Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-06-27 / 26. szám

s Budapest, 1934 június 2?. (Folytatás a 6-ik oldalról.) Kedvező kép a Margitsziget jövőjéről. A Szent Margit­sziget Gyógyfürdő Rt. e hó 22-én tartotta évi rendes köz­gyűlését Rakovszky Iván dr.-nak, a Közmunkatanács el­nökének elnöklete alatt. Keblovszky Lajos dr. min. tan., igazgató útmutatásai alapján Polcz Géza dr. cégvezető- titkár által készített jelentésből kitűnik, hogy a vállalat költségvetésének egyensúlya — tekintettel a még mindig fennálló gazdasági depresszióra, illetve a tavalyi esős tavaszi hónapokra — csak a kiadások terén követett leg­messzebbmenő takarékossági törekvés útján volt biztosít­ható. A részvénytársaság közgyűlése elismeréssel állapí­totta meg, hogy a vállalat vezetőségének erre irányuló törekvései a legnagyobb mértékben eredményesek vol tak. Ennek a megállapításnak adott hangot Buzáth Já­nos, Budapest székesfőváros nyugalmazott alpolgármes­tere, amidőn a részvényesek nevében a részvénytársaság elnöke és ügyvezetősége iránt teljes elismerését fejezte ki, hangsúlyozva, hogy a vállalat mérlegében évről-évre tapasztalható örvendetes javulás a jövőt illetőleg a leg szebb reményekre jogosít. Indítványozta, hogy a közgyíí lés a vállalat elnökének és ügyvezetóségének elismerését és köszönetét fejezze ki. Rakovszky Iván megköszönte az elismerő szavakat, jóleső érzéssel vette tudomásul, hogyha a vállalaton kívül fekvő okok fényes üzleti ered­mény felmutatását lehetővé nem is teszik, az az ügysze­retet és fáradhatatlan munka, amelyet a Margitsziget szebbé varázsolása érdekében ő és közvetlen munkatársai kifejtenek, az annak elbírálására legelsősorban hivatot­tak részéről elismerésre talál. A közgyűlés Buzáth János indítványát, a beterjesztett jelentéseket és zárszámadást, amely a folyó évben mindössze 4416 pengő veszteséget mutat, egyhangúlag tudomásul vette. Meggyőződésünk, hogy a vállalat részvényesei és vezetősége között tapasz­talható zavartalan összehang és együttműködés a nagy- közönség részéről is megérdemelt elismeréssel találko­zik és a Margitsziget további fejlődését fogja szolgálni. Magyar Ruggyantaárugyár Részvénytársaság. A köz gyűlés az 1933. üzletévre 1.50 P osztalék kiűzetését hatá­rozta el. A 8. sz. szelvények június hó 20-tól kezdve a tár­saság pénztáránál és a Wiener Bank-Verein budapesti főpénztáránál válthatók be. A Kispesti Textilgyár Rt. közgyűlésén az 1933. üzleti év mérlege nyert megállapítást. A közgyűlés mély fájda­lommal emlékezett meg évtizedeken át volt vezetőjének, néhai Popper Károly kormányfőtanáesos urnák, a vál­lalat elnökének elhalálozásáról s elhatározta, hogy az igazgatóság elnöki tisztét egy év tartamára nem tölti be. Ezenkívül a közgyűlés 50.000 pengés alapítványt létesített néhai Popper Károly emlékére. A vállalatot Ágoston vezérigazgató vezeti tovább. Az 1933. üzleti év 181.521.92 pengő nyereséggel zárult és részvényenként 1 pengő 50 lillér kerül kiűzetésre. Beiersdorf július 3-án tartja közgyűlését. A Beiersdorf és Társa Vegyészeti Gyár Rt., amely Magyarország egyik legjelentékenyebb gyógyszervegyészeti gyára, július 3-án tartja évi rendes közgyűlését. A mérleg 150.000 pengő alapúiké mellett 18.00U pengő veszteséget mutat ki. A vesz­teség a leírásokból állott elő. A vállalat, melyet kitűnően vezetnek, alianclo fejlődést mutat. ■BBF-aaigi» Versenytárgyalási áöntések A múlt héten tartott nyilvános és szükkürű verseny­tárgyalások alapján a különböző közmunkákat es közszállításokat a következő cégek kapták: Föld-, kőműves-, elhelyezömunkát a Murányi-utcai óvodánál: Váczy István 12.272, a Jászberényi-uti városszéli telepen: Nemecz József 3700, Nieser Ferenc 8040, Robelly Aladár 2795, Budapesti Építő Szövetkezet 8400, Szvetics József 5400, Kolényi Oszkár 5600, Ilonczai Béla 2860, Wei­ner Alajos 5200, Budapesti Építő Szövetkezet 8250, Held Vilmos 7350, Budapesti Építő Szövetkezet 7950, Vaits Sán­dor 2800, Novák István 2800, Szvetics József 5300, Budapesti Építő Szövetkezet 9250, Koffer Gyula 5700,_ az Üj Szent János-kórház főzőkonyhájánál: vitéz Luk'oy Emil 7304 pengő áron. Központi fűtésberendezési munkát az Állatkertben: Harsányi Testvérek 3957, az üllőiuti iskolánál: Janisok János és Fia 14.206, a Gellért-fürdő úszóesarnokánál: Rietschel és Henneberg Rt. 6231 pengő áron. Ácsmunkát a Jászberényi-uti városszéli telepen: Kozma Pál '2080, Eckhardt István 7902, Győrííy Ede 3260, Riedel Bertalan 2880, Hellebrand Ödön 4590, Horváth Árpád 5701, Iíellebrand Ödön 4410, Szűcs Mihály 10.200, Riedel Bertalan és Fia 5760, Cseh András 4650 pengő áron. Uf versenytárgyalási Kiírásait Föld-, kőműves-, elhelyező- és vasbetonmunkát a Sopron- és Bánát-utcák sarkán épülő iskolánál. Pályázni lehet július lü-én d, e. lel 11 óráig a magasépítési ügy­osztályon. Kőfaragómunkát a Horthy Miklós-uton épülő iskolá­nál. Pályázni lehet július 10-én d. e. fél 11 óráig a magas- építési ügyosztályon. Szivattyú ház-építési munkára az angyalföldi szennyvíz- átemelő telepen: Pályázni lehet július 24-én d. e. 9 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. Gépiberendezés szállítására az angyalföldi szennyvíz­átemelő telepen. Pályázni lehet július 24-én d. e. 9 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. 68 drb csikótűzhely és 68 drb folytonégő kályha szállí­tására a városszéli telepen. Pályázni lehet július 10-én d. e. fél 11 óráig a magasépítési ügyosztályon. Kőszállításra az útépítkezésekhez. Pályázni lehet július 10-én d. e. fél 11 óráig az fit- és csatornaépítési ügyosztá­lyon. HeérKezzeit ajánlatait A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a külön­böző közmunkákra és közszállításokra a következő eégek pályáztak: A Gellértfiirdő úszócsarnok gőz- és légcalorifer szállí­tására pályáztak: Knutli Károly 5200, Rietschel ős Henne- berg 6792, Lakos és Székely 8632 pengővel. A Szalay- és Ponty-u. iskola kőművesmunkáira pályáz­tak: Gavira Zsigmond 2304, Méhes Emil 2208, Kosály Ödön 2400, Székely Munó 2592, Berényi Imre 3000, Szalay Gyula 4320 pengővel. A Gyáli-uti Szent István-kórház tetőfedő- és bádogos- munkáira pályáztak: Kúszandó György 3603, Tóth Lajos 3720, Győrfy Lajos 3690, Magyar Ferenc 3780, Arvay László 3780, Garamszeghy Ferenc 3781, Urbancsek János 3989, Kirschenbaum Gusztáv 4310, Feith György 3220, Orcsó Gyula 3455. Józsa Ernő 3531, Moharos János 3539, Szekér Gyula 3985, Fiiegei Mihály 3702, Szabó Lajos 4079, Kriszner József 4620, Horváth József 4885 pengővel. fővárosi S port A sötétek csapatának bajnoki győzelme. Magyar- ország birkózó csapatbajnokságának nagy meglepetése a Budapesti Vasutas Sport Klub (B. Vasutas) fölényes győzelme volt a védő sokszoros bajnok UTE ellen, amely bár az átigazolásokkal meggyöngült, de így is tekinté­lyes erőt képviselő együttest állított ki. Már e mérkőzé­sen kitűnt a vasutas csapat jól összedolgozott lelkes együttesével. Az GTE sérülésekre hivatkozva sietett visz- szalépni a további küzdelemtől és így a B. Vasutas hen­dikeppel vette fel a versenyt a brilliáns versenyzőkből allo és a bajnokságra nagyon felkészült MAC, valamint a Törekvés és FTC igen erős csapatai ellen, amelyeket sorra legyőzött. A MAC—B. Vasutas mérkőzésen „a ne­vek" és az úgynevezett „sötétek" csaptak össze, amikor azla.n. kiderült, hogy az utóbbiak nem is olyan sötétek. Fábián küzdelem után győzött Ambrus dr. ellen, Hege­dűs biztosan Tasnády, váry, illetve Virág ellen. Innen kezdve már nagy favorit a B. Vasutas kiegyensúlyozott, harcedzett csapata és így végső győzelme szakértők előtt már nem keltett meglepetést. A csapat egyénileg igen kvalitásos fiatal versenyzőkből áll, akik nem ismeretle­nek a birkózás törzsközönsége előtt, hiszen Hegedűs Bu­dapest bajnoka, válogatott, Szendi Budapest bajnoka, Palotás válogatott, Bányász és Fábián országos ifjúsági bajnokok, Bobis sokszoros városöajnok és a legutóDm európabajnoki válogatott keretben Bányász, Hegedűs és Palotás foglaltak helyet. Európabajnok, olimpiai hős te-, hat nincs az Újdonsült bajnokcsapatban, de feltörő új erők annál inkább akadnak. A légsulyban Bányász meg­bízható, jó technikájú versenyző, kár, hogy amúgy sem erős lizikurna az utóbbi időben leromlott, ami erősen hát­ráltatta képességeinek teljes kifejtésében. A pehely­súlyban Szondi megbízható, az igazi erőt képviselő ver­senyző. A könnyűsulyban Fábián kitűnő taktikus. Jelen- ieg jo formában van. A kisközépsulyban Hegedűs pom­pás vállalkozó szellemű versenyző. A csapat igazi osz­lopa, jelenleg válogatott formában van. A nagyközép- súlyban Sa-rosi jelenleg gyenge. A kisnehézsuiyban Bobis munkája méltán keltett feltűnést. Ez a jóalakú birkózó, úa jussé megerősödik, szép eredményeket fog A .7fogatott Péterfy felett aratott győzelme im- ponaló volt A nehézsúlyban Palotás, ha technikailag to- \ább fejlődik, szép eredményeket érhet el. A B. Vasutas -,nag% sikeréből oroszlánrész illeti meg Előd t-áú ui J°zsefet> a szakosztály edzőjét és intézőjét, ki faradságot nem ismerve, dolgozik a szakosztály alakítása cta. A bajnoksággal kapcsolatban így nyilatkozott: „Bol dog vagyok, hogy vegre a verejtékes munkát siker koro­názta es hálásán köszönöm mindazok támogatását, akik munkájukká1 ezt elősegítették. A versenyzőkről a leg­nagyobb elismerés hangján emlékezem meg. Nem aka­Í'üh ZcZhiUk ,seaklt. Sem kiemelni> mind derekasan kuz- t.ott és bemutatta, hogy a jó szellem, az egymás kölcsö­.yl1®Si®íte*e ésA,tlAsyteiése mily eredményre képes. Ellen- tö Ä k°ZUÍi a ^1AC és űz GTE volt a legerősebb, de a b/n Vf/Lí? ^yeKmrcmelto. Kár, hogy az UTE csapatá­ban ketten megsérültek es a csapat visszalépett.“ — AB \ asutas régi jó szellemet és új vért vitt a stagnáló bir­berTu\atkozn?ef ynekA knVwÖ liatása már a közeljövő biztoíuéln^Z -f g- A B-. Vasutas hozzáértő vezetősége biztosítékot nyújt az egyesület további fejlődéséhez. SPOSYSREDMÉNYEK Újpest Austria 2:1 (El), üjpest, 15.000 néző. Bíró: Erist. ... Rekkenő hőségben Újpest biztosan győzött a második kozépeuropai kupamérkőzésben, mellyel a kupavédő Ausztriát kiverte a további küzdelmekből. A mérkőzést k?1 iinő^vni/e^eze^soim döntötte el. A csapat kondíciója VOlx’n C8atárso1r sok gólhelyzetet dolgozott ki, de Avar nélkül nem volt elég eredményes. A fedezetsor nSeküiCSfPat le^obb: embere Szűcs volt, ki Sindelart re . Í0^.ta;. A vedelem néha bizonytalanul játszott, usztna felforgatott csapata igen veszélyes volt. Sin­delar kedvetlenül dolgozott. A Magyar Atlétikai Szövetség kerületi bajnokságának eredményei: 100 meter: 1. Sir József BBTE 10.4 mp, orszá­utRTF,ekdld)if 2‘ AÍö£Tiorí^za oníAC’- 3- Radgombi István wrtÍ?’ ■^maack 800 méter: 1. lgnátz Mihály 1:58;6> 2-.. Margó Mihály BBTE, 3. Juhász Emil MAG, 4. Mayei bock í'TC. 5000 méter: 1. Kelen János Va sas 15:13.6 mp., országos rekord, 2. Szilágyi Jenő MTK, 3. Hernádi Ferenc Törekvés, 4. Tarsoly MTK. 200 m. gát futás: 1. Kovács József BBTE 25 mp. Távolugrás: 1 Hol­tai Henrik BBTE 730. Rúdugrás: 1. Zsufka Viktor’MAC 370. Gerelyvetés: 1. Várszegiig József MAC 62 00. 200 mé­teres síkfutás: 1. Gyenes Gyula MTK. 1500 méteres sík futás -.Szabó Miklós MAC. 110 m. gátfutás: 1. Csernyi Zol­tán TFSC. Sulydobás: 1. Darányi József dr. MAC. Ma gasugrás: 1. Késmárky Kornél BBTE. Diszkoszvetés: 1. Honogán István MAC. 400 m. síkfutás: 1. Barsi László BBTE. 10.000 m. síkfutás: 1. Kelen János Vasas. Hármas ugrás: 1. Somló Lajos FTC. 400 m. gátfutás: 1. Kertész István FTC. MM A. szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL- Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában. Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ ignzgaíó. Június 30-án délután fél 3 órakor ísetűvuseiiy Hunyadi János TERMÉSZETES KESERÜVIZ AZ . EMÉSZTŐSZERVEK LEGKIVÁLÓBB GYÓGYVIZE. EGY HÁZTARTÁSBAN SEM HIÁNYOZHAT hatAsAbanfelOl^ SHXLEHNER HUMS, BUDAPEST PAWLIH AeaSIQWgEBi IPARI GÁZTÜZELÉSŰ BERENDEZÉSEK Vili., József-utca 66. ** Telefon : 30-8-63. Büki Zolié» gáz-, víz-, központi fűtés-, csatornázás-, fürdő-, és egészségügyi berendez# Budapest, VII., Damjanich-utca 39. Tel.: 44-3-62 • BRÜNDL cég volt vezető szerelője MÓCZÁR GÁBOR egészségügyi berendezést tervező és kivitelező mérnöki irodája Budapest, VIII., Magdolna-u. 4.«Telefon: 43-S-47 MAROSSI F. LAJOS Cementárú-, műkő-, márvány, mozaik-, fal- és padlóburkoló vállalata és bizományi lerakata BUDAPEST, PRÁTER-UTCA 50. SZ. 1 Telefon: 33—8—84 TRIMMEL JÓZSEF kőműves mester, építési vállalkozó Budapest, II., Medve-utca 38. (Saját ház) Telefon: 52-8-57 ST El Sí ER és BnmpEBfc DÍSZ-, TEMPLOM-, • SZOBAFESTŐK Budapest, IX., Üilől-út 57. CC EIÉ7AI Álf Telefon: 30-6-20. E« rlH4VkvlV W^niSCH FEKETE JÁNOS-lfm. TETÖFEDÖMESTER BUDAPEST, !., KAROLINA-ÚT 16. TELEFON : 69-5-59 IlISI HORNfiL OKI. MlRNÖK Építési vállalat Bpest,Y,Kossul!l löjOS fér 13-15.T.: 28 3 68 SALGÓTARJÁNI KÜSZÉNBÁNyA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szóm. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatíanban ................évi telj. kép. 12.000 v. Mé szgyűrak : Lábatlanban................ < t i 5.000 « Dorog on ....................i t c 3.000 <r Té glagyárak : Buda-Ujlak Kőbánya Nyorgesujfaln . . . c ( < 80,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak . ... * t < 8,000.000 drb. riSCEPIANN JÓZSEF VAS-, VASHULLADÉK ÉS BÁNYATERMÉKEK BUDAPEST, VII. KÉR., PETERDY-UTCA 6. SZ. 19 TELEFON: 35-1-1 0 CBBR—BR KŐSZÉNBÁNYA^ ’S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. TELEFOMSZAMI 25-5-54, 25-5-55 fa 25-5-««. DANI KAROLY ruhaE-üzlete Budapest, V., Vilmos császár-út 10., I. 15. Lakás ugyanott Telefon: 85-9-91 O .^ÍÍC| a tökéletes autópneu L Eöelúrusííás : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9 np•• •• f* 1 I7rll 1 j. I r i Vállal: mindenféle ma­I omor bpitesi V allalat k. !• t# gas- és vasbeton építést, Budapest, II., Zsigmond-utca 14. — Tel.: 52-6-74 átalakítást és tatarozást. • Ügyvezető: BEREY LAJOS építőmester. #

Next

/
Oldalképek
Tartalom