Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Fónagy István és Soltész Katalin: A mozgalmi nyelvről / Szeressük, ápoljuk anyanyelvünket
sabbat, legértékesebbet, a legsúlyosabbat stb. Döntő feladat helyett bátran írhat nánk legfőbb vagy legfontosabb felada tot, döntő javulás helyett lényeges ja vulást, Döntő mértékben helyett nyu godtan írhatjuk vagy mondhatjuk azt is, hogy leginkább, legjobban, nagyrészt nagyrészben, jórészt, vagy nem kis mér tékben. Akik így beszélnek, nem azért hasz nálják ezeket a jelzőket, mert így tud ják legpontosabban kifejezni gondolatai kat, hanem azért, mert „ez így szokás". Kimondják, mielőtt még bármit is gon doltak volna. Minél többször fordul elő, annál tartalmatlanabb, üresebb, általá nosabb a szó, annál többször használ ható, annál több esetre illik rá. A komoly szót például Ballagi Mór: A ^magyar nyelv teljes szótára (1868—72) szerint „nem tréfából mondott vagy véghezvitt" dologra és a „dolgot nem tréfára .vevő tréfától, nevetéstől tartózkodó" émbetre mondják. A múlt század írói, -költői többnyire ebben az értelemben használ ták, tehát viszonylag szűk körben. (Vö rösmarty komoly figyelemről, Arany ko moly tanácskozásokról, Jókai komoly aggodalomról ír.) Később gyakoribbá válik a szó, bővül használatának köre, általánosabbá, halványabbá válik a je lentése. Mikszáth Kálmánnál például már komoly fagyról, vagy komoly ren detlenségről is olvashatunk. Világos, hogy ezáltal módosul a szó jelentése, hiszen sem a fagy, sem a rendetlenség nem lehet komoly a szónak abban az értelmében, ahogyan egy emberről, egy ember arckifejezéséről mondjuk. A ko moly fagy lényegében kemény fagyot, a komoly rendetlenség pedig egyszerűen nagy rendetlenséget jelent. Általáno sabbá vált a szó jelentése, s éppen ezért most már szélesebb körben használható. Az irodalmi nyelvben minden fájdalmas, kellemetlen, nem örvendetes jelenség jel zője lehet. Az utóbbi időben — főként a mozgalmi, a politikai életben — használ ják már a szót örvendetes dolgokkal kapcsolatban is, beszélnek komoly hala dásról, komoly eredményekről, komoly sikerről, talán még komoly örömökről is. Jellemző a szó elkopására, hogy egy orosz nyelvórán valaki a bolsoj sag-ot (nagy lépés) habozás nélkül komoly lé péssel fordította. Minél jobban hígul a szó jelentése, annál több alkalommal lehet előszedni. És viszont: minél gyakrabban, minél kisebb jelentőségű eseményekkel kap csolatban használjuk, annál jobban el halványul az eredeti jelentése. Amikor azt olvassuk, hogy „pártszervezeteink döntően megerősödtek", akkor a szó számunkra semmivel sem jelent már többet, mintha a szerző azt irta volna, hogy „nagyon megerősödtek". Még job ban eltávolodik eredeti jelentésétől a szó az ilyen mondatokban: „Gondolok dön tően arra az ábrára, amit az elvtárs fel rajzolt." Itt bátran helyettesíthető már a „főként", „elsősorban" szóval. A szó elerőtlenedését mutatja, hogy fokozni kell már ahhoz, hogy erőre kap jon (noha eredeti értelme szerint a döntő-nek nem lehetnek fokozatai: va lami vagy döntő, vagy nem döntő): „A tanács legdöntőbb feladata a dolgozók bizalmának megnyerése." A szavakkal ugyanaz történik ilyen kor, mint a pénzzel az infláció idején. Több bankjegy kerül forgalomba, mint amennyire fedezet van. Ennek következ tében csökken a bankjegy értéke. Az állam kénytelen még több bankjegyet kibocsátani. Ez azonban a bankjegyek értékének további csökkenéséhez vezet. Emlékszünk még azokra az időkre, ami kor egyre több pénzt kaptunk s való jában egyre csökkent a fizetésünk. A szavak inflációját is az jellemzi, hogy csökken a „fedezet", halványul a tarta lom, melyet a szó kifejez, s a szavak elértéktelenedése is a forgalom meg- duzzadásához vezet. Nem maga a gyakoriság okozza a „di vatszavak" hamis csengését, hanem a gyakoriságukkal szorosan összefüggő el értéktelenedésük, eltorzulásuk.' Csöppet sem bántó az olyan gyakori szó, mely nek használata tökéletesen megokolt, jelentése pontosan körülhatárolt és ál landó. Gyakran használjuk a terv, az elvtárs, a munka, az ipar, a traktor szót is. Ennek ellenére senki sem érzi eze ket zsargonszerűnek, elcsépeltnek. Nem érezheti annak, mert gazdag, élményszerű és ugyanakkor pontosan meghatározott tartalommal tölti meg őket mindennapi életünk. Nem olvashatunk közvetlenül sen kinek sem a gondolataiban, nincs olyan eszközünk, mellyel mérni lehetne a sza vak jelentésének súlyát. Hogyan beszél hetünk akkor mégis a szavak elérték telenedéséről, honnan tudjuk, hogy mi rejlik az egyes szavak mögött? Sokszor valóban nem is lehetünk ez zel pontosan tisztában. Máskor azonban elárulja ezt a mondat maga. „Csak úgy lehet eredményes a tagszervezés terén végzett munka... ha állandóan figye lemmel kísérik az új tagok összetételét."
