Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-13 / 41. szám
4. RÁKOS VIDÉKÉ 41. szám fóruma az ügynek, mert úgy már másnap építeni kezdenék a villamost. így csak annyit tehet, hogy melegen pártolja a közönség kérelmét s azon lesz, hogy a vármegye hathatós felterjesztést intézzen ez ügyben a kormányhoz s nem kételkedik benne, hogy ez kellő sulylyal meg is történik s a kormány sem fog elzárkózni a körülmények méltánylása és a sürgős intézkedések megtétele elől. Örömmel áll a valóban közérdekű ügy szolgálatára. A küldöttség zajos éljenzéssel fogadta alispánunk lekötelező szívességgel tett nyilatkozatait és a népszerű alispánt meleg óvá- czióban részesítette s azzal a tudattal vett búcsút tőle, hogy a villamos közlekedés érdekében csakugyan hathatós és. eredményes lépést tett a sikerült tisztelgéssel. Úgy értesülünk, hogy a szentendrei vi- czinális vasút közönsége követni fogja a rákosvidékiek példáját s még e héten szintén tiszteleg az alispánnál, hogy kérelmünkhöz való csatlakozását jelentse be. Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár tavalyi határozott kijelentése szerint a mi vasutunk átalakítása után a szentendrei vonal villamossá alakítása következik s igy a szentendrei vonal közönségének a kérdés minél gyorsabb megoldása nagyon is érdekében áll. A rákosszentmihályi kör hazafias estélye. A Rákos s z e n t m i h á I y i kör szombat este ülte meg az aradi vértanuk halála napjának nemzeti gyászünnepét. A kör tagjai szép számmal jelentek meg az Engel brecht vendéglőbeli körhelyiségben. Pálfi János elnök üdvözölte a megjelenteket, majd utána Tóth Kálmán lelkészünk elmélkedett megható szavakban az október 6-ika jelentőségéről s könnyekig megindította hallgatóságát. Utána Balázsovich Zoltán, a kör titkára beszélt s a nagy idők és a jelen napok politikai és társadalmi viszonyai között vont rövid párhuzamot s a szabadságharcz hagyományai kultuszának értékét és tartalmát emelte ki. A közönség felemelkedve helyéről elénekelte a Hymnust. Végül Pál fi János elnök köszönetét mondva a két szónoknak, berekesztette az ünnepélyt. A rákosszentmihályi polgári kaszinó a függetlenségi 48-as körrel együtt kegyelettel ünnepelte meg október 6-ikát. A kaszinó helyiségét zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség, A Hymnus hatalmas hangja nyitotta meg a műsort, majd Halász Ferencz, a kaszinó elnöke mondotta el költői szár- nyalásu megnyitó beszédét. Nagy hatása volt Lukács István «Damjanich özvegyéhez» czimü költeményének, amelyet Dely Sári igen értelmesen és kedvesen szavalt el. Az emlékbeszédet Lukács István tartotta, mély benyomást téve a hallgatóságra. Feltűnést keltett Király Olga szavalata, aki Peré- nyinek «Az aradi 13» czimü költeményét valóban művészi hatással adta elő. Nem kevésbbé tetszett Spann raft Elza száma, aki Pap Zoltánnak «Arad felett . . .» dalát igen szépen énekelte. Befejezésül Csorba Lajos nagy hévvel és sikerrel szavalta Ábrányi «Okt, 6.» költeményét, majd a «Polgári Dal k ő r» éneke és a «Szózat» hangjai mellett fejeződött be a minden tekintetben fényesen sikerült emlékünnepély. Mátyásföld ünnepe. Okt. 7. A mátyásföldi hazafias közönség okt. 7-én d. e. fél 9 órakor az aradi vértanuk emlékezete és tiszteletére Kratochwill csömöri plébános részvételével gyász isteni tiszteletet tartott. A szent misén a mátyásföldi tanuló ifjúságon kívül részt vett még a czinkotai és Ehmann-telepi kath. ifjúság is, tanítói vezetése s nemzeti szinü zászlók alatt. Gyalogsorral jöttek, hogy hódolatukat és szere- tetüket bemutassák vértanú halált szenvedett nagy- jainknak. A gyászmise a Hymnusz magasztos hangjainak eléneklése mellett ért véget. Október 6. Czinkotán. Megható gyászünnepséget rendezett a «Czinkotai 48-as Függetlenségi Kör» az egyesület dísztermében özv. Beniczkyné szül. Batthyány Ilona grófnő egyesületi diszelnöj< részvételével. A délután 4 órára szép számmal összegyűlt közönség néma meghatottsággal hallgatta meg a minden szépben és jóban buzgólkodó Ádámffy körelnök hazafias felolvasását, aki úgy az aradi 13, oszladozott a rossz kedv, a szomorúság. Egy óra múlva már vig tiszaparti nótákat húztak a czigányok. Az önkéntesek bele énekeltek, majd tánczra kerekedtek. Minden nótára más pár tánczolt. A kantinos, a kantinosné egymásra nézett. Egyik se látott még ilyen csárdást. Ez a csárdás nem volt az a veszedelmes padlóverés, utálatos térdrázás, hanem volt rangos, módos, becsületes magyar táncz. A muzsikaszó, a kurjongatás elhallatszott az őrszobába, Meghallotta az inspekcziós tiszt is. El is küldött egy embert megnézni: mi történik. Az meg jelentette, hogy az önkéntes urak mulatnak. — Mit? Mulatnak? — kérdezte rossz magyar kiejtéssel. Mond meg parancsolok, hogy a czigány mars haza, a freiwilligerek pedig danuljanak. — Igenis kérem alássan. És megjelentette az önkénteseknek hűségesen, hogy a czigánynak mars, a frájbillogos urak azonban danoljanak. Az önkéntesek engedelmeskedtek s tele torokból danolni kezdtek. A kaszárnya udvara néptelen volt már, Kilencz órát rég elfujták és csak az őr sétált fel s alá a négy lépés hosszú deszkán. Őrnagy ur Krupkovics rosszkedvűen ballagott hazafelé a vendéglőből. Amint a kaszárnya előtt elhaladt, meghallotta, hogy a kantinban nagyban dalolnak a legények. Rögtön visszafordult, be egyenesen a kaszárnyába, A kapuban találkozott kapitány ur Komorovcsákkai, aki garnisonsinspekcziós volt és éppen a vártát vizsgálta. — Micsoda lakodalom van itt, kapitány ur? — kérdezte németül. — Mindjárt megnézem, őrnagy ur! És elindult a kantin felé, ahonnan tompán szűrődött keresztül valami ének. Kapitány ur Komorov- csák rögtön ráismert az énekre. Kardjához kapott, elkezdett haragosan teremtettézni. Az ének pedig most egyszerre csak úgy kiharsogott az udvarra. Úgy látszik kinyitottak valami ablaKot. Meg lehetett érteni a szövegét is : . . . Valahány csepp esik rája, Annyi áldás szálljon rája! Most újra betették az ablakot, de az ablakon keresztül is hallatszott, hogyan éneklik tovább tüzesen a dalt. Még hangzott az ének, mikor az őrnagy és a kapitány a kantinba értek. A következő pillanatban már halálos csönd támadt. Az őrnagy dörgő hangon kiáltott: — Ki itt a legidősebb? — Én, jelentem alássan ! mondotta sápadtan, de katonásan a kétéves önkéntes. — Hogy mernek még ilyenkor is énekelni ? És mit énekelnek? kéidezte tovább gyanakvólag. Senki se felelt. A kétéves önkéntes lesütötte a szemét és nem válaszolt. Az őrnagy újra kérdezte. Éjekor megszólalt hátulról, a sarokból a filozopter:
