Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - EMLÉKEZÉS - Simonka György: Leninnel - Párizsban
(Simßnka (Jtjoryt/ Leninnel — Párizsban Párizs . . . Montparnasse . .. Closerie des Lilas . .. Itt, ezen a helyen, az Orgonavirág kávéházban keresem most régmúlt ifjúságomat — „piros csizmám nyomát” —, ahol ötvennyolc évvel ezelőtt egy jókedvű délutánt töltöttem Vlagyimir lljics Uljanov társaságában. Hazulról, Kecskemétről nemrégen kaptam meg a Magyarország egy régebbi számát, amely Várkonyi Endre érdekes cikkét közli magyaroknak az első világháború előtt Leninnel volt találkozásáról. Csak Alpári Gyula és Lebovits Farkas nevét említi, ezért nem tartom fölöslegesnek ezzel kapcsolatban is újból és részletesebben publikálni említett találkozásom soha el nem feledhető emlékét, a szerencsés véletlen ajándékozta élményemet, amelynek hitelességét igazolhatja Kossuth-díjas érdemes festőművészünk, a Debrecenben élő Holló László kedves barátom, hiszen akkoriban őt is bemutattam Leninnek. Megemlítem, hogy erről én már 1914-ben beszéltem Juhász Gyulának a szegedi kis szerkesztőségben, ahol együtt dolgoztunk — s a hírlapnyomda betűszedőinek is, akik szívesen hallgatták beszámolómat párizsi élményeimről, — majd 1918 végén a csepeli Munkásotthonban tartottam felolvasást Uljanovról, ugyanakkor elszavalva a Várkonyi Endre cikkében is említett versemet: „ . . . Meg ne állj proletár! . . .”, s ebben azt is, hogy „jön az új lobogó népforradalom, Marx és Lenin jön túl a rőt határon ...” A legelsők között voltam tehát, akik az emberi társadalom e nagy újjáformálójárói hírt adtak a kis magyar hazában. Legutóbb néhány éve még a Kecskeméten megjelenő Petőfi Népének írtam rövid alkalmi cikket fényes emlékű találkozásomról, amelynek részleteit is szívesen írom meg most. JEAN JAURÉS ASZTALÁNÁL 1912, borús, enyhe januári délután a Closerie des Lilas-ban. Jaurés, a nagy francia szocialista, ül a törzsasztalnál, mellette vendége (akivel oly ritkán találkozott) Vlagyimir lljics Uljanov, a cár katorgái és Szibériája elől menekült orosz forradalmárok vezére, szellemi napfénye és reménye, — vele Misa (vagy Grisa?) nevű szőke titkárféle, szemben Paul Fort, a nevezetes szabadvers-költő — és Kvarcsuk, Szemjonov a Szafirov-Siffer orosz ismerőseim, akikkel együtt hallgattam a Sorbonne-on Clemenceau (a későbbi „Tigris”) újságíró-szemináriumi előadásait, s akikkel véletlen szerencsém révén éppen akkor sodródtam oda én is, Kont Ignáccal, a Sorbonne magyar lektorával, kedves párizsi mentorommal és barangoló társammal. Lenin akkor 41 éves volt, középtermetű, vagy inkább alacsony, zömök, tömör, mint egy erős vasoszlop — s beszéd közben kissé raccsolt. Arcvonásai most már rég ismertek az egész világon, de én a szeméből kisugárzó tűzre is emlékszem. Az öreg főpincér, akinek nagyértékű autogramm-gyűjteménye volt, mutatott abból egy kis kartont. Ez állt rajta: C + I = G Azaz: Capitalisme plus Imperialisme egal Guerre, — magyarul: Kapitalizmus meg Imperializmus, együtt: Háború. — Aláírva: V. I. Uljanov. Lenin jóérzéssel mosolygott, — régebben írta és adta az öreg főgarszonnak . . . Közülünk Rodion Siffer tudott legjobban franciául (Jaurés asztalánál persze csak ezen a nyelven beszélt ez az akkor már miniszter-viselt híres professzor a „kötelező hazugsáról” mint a polgári társadalmi rendet biztosító fontos politikai, diplomáciai 37
