Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - HORIZONT - Ortutay Gyula: Finnek és magyarok
Horizont ORTUTAY GYULA Finnek és magyarok Minden nép egyszerre keresi létének indokát és értelmét a múltjában is, jövőt építő feladataiban is, tehát a jelen kemény gondjai és jó eredményei között is. Különösen áll ez az úgynevezett ,,kis népekre”. Ezek a kis vagy kisebb népek mindig is fontosnak tartották hivatástudatuk indokolását, nemzeti létük nemzetközi jelentőségét, és ugyanakkor mély érdeklődéssel fordultak évezredek mélyén rejtező eredetük titkai után. Szinte törvény- szerű volt a nyelvtörténet kezdeteinél, hogy a népek eredetük forrását az ószövetségi biblia nyelvében találták meg: mind a finn, mind a magyar eredetkutatás, nyelvtörténet kezdeteinél találkozunk ezzel a naiv elképzeléssel. (Hadd ne szóljunk arról, hogy manapság is divatozik mindenféle bolondos nyelvösszehasonlítás, így újabban amerikai kutatók, dilettáns nyelvészek a magyar nyelvet a hettita, sumér, de a munda, maori nyelvekkel rokonítják, s az csak természetes, hogy voltunk „rokonai” az etruszkoknak, baszkoknak is.) A mi két népünk évszázadok óta tud a rokonságról, a közös eredetről, ha még a múlt században is voltak heves ellenzői finnugor eredetünknek. Jókai Mór egyik kései regénye emlékezik meg egy romantikus őskutatóról, de olyan neves múlt századi néprajzi kutatónk, mint Orbán Balázs is hevesen ellenezte a finnugor eredet tényeit. Nem ennek a kis cikknek a feladata, hogy áttekintse a rokonságkutatók hosszú sorát, és a közös eredet nyelvészeti, történeti, néprajzi vitáit. Ez év májusában ünnepeltük a magyar Sajnovics János kétszáz éve megjelent nevezetes művét a Demonstratio idióma Ungarorum et Lapponum idem esse kötetét, s ebben nemcsak e két távoli nyelv finnugor egyezéseit vizsgálta egyes szavakon keresztül, hanem a nyelvek szerkezeti, alaktani benső összefüggéseit is kutatta. Előtte is, utána is nagy a száma a tudós kutatóknak, s örültünk, hogy Sajnovics ünnepén a magyar kutatók mellett ott volt a kiváló finn tudós Erkki Itkonen- akadémikus, B. Coilinder a svéd és P. Ariste az észt kutatások vezető személyisége. Nem is sorolnán fel azokat a történeti érdekességű neveket Agricolától, a finn püspöktől, a humanista Aeneas Silvius Piccolominitől, a későbbi II. Pius pápától, akik az első komoly lépéseket tették, vagy a svéd kapitányt Ph. J. Strahlenberget, aki 13 évi szibériai széműzetése alatt gyűjti a finnugor népekre vonatkozó adatokat, s 1730-ban közreadott neves könyvében nemcsak nyelvhasonlítási adatokat közöl, hanem néprajzi, vallástörténeti kutatásokat végez, máig értékes rajzokkal, metszetekkel ékíti nagy útirajzát. Hiszen emiithetném a mi Reguly Antalunkat, aki egész életét, egészségét áldozta kutatásaiért, a két Hunfalvyt, akik a neves finn kutatókkal, Éliás Lönnrothtól kezdve Julius Krohnig baráti és tudományos kapcsolatba kerültek, említhetném Budenz Józsefet éppúgy, mint M. A. Castrént, Ahlquist, Donner nevét, aztán Setälät, A. Kennistot a nagy nyelvészeket éppúgy, mint magyar kortársaikat, Szinnyei Józsefet, Gombocz Zoltánt, Pápayt, Zsirai Miklóst, Beke Ödönt, s a néprajzosok közül K. Vilkunát, a nyelvész Itkonent és társaikat, a mai magyar kutatók sorát Lakó Györgytől, Hajdú Pétertől kezdve s a néprajzi kutatókat K. Kovács Lászlót, Kodolányi Jánost, a műfordítókat Vikár Bélától Képes Gézáig s a neves finn költőt Toivo Lyyt. De nem folytatom: valóban beláthatatlan, egyre gazdagabb ez a névsor, s ez is bizonyítéka annak, hogy a két nép több ezer éves rokonsága ma új, egyre konkrétabb értelmet kapott. Különösen a legutóbbi tíz egynéhány év fejlődéséről szólhatunk. Nem mintha az előző évek kapcsolatát el akarnám hallgatni. Mióta a népeink közös eredetét a tudomány bebizonyította, ez a két nép őszinte szeretettel fordult egymás felé. A finnek némi romantikával a „déli”, a „forróvérű” rokont látták bennünk, a „legnagyobb” finnugor népet, mi pedig tudósaink, íróink beszámolói alapján a nehéz Északon keményen dolgozó testvért becsültük a finnekben, s a Kalevalának, a nagy népi eposznak a jelentőségére már a múlt században felhívták a figyelmet, ez a kultusz azóta is eleven hazánkban. A magyar nép Európa szívében mindig is érezte az egyedüllétet, régi költészetünknek, történetfilozófiánknak ez az egyedüllét volt az egyik főtémája; őszinte öröm, nemzeti jóérzés követte a felfedezést: nem vagyunk társtalan nemzet, nem vagyunk egyedül. Ez az elemi 73
