Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - JEGYZETEK - Barta János: Gertrudis és Bánk tragikumáról
Gertrudisról és Bank tragikumáról A Forrás ez évi január-februári számának „Élő múlt” rovatában jelent meg Sütő József cikke: A „kerítő” és az „ártatlan” Gertrudis; témául a Bánk bán-értelmezés egyik sarkalatos, a darab tragikuma szempontjából talán legdöntőbb kérdésének tisztázását tűzte ki. Gertrudis bűnössége körül Katona valamennyi interpretátorának állást kellett foglalnia; én magam a Napkelet 1925. évfolyama- beli cikkecskémben megpróbáltam a hagyományos vélekedéssel szembeszállni, és Gertrudis érdembeli ártatlanságát bizonygattam; mint ahogy Sütő szövegéből is kiderül, utóbb többen osztották véleményemet. Amit mi annakidején elindítottunk, azt most Sütő József veszi fel újra teljes filológiai apparátussal, és nézetem szerint véglegesen le is zárja; fejtegetései pontot tesznek nemzedékek vitájának a végére. A cikknek nemcsak végső eredményével, hanem bizonyításának minden egyes lépésével egyet tudok érteni. Nagyon értékelni tudom azt a mai kutatóknál szokatlan körültekintést, a sokoldalúságot az a- datok értelmezésében, amely egyetlen viszonyulást sem veszít szem elől, egyik adat bizonytalanságát a másikkal teszi tisztázottá, s így egy szerintem megtámadhatatlan gondolatmenetet konstruál meg. A részletekben is figyelemreméltónak és a szakirodalomban újnak tartok néhány elemzést. Ilyenek: Gertrudis magatartásának kettőssége az I. felvonás 12. jelenetében. Katona drámaíró művészetének is ez az egyik próbaköve: Gertrudisnak ártatlannak kell érdemben maradnia, de alapot kell adnia a később kicsírázó és megizmosodó gyanúhoz. Shakespeare-re emlékeztető technika. E fonal végig- nyomozása a darab menetében Sütőnek szintén szép teljesítménye; jól állítja be Bánk bizonytalanságát és gyanújának (jórészt csal-okokon alapuló) erősödését. Döntően befolyásolja az értelmezést a hivatkozás a darab eszmei korhűségére, vagyis a középkori lovagi és babonás szemlélet jelentőségének kimutatása a szereplők tudatában és viselkedésében. Amit eddig csak sejtettünk, most világosan látjuk: hogy ti. Aranyék és Péterfyék 19. századi, eszményítő, moralizáló lélektani szemlélete alapján a szereplők viselkedését teljes mértékben nem tudjuk indokolni. Érdekes, hogy itt Katona többet tud feltámasztani egy letűnt kor különös lelkivilágából, mint amennyit Aranyék meg tudnak érteni. (Hadd jegyzem még meg, hogy annakidején én is kiemeltem: Biberachnak halála pillanatában letett esküje nem lehet hamis.) Talán legértékesebb része a tanulmánynak az V. felvonás interpretációja. Szintén saját emlékeim támadnak föl: én is azt hangoztattam, hogy ennek a felvonásnak meg kell a nyitját találni, s ha Gertrudis valóban bűnös, akkor ezt a felvonást egyszerű toldalékká degradáljuk. Sütő elemzésében azonban szorosan fűződik egybe Bánknak és környezetének minden egyes szava, ill. megmozdulása; szerintem hiteles képet kapunk Bánk és a király ellentétéről (a kor fogalmai alapján), valamint Bánk összeomlásáról is. Ha Sütő okfejtésének végső eredményét elfogadjuk (ami elől bajosan lehet kitérni), ebből irodalom- történetünkre további feladatok háramlanak. Felül kell vizsgálnunk a Bánk tragikumáról eddig kialakított nézeteket. Utoljára, az úgynevezett kézikönyv (A magyar irodalom története, Akadémiai Kiadó) III. kötetében Orosz László modern szemszögből, a vétség-tragikum szemléletével szakítva, Bánk tragikus összeomlását nem abból vezeti le, hogy ráébred tettének morális jogtalanságára; erre szerinte Bánk nem is ébredhet rá, hiszen „Gertrudis bűnös volt — bűnös az ország elnyomásában, bűnös Melinda esetében”; „arra döbbent rá, hogy tettével egyedül maradt”. „Nem bosszúja jogosságába vetett hitének megrendülése, hanem e bosszú ellene forduló következményei miatt omlott össze.” (Id.mű 351—352.1.) Persze az emberi sors tragikumának, úgy, ahogy azt a világirodalom nagy tragikus költői látják, van valami hógörgeteg-jellege: mindig túlnő önmagán és magával sodor vétkest és ártatlant egyaránt. Shakespeare drámáiban, Kemény Zsigmond regényeiben döbbent meg ez a látvány. Ez tehát Orosz László idézett véleményének részleges igazát támogatja. De a fejére tornyosuló pusztulás élménye mégis az V. felvonásban egy olyan hőst érint, akiben már ott dolgozik a tragikus vétség tudata és az emiatti önmardosás. Talán így egész a darab: azáltal, hogy nem elégszik meg bűn és bűnhődés egyszerűen motiválható logikájával, hanem odavetít Bánk sorsa és tette köré egy nagyszabású, csak érezhető, de teljesen fel nem fogható tragikus látomást a kivételes ember kivételes arányú összeomlásáról. BARTA JÁNOS 86
