Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - Falu Tibor: Molnár János halála (elbeszélés)
jött megint férjem Sándorral, 2 óra tájon. Én fönn voltam az asztagon Sós Andrással. Ott volt Váradi Pál, Sípos Anti és a néném. Ezek nézték végig a vitát. Férjem így szólt hozzám, hogy hiába rakjuk mink az asztagot, ő úgyis meggyújtja. Mi a nagy dolog után csak nem mertünk benn lefeküdni, anyuka az asztagok között feküdt le, mink meg fiammal az udvaron a kocsin, míg el nem csépeltünk. 1963. augusztus 17-én én megláttam, hogy, megint jönnek. így szóltam, anyuka, fiam, gyorsan zárkódjunk, menjünk kívül a kerítésen és onnét figyeljük meg, hogy mit csinálnak. De nem győztük várni, mert nem jöttek be. Hanem Sándor a marhákat még a pányváról elhajtotta. Ekkor is Bodor Ferdinánd, Bitt- mann Istvány, Hepke Péter segítette visszahajtani a marhákat. Mikor visszaértek, megkértem az embereket, gyerünk nézzük férjemet. Meg is találtuk, nagykés volt a kezébe. Mikor közelebb értünk rákiáltottam férjemre, miért akartad Sándorral a marhákat elhajtani. Tán még ezt is el akartad b . . .-i, hogy a gyereknek ne legyen semmi? Nem volt még elég amaz a kettő, meg a falusi ház? 35GOCC ezer forint el is fogyott egy év alatt, de semmit nem látok belőle. Ekkor az emberek elvették tőle a nagykést. Zsebébe volt cseresznyepaprika megtörve, azt is elvették tőle. Ezt hallottam tőle még otthon voltam, ha valakivel összevesznék, mindjárt szemközt vágnám, mindjárt nem látna semmit. Sándor csak bepöröltette Hepke Pétert a marhák miatt, mert hogy a vívódásban Sándornak eltört a karja. Mink akkor tanúk voltunk. Ekkor beszéltem férjemmel, így szólt hozzám, hazajöhetnél már édesanyámat meglátogatni, mert nagyon gyengén vám takarítani is kellene. Én így szóltam hozzá, ha nem iszol, haza megyek Karácsonykor. Én is kíváncsi voltam, mert mindenemet otthagytam, mert nem adott ide semmit. Karácsonykor jön, el is mentünk. Mondtam neki, csak három napig mehetek, itthon is dolog van. Közbe kérdeztem édesanyámat, hogy van. így szólt hozzám, nem jól fiam, többször megvert, fogamat is kiütötte. Édesanyám én ezen nem tudok segíteni, rr.ert a fiát maga nevelte föl. Férjem már harmadik napon ittas volt, én már Horváth Sandáménál aludtam, mert már nem tudtam ott maradni. Dávid meg Valérka jönnek éjszaka II órakor, most már menjünk, meghalt mama, el kellene temetni. Mi is elmentünk fiammal együtt, megyünk ki a koporsóházhoz, jönnek édesanyám testvérei, odaállnak édesanyám mellé. Róza nénje: húgocskám, de sokat éheztél, ezt érdemölted a fiadtól, te pedig mindig kiszedted az étel elejét neki. Mikor eltemettük, odajött Etel nénje, kérdezte tőlem, hogy vagyok, férjem szokott-e ide följönni gorombáskodni. Elég sűrűn fölszokott, de mindég avval a rossz szándékkal, meg akar bennünket szúrkálni. Etel nénje erre azt válaszolta, nézd, Mariska, ha a jó Isten úgy rendelte halálodat, akkor akár hová bújsz, úgyse tudod elkerülni. Csak idegesítettek ezek a szavak. De férjem se jött ki a temetésre, mert olyan részeg volt, hogy nem bírt kijönni. Egyszer jön férjem estefelé. Én takarítottam odabe, meszeltem a pallatot, és le akart lükni a székről, hogy miért csinálom. Én erre azt feleltem, hogy azért csinálom, mert az enyém. Vitával csak annyira haladtunk, hogy ki kellett menni az udvarra, ott is bicskával jött. Kezdett alkonyodni, nem tudtunk mit csinálni. Hiába mondtam neki, hogy csukd be a bicskádat és tedd el, de ő nem tette el. Anyukám, meg fiam látták a vitát, vettek föl kezebelit, elkezdtek kezire csapkodni. Én is ekkor föl bírtam venni egy lécet, és addig csapkodtunk, míg a kezéből ki nem bírtuk verni. Elkapta anyukámtól, el akarta venni, fiammal üttiik a kezét, hogy csak engedje el. A csattogást, jajjgatást meghallották a szomszédok. Újból hozzáfogtunk mind a hárman, odacsaptunk ahová bírtunk. El is indult hazafelé, de csak visszajött. Mindhároman kiálltunk istálló mögé és onnét kajabáltam neki, tisztuljon, takarodjon a háztól. Láttuk, hogy mindhiába, csak nem bírjuk elhajtani. Elindultunk a szomszédba. Lajkó László lóháton jött hozzánk, megnézni, hogy mi van. Mondtam neki, hogy itt a férjem, de nem bírjuk elhajtani. Ő jött velünk, és úgy tette magát, mint egy rendőr, de ő se bírta elhajtani. Eközbe gyorsan vettünk magunkra ruhát, bezárkódtunk, az ajtókat be is szögeltük és ott hagytuk, elmentünk Bodor Ferdinándékhoz, ott is feküdtünk le, de aludni nem tudtunk. Reggel felkelünk, láttuk, hogy az udvarban járkál, csak nem mertünk bemenni, Bodor bácsiék jöttek velünk. Mondtam férjemnek, hogy mért nem mész hazafelé, mire vársz. Mink evvel el is mentünk, hogy valakit hívjunk hozzánk. Lány Zoltán jött velünk. Ekkorra már elment. Hogy ilyenek előfordultak, fiam itt se tudott rendesen tanulni, se iskolába menni. Déltájon megint jött férjem, így szólt hozzám: feleségem gyere haza, be kellene kötözni a szőlőt. Én nem megyek haza, mert mikor te engem összekötöztél, én neked megmondtam, hogy én a tiedet nem csinálom tovább, te is úgy csinálod, ahogy tudod, meg én is. Mert amit itt dolgozunk fiammal, azt mink tesszük el, nem parancsol belőle senki. Engem tovább ne hívjál, mert úgyse megyek. Nézd, hate nem csinálod, akkor csináltasd meg. Ha italra telik pénz, akkor arra is teljen. így szóltam férjemhez: menjél szépen hazafelé. De ő nem ment, inkább kivette táskájából a nagykést, és úgy járkált az udvaron, csak nem mertünk tovább otthon maradmi. Én, fiamelindultunk Bittmannékhoz, hogy Istványt elhívjuk, anyukám meg Hepke Pétert hívta. így szóltam az emberekhez, ütni ne üssék, csak szépen küldjük el, mert akkor magunknak csinálunk 13
