Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - ÉLŐ MÚLT - Mezősi Károly: Petőfi Dunavecsén (II.)
Mindezeket a verseket az a saját kézírású füzetkéje tartalmazza, amelyet 1841 őszén Pozsonyban NeumannKároly nevű volt aszódi és selmeci iskolatársának adott át.16 A versesfüzet címéről hosszas vita folyt. Egyesek Lanc’Verse i-nek olvasták a címet, feltételezve, hogy a L a n c szó írói álnév. Mások Lant’ Versei címen szóltak róla. E tanulmányom elkészítésével egyidejűleg külön tanulmányban foglalkoztam mind a cím, mind a füzet megszerkesztésének problémáival s magukkal a költeményekkel. Vizsgálódásaim lényege az, hogy Petőfi ifjúkori írásmódjának, rövidítési jeleinek pontos megfigyelése alapján, de értelemszerűleg is csak aLant’ Versei olvasás lehet a helyes. Az a körülmény, hogy aLant’Versei gyűjtemény 17 költeménye közül Petőfi 11-et Dunavecsén, illetőleg a tőszomszédságában levő Vadason írt, s ezeket 6 korábban írt versével foglalta egy gyűjteménybe, a Dunavecsén kibontakozó első komolyabb írói célkitűzésre, kiadványtervre enged következtetést. Dunavecsén kelt a füzetkébe legutolsóként, 1841. jún. 23-án bejegyzett négy epigramma is. Itt volt viszonylagos nyugalma, ideje alkotó munkára, költői célok szövögetésére. A nyári három hónapos vándorszínész-élet annyi zaklatottsággal járt, hogy Petőfinek ebből az időszakból egyetlen versét sem ismerjük, mintha a költészettől Dunavecse után elpártolt volna. Kevésbé valószínű, hogy ekkor foglalkozott első versesfüzetének megszerkesztésével, miként eddig általában vélték.17 Nagyobb bizonyossággal tehetjük a Lant’ Versei keletkezésének helyét Dunavecsére, ahol a benne található költemények zömét is írta. A „koldusbotot” hordozó költő szenvedéseinek hat éve útja ekkor még csak a feléhez érkezett el. Mögötte volt már a vagyoni bukást követő kitaszítottság, az iskola elhagyása, első próbálkozása a színészélettel, első szakítása a szülői otthonnal; az ostffyasszonyfai bizonytalan hónapok, a másfél éves katonáskodás. — Már nyol hónap óta katona volt, amikor Grácból írta: ..Most érzem, mi mélyen süllyedtem, leszállva a tudományok pályájáról . . .48” Külföldön gyötörte a honvágy, kísérte a hazai „boldog róna” képe, a táj, . . hol Csókolva ölelkeznek Csepel mezőivel Dunának ezüst hullámai ...” De kísérték — úgy érezte — „egy kemény atya átkai”, akinek „jégszíve” talán csak akkor enyhül meg iránta, ha e „kínos élet” végén a sírhalma fölött elrebegi: „szegény, szegény fiam!” (Honvágy c. verse.) Túljutott azon az „ideglázon”, amellyel 1840 májusában és júniusában, Grácban, majd Zágrábban újabb három hónapig kórházban kezelték, hogy végül is szinte reménytelen egészségi állapotban: „Gyenge testalkat, tüdőbajra és szívtágulásra való hajlam" — megkapja a katonai elbocsátó levelet.49 Sopronban 1841. febr. 28-án kapta kézhez az obsitot. Rövid pápai tartózkodása március első heteiben inkább tájékozódás jellegű volt arra vonatkozólag, hogy milyen módja lenne itt tanulmányai folytatásának. Tanulási szándékát mutatja, hogy hamarosan Selmecre ment, elhagyott iskolájába, bizonyítványa kikérése végett. Ekkor már április közepe volt, ezért Dunavecsén tölti el az új tanév megkezdéséig hátralevő hónapokat. A Dunavecsén ekkor írt versek egy sor elégia. Olyan kisebb „Felhők” időszaka .Még gyötri a költőt az ostffyasszonyfai, Tóth Róza iránt érzett, a katonaság másfél évében sem enyhült szerelme. Az Örök bú, Zivatar, Változás, Csal, Vendég, Elegiac, versek és két E p i g r a m m -ja is ezt a nem szűnő szerelmi fájdalmat fejezik ki. Olyan nagy és „örök” a szívet eltöltő bánat, hogy óhajtott vendégül a halált várja. A saját szerzésű versek közül csupán az Újság című különül el élesen a szerelmi elégiáktól. Itt találkozunk először azzal a gondolattal, hogy magas költői célkitűzések, dicsőségvágy vezérlik az ifjú „Múzsafit”: Szent elragadtatás tüzével egy Költő merészen mászta Helikon Bércét, öröklétű hírkoszorút Fűzendő fürtibe a bércztetőn ... Célját azért nem érte el, mert ismételten megszólalt „Nem legbővebben abrakolt — has a.” Ennek korgásától: Megborzad a költő, s uramfia! A méjbe henterül. „Hahahaha!” .... A gondolat tehát az, hogy korgó hassal nem lehet feljutni az „Olymp”-ra. Korántsem „humor” és ,,vaskos tréfa” e vers lényege, miként egyes vizsgálói vélték,50 hanem a szenvedés éveiben szerzett „tapasztalás”, reményvesztettség és keserűség. Odaillő ez a vers a dunavecsei ekkori helyzethez, környezethez. Még M a r t i a I i s latin költőnek A kocsmárosról c., Dunavecsén fordított epigrammája is hűen festi az itteni élet hangulatát: Zápor zápor után, a szüret szünetlenül ázik. Bár akarod nem jő szűz bor iczédbe, csapiár. 3* 35
