Folia archeologica 54.

Oravecz Hargita: Újkőkori arcos hombár töredékei Tiszaföldvárról

FOLIA ARCHAEOLOGICA LIV. 2008-201«. BUDAPEST ÚJ KŐKORI ARCOS HOMBÁR TÖREDÉKEI TISZAFÖLDVÁRRÓL ORAVECZ Hargita Az alábbiakban az újkőkori hombárok egyik különleges, arcos ábrázolású változatát mutatjuk be, amely a Szakálhát-kultúra tiszaföldvári telepén került elő.

1 Az edényt mindössze két nyakból származó töredék képviseli, melyek együvé tartozása bizonyosra vehető, mivel technológiájuk, hajlásúk, díszítési stílusuk teljesen azonos.

2 A cserepek régészeti környezetéről keveset tudunk, mindössze annyit, hogy találásukkor egymás mellett, azonos mélységben feküdtek. Közelükből felmenő falú objektumra utaló paticsdarabok és padlómaradványok, valamint elszórt állatcsontok, továbbá edénytöredékek kerültek elő. A település leletanyaga a középső újkőkorra, azon belül is az Alföldi Vonaldíszes Kerámia (AVK)- és a Szakálhát-kultúrák közötti - ún. „átmeneti", furugyi típusokkal és díszítésekkel jellemezhető — időszakra keltezhető.

3 A két cserépről már a felszedés során kiderült, hogy összetartoznak, és egy nagyobb méretű edény felső részéből származnak, továbbá az is, hogy lényegesen különböznek a telepen talált arcos edény töredékektől, mivel azok más technológiával készültek és eltérő díszítési stílusra utalnak; olyannyira, hogy a cserepeinkhez hasonló darabok még a környező Szakálhát-kultúra telepein sem találhatók. Ritka voltukat még az is hangsúlyozza, hogy az egykori edény „különleges" rendeltetésére is utalnak. Mivel a kutatás az ilyen, és ehhez hasonló arcos edényekről kevés ismerettel rendelkezik, a töredékeket külön, a leletanyagból kiemelve, az alábbiakban részletesebben tárgyaljuk. A hombár alakja és díszítése a két rendelkezésre álló nyaktöredék alapján majdnem teljes bizonyossággal rekonstruálható. Mindkét cserép befelé ível, a nagyobbik alul 29—30, felül 26-27 cm átmérőjű, tehát egy enyhén szűkülő nyakból származik ( 1-2. ábra). A nyak meglévő magassága közel 13 cm, amelyből kb. 1,5-2 cm széles rész hiányzik, tulajdonképpen az edény szájának pereme, amellyel együtt kb. 14,515 cm hosszú lehetett. Az edény hasa teljesen megsemmisült, de megőrződött belőle egy kis rész a nyakon, amelynek íveléséből szerencsére megállapítható, hogy a has és a nyak „törés" nélkül, folyamatos átmenettel kapcsolódhatott. Az edénynek tehát, vagy megnyúlt, ún. tojásdad alakú, vagy középtájékon kiugró, kerekded hasa lehetett (3. ábra). Bármelyik hasformát is vesszük alapul, az edény enyhén megnyúló és összeszűkülő nyaka révén a Szakálháti-kultúra jellegzetes formái közé sorolható, amelynek legközelebbi analógiái a Szentes-llonapart-i

4 vagy a Battonya környéki'telepeken fordulnak elő. A rendelkezésre álló méretadatok és morfológiai jellemzők alapján egy, megközelítően 50-55 cm magas edény rekonstruálható (3. ábra). Figye1 A téglagyár melletti újkőkori és rézkori települések leletanyagát a kutatásokat vezető H. Vaday Andrea bocsátotta rendelkezésemre az ásatási dokumentációval egyetemben, amiért hálás köszönettel tartozom. 1976 és 1985 között végzett feltárásairól ásatási jelentésekben számolt be: H. VADAY 1976, 54; H. VADAY 1977. 31; H. VADAY 1978, 66; H. VADAY 1980, 56; H. VADAY 1981, 51; H. VADAY 1982, 63; H. VADAY 1983, 58; H. VADAY 1984, 65; H. VADAY 1985, 59. 2 Ltsz.: DJM 1986.4.1013a-b. 3 MAKKAY 1982, 57-59; MAKKAY 2005, 258-259, 145-150. 4 CSALOG 1966, Taf.L. 1. 5 GOLDMAN 1978, Abb. 1; SZÉNÁNSZKY 1990, 1990 3. kép 1-2.