, mit szól hozzá. „A faluban nem sokra becsülték, most látszik, hogy milyen művészetre képes. Most látszik meg, hogy kicsoda” — mondta a bíró. Mi az oka, hogy az én kiállításomon sokan voltak, a Tornyaién meg kevesen, kérdezhetik sokan. Az, hogy én soha senkitől sem tanultam. Mert ha egy festőművész jól tud festeni, és nem tanulta soha, az feltűnő, és csodálják. A legelőkelőbb műkereskedők vásárolták meg a képeimet. Másnap azt mondta a Bálint Jenő, hogy már a képeim fele elkelt. Egyszerre híres festőművész lettem. Sokáig beszélgettek rólam a faluban és városokban.

A kiállítás után a szüleim hazautaztak. Ők is meg voltak hatódva, majdnem sírva fakadtak. Olyan ünneplésben volt részem, amilyenben a családból még senkinek sem. Ott voltam a kiállítás után néhány napig Bálint Jenőéknél, aztán én is hazamentem. Leveleztem Bálint Jenővel, és küldözgettem a képeket egyre-másra neki.

Azt mondta 1925-ben, hogy kössünk egy 3 éves szerződést, de én nem akartam, mert mindenki azt mondta, hogy becsap. Akkor nagyon megharagudott, és írta, hogy a Sándor bátyámmal menjünk föl, majd elszámolunk. Mi föl is mentünk. De a bátyám álmos volt, és elaludt. Bálint Jenő meg velem beszélgetett, és láttam, hogy már nem haragszik. Addig-addig, hogy aláírtam a szerződést 3 évre. Köteleztem magam benne, hogy csak neki festek, senki másnak, én pedig százalékot kapok belőle, de nem emlékszem már, hogy mennyit. Ő pedig kötelezte magát, hogy festőszerekkel ellát.

Hát alá volt írva a szerződés, és én készültem az új kiállításra. De egy kis baj is volt közben, mert a faluban festettem egy pár képet, amit eladtam. A bátyám fia megmondta a Bálint Jenőnek, és az nagyon megharagudott. Azt mondta, hogy rontom a bázisomat, ha olcsón adom a képeket. Ma sem tudom, mit jelent az a bázis szó.

Apám akkor felvitt Szüle Péterhez, hogy ott tanuljak festeni, hogy legyen belőlem valami. Ott voltam a Szüle Péternél 4—5 hétig. Az azt mondta, kérjem el a képeimet Bálint Jenőtől, mert nemigen tanított az engem, elküldték modellnek. Bálint Jenő nem adta ide a képeimet. Azt mondta, nem adja ki a kezéből. Minek mentem én a Szüle Péterhez, hisz az tanulhatna én tőlem, mondta Bálint Jenő. Ekkor ki is békültünk. Visszamentem Szüle Péterhez, az sajnálta nagyon, mert be akart adni festőiskolába. Elköszöntem. Visszamentem Bálint Jenőhöz. Nem kerültem festőiskolába, mert azt mondta Bálint Jenő, hogy jobb, ha magamtól tanulok festeni. Újra festegettem nála.

1928-ban lett egy új kiállításba Nemzeti Szalonba. 73 képet állítottak ki. Ennek a kiállításnak József főherceg volt az elnöke, a Faluszövetség rendezésében. Könyvet is adtak ki 50 reprodukcióval. József főherceg nyitotta meg a kiállítást, aztán azt súgta nekem Bálint Jenő, hogy mondjam József főhercegnek, szeretném lefesteni. Az meg is engedte. Sok előkelő néző volt. Ott volt gróf Bethlen Istvánná és lánya Kató. Andrássy Gyula gróf. A sajtó is ott volt. József főherceg meg is vett egy képemet, a „Virág58