Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - Mai szovjet költők (Rab Zsuzsa fordításai)
VITALIJ KOROTICS NAGYAPÁM Nagyapám csöndben üldögélt a lépcsőn. Az volt a mi első találkozásunk. Egymás szeméről ismertük meg egymást. Azt mondta nagyapám, régóta vár, világrajöttöm napja óta, hogy ráhagyja az unokára a kenyér tudományát. Mert odahaza, náluk, a legszebb rozs az ő keze alatt nőtt. Csépelni, szeleltetni, vetni nem tudott senki sem különbül. — Hallgasd csak, fiú, hallgasd! — és nevetett, és sodrogatta nagy, földszínű földmíves-bajszát. — Hiszen, ha én lehúnyom a szemem, ki tanít vetni téged? Mutasd csak a kezed!... Elnézte apró tenyerem lágy-sima bőrét, gyönge rózsaszínét. Elhallgatott. A ház előtt nagy, lomha galambok tipegtek. A marék rozsot a zsebéből közébük pergette az öregember. És sírt. MAJA BORISZOVA A NÉMA ZONGORA Ennek a tölgyfa-hangszernek nincsenek húrjai. Csak gyakorlásra használta Liszt Ferenc. (Egy kiállításvezető magyarázatából.) Ülj mellém. Csapjon rám le száraz ujjad. Pergesd rajtam a gyors tételt viharzón, a sosem-volt dallam harmóniáját. Üss-verj! Ne kíméld billentyűimet! 21
