Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-01-07 / 936. szám

Budapest, 1929 január i. budai napló !l! Buda a fürdőváros ideája Öreg Budának álomban kiraj­zolt, csodálatos tornyai alatt a má­jus balzsamos estjében sokszor el­ballagunk az emlékezés szivár- ványhidján ötödfélszáz esztendő­veti hátrább, amikor a Dunára kö­nyöklő várhegyet még Hollós Má­tyás csúcsíves, cifra palotája ko­ronázta és Buda akkori tornyai alatt a jólét volt otthonos és a mindennapok ünneppé szépültek a virágzás bársonyos simogatásától. A hold ezüstjével telehintett ég­boltozatra mindig derűsen, nyu­godtan, a holnapokat mosolyogva várón tekintett fel az olasz csap­székből hazaballagó alsóvizivárosi polgár, mert bitzos volt a dolgá­ban: kincses Budának volt a pol­gára. Idegenek jártak-keltek, a sok kincsnek hírét, amit itt megbá­multak szétvivén a világba és soha ki nem felejtették egyik legdrá­gább értéknek: Buda forrásvízé­nek megemlítését. Azóta a sok kinqs, mint álomkép szertefosz­lott, elpusztult Mátyás csúcsíves palotája és benne minden drága­sága; elkallódott a háromezer kö­tetes Corvina szétszórt, ékes da­rabjai, a ragyogó foliánsok legfél­tettebb ritkaságai minden ország­nak; messzire, igen messzire ment el tőlünk a jólét is és — a her- vadás, a letörés jellemzi ma az egykor virágzó Budát. Csak egyet­len értéke maradt meg — csodás vize, amelynek életet adó ereje, bősége, jósága felújíthatja Mátyás boldog korát. Ezt munkálja évek óta a Hollós Mátyás Társaság a Budai Napló indítványai alapján s ehhez a ne­mes, de fáradságos munkához ka­pott segítőtársat a József Ferenc kir. herceg fővédnöksége alatt dolgozó Budapest fürdőváros Egyesületben, amely főképen für­dőink megismertetését, az idegen­forgalom ideirányítását s ezzel a fürdővárossá alakulás megalapo­zását kívánja hathatósan szolgálni. Külföldön általában az a véle­mény, hogy Budapest érdekes, szép, élvezetes város, amit öröm­mel látogat meg mindenki. Egye­dül a franciák, belgák, románok tartózkodók velünk szemben. A magyar kiküldöttnek az az impressziója, hogy a legsürgőseb­ben szükséges a külföldi ügynök­ségek megszervezése és ezek után a propaganda megindítása. Ennek egyik legfontosabb pont­ja szerintünk az a felvilágosítás, hogy Budapesten a gyógyulni kí­vánó mindent, amit csak kíván, egy helyben megkap. Ez sehol a világon nincs meg ilyen ideálisan központosítva. A rádiumos, lithiu- mos, a véredény elmeszesedés el­leni ivókúrát használó beteg, vagy a fürdést kultiváló a leghíresebb egyetemi tanárokat keresheti fel, vagy hívhatja magához bármilyen bajában. Ha magaslati, erdős kii­mát kíván, ott van a Svábhegy, Jánoshegy, ahonnan néhány perc alatt benn van egy világvárosban, amely mindenrendű szórakozást és élvezetet kínál. Ha vízre kíván­kozik, a leggyönyörűbb hajóútat teheti meg a Dunán. Lovagolhat, sportolhat tetszése szerint. Ha a tudomány és művészet érdekli, kí­váncsiságát fokozottan kielégítheti. Emellett néhány percnyi autóút után Buda csendjében elmerülhet s élvezheti a fürdőváros minden szépségét, a természet istenáldotta kincseit. Ez legyen a tengelye a propa­gandának, mert csodás vizeink mellett egyedül vonzza ide az ide­geneket. Azokat az idegeneket, akiket, reméljük, a külföldi orvo­sok most már ide küldenek, hogy itt üdüljenek, gyógyuljanak — s ezzel Budát virágzó, gazdag vá­rossá tegyék. De addig is, amíg a külföldi orvosok 1928-ban ide­jönnek, tegyük tényleg várossá ezt az Istentől megáldott, de az em­berek által sokhelyt elrontott szép — és nagy falut. Az idegenek jöttét föltétlenül és rendkívüli nagy arányokban fog­ja szolgálni az a kiállítás, amelyet a Gellért-hegyre tervez 1928-ban a Budapest Fürdőváros Egyesü­let. Ezt a kérdést szíwel-lélek- kel szolgálja egy drága gyönyörű ember, József Ferenc főherceg, aki a maga ragyogó fiatalságát ál­dozza ennek a célnak s akinek hű­séges segítőtársa ebben a nehéz munkában dr. Szviezsényi Zoltán min. tanácsos. (1926 máj. 13.) Nem értik Budát. Szomorú dolog, hogy még a tehetséges vezérembereket is megőrli Budán a személyes torzsal­kodás, a kerületi irigység s a népsze­rűség lázas hajszolása. Buda fejlesz­tésének ezért nincs egységes tervezete s hiányzik az öntudatos, nagyobb koncepciókkal bíró vezér, aki hozzá szoktatná Buda polgárságát bizonyos vezéreszmékhez, nagyarányú irányza­tokhoz, amelyekből kidomborodnék Buda általános képe. Buda különös tagoltsága, földrajzi és történelmi vi­szonyai önmaguktól megrajzolják ezt a képet, csak lelket kellene beléje vin­ni. Yárosrendöző kaptafákkal azonban nem megyünk messzire. Egészen mást kíván az arasznyi széles Újlak, mint a nagy, kerek területre szét folyó Kelen­föld. Más a hivatása Óbudának és más a Várnak. A fürdőkben gazdag Vízivárosnak és Dunapartnak más a törekvése és célja, mint a hegyvidékre támaszkodó Krisztinavárosnak. Ezek­ben a törekvésekben, e célok megvaló­sításában egymást kellene segítenie a három kerületnek, mely ma sanda szemmel nézi, hogy milyen előnyhöz jut a másik. Ha megvolna a nagy­szabású budai programra, mely hatá­rozottan kidomborítaná az egyes ré­szek hivatását és fejlődésének irányát, akkor megszűnnék sok meddő harc és féltékeny gáncsoskodás. Buda térképe egyszerűen és határozottan megmond mindent. Buda szíve a vár környéke. Az a része a városnak, mely a Mar- githíd és Erzsébet-híd közé esik s melyet félkörben fog be a Rózsa­dombtól a Gell ért-hegyig a budai hegyvidék. Ez a történelmi Buda. Itt él az udvar, a történelmi nevű főnemes- ség, itt telepszenek meg az ország tör­vényhatóságai. Itt szigorúan betartan­dó az építkezésnél a történelmi stílus. És ebbe a patinás keretbe illeszkedik bele a fürdők eleven, lüktető, modern élete. Újlak egyrésze villa-város, olyan mint egy beépített park s csak Óbuda felé eső része, a Szépvölgy-utcán túl él ismét városi életet Óbudával kau- csolatosan. Nincs más hivatása, mint kellemes, kedves átmenetet teremteni a történelmi Buda és Óbuda között, amelynek hivatása volna a Dunántúl egyrészét magához kötve, annak népét, igényeit kielégíteni, az észak felől Budára irányuló forgalmat feltartóz­tatni, önmagába szívni, önmaga által feldolgozni. Nagy piacok, nagy és gyakori vásárok, olcsó beszálló-ven­déglők, kevésbé lukszuriózus, de annál praktikusabb kereskedelemmel, népies mulatókkal. Délfelé elválasztja a tör­ténelmi Budát a Kelenfölcl-lágymá- nyosi résztől az öreg Gellérthegy és lábánál az ifjú park. A Kelenföldre nem Buda terjeszkedik, hanem Pest. Amíg Óbudán túl észak-felé csupán csendes nyaralótelepek épültek, dél­nek ^az egyes községek is más termé­szetűek. Budafok borkereskedelme, Té- tény sertéspiaca, a téli kikötő, a nagy gyártelepek egészen Pestre vallanak. Az itt fejlődő élet hullámai megtör­nek majd a Kamara-erdőnél, a Sas­hegy és Gellérthegy déli lejtőin. Mi­lyen ellentétes három élethivatás, mily határozott és világos tagolása a jövő törekvései és irányzatainak. Olyannyi­ra egyszerű, hogy pártvezérek nélkül is megérti ezt Buda minden polgára. 1910 február 10. A Margit-hidon túli rész — külö­nösen a Császár- és Lukács-fürdőn- tuli, úgy fest, mint valami háborús készülődés: kapkodás, rendetlenség, tervnélküliség mindenütt. De marad­junk még kissé a Lukács- és a Csá­szár-fürdő partvonalán! Mikor 14 év­vel ezelőtt, technikus koromban, Bu­dapest szépségeit kutattam, — írja Fábián Gáspár műépítész, — a Mar- githíd mögötti kedves fürdőparkot óhajtottam megközelíteni. Természe­tesnek találtam, hogy oda a Duna fe­lől nyílik a bejárás; de nagy volt a meglepetésem, mikor a Margithíd alatt sártengereken és teljesen elha­nyagolt úton kellett átvánszorognom célom felé. Itt pedig óriás homok­buckák, kőtengerek állták utamat, úgy, hogy csak hosszabb kerülő utakon át értem végre a park sétányaira. Ha ma valaki eme legfőbb, legtermészetesebb útvonalról akarja megközelíteni e par­kot, ugyanazt találja, mint én 14 év­vel ezelőtt. Ha ez a park azért léte­sült itt, hogy a nagy Duna mellett, a Margitszigettel szemben, egy kedves és szép, strandszerű sétahelyet nyújt­son a közönségnek, akkor józan ésszel megérteni nem lehet, hogy éppen a strandon, ahol a legszebb kilátás (és belátás a Duna felől) nyílik, ott ho­mok- és kőlerakodó helyet létesítenek, mely nemcsak az egész part képét te­szi tönkre, hanem még kellemetlen portengcrrel is belepi a gyógyeélokat szolgáló telepeket. Ami azután a für­dőkön túl következik, arról jobb meg sem is megemlékezni. Szakadozott partok, füst, korom, piszok, zűrzavar. Jó, hogy e part nagy része el van zárva, mint itt, mint az újpesti ré­szen; viszont nem nagyon kellemes, hogy éppen a Margit-szigetről tárul mindkét Dunapartra ilyen kép a szem­lélő elé. (1917 június 2.) Strandfürdők a Dunán. Az idén Aradon nyaraltam, írja dr. Wagnei József tanár. A vértanuk városa is rájött arra, hogy van neki egy nagy­szerű természeti kincse: a Maros. Az erdélyi hegyekből olyan finom fövenyt hoz magával, akárcsak a Lidó ho­mokja s a part sekélyes oldalában fiirödve a somogyi, partok összes kel­lemességeit feltalálni. Az aradi strand­élet láttára jutottam tudatára annak, hogy miért ne volna lehetséges a Du­nánál, ami a Maroson lehetséges? A beteg ebmber százféle bajára talál Budán annyi gyógyfürdőt, mint sehol másutt a világon. Ellenben az egész­ségesek kénytelenek megelégedni né­hány szűk uszodával, melyben a me­legben heringmódra bezsúfolt ember- tömeg aligha találja meg azt a fel­frissülést, amelyro joggal igénye le­hetne. Milyen más a szabadban, nagy területen mozogva fürödni és úszkálni, mint a fővárosi uszodákban. De igazi természetes strandfürdő nincsen. Pe­dig lehetne csinálni a Városligeti ta­von is s ez bizonyára többet érne az egészség szempontjából, mint a vasár­napi csolnakázás, mert ma csak erre használják nyáron. De ott van a Duna. A Kelenföld, az I—II. kerület s a Ferenc- és Belváros lakói számára pompás strandfürdőt lehet csinálni a Műegyetem mögött töltéssel elzárt vízterületen. Csupán arról kellene gon­doskodni, hogy egy nagy csövön át állandóan friss vizet kapjon s egy másikon át lefolyása legyen. A többi kerületek lakói számára legjobb hely volna strandfürdőnek a Margitsziget, melynek talaja úgyis kitűnő természe­tes föveny. így a Duna mindkét part­jának lakossága közel volna egy oly természetes és nagyterjedelmű fürdő­höz, melyen naponta legalább 100.000 ember megfürödhetne, míg ma alig pár ezer ember jut el uszodába s ott is várnia kell a helyre. Az eszme itt van. Szóljanak hozzá a szakemberek! (1918 aug. 20.) Vigyázat! mázolva: . . . „Fürdőváros!“ 1927 október hó 14-én a székesfő­városi pénzügyi bizottság ülésén Bedö Mór ügyvéd úr a következő megjegyzést tette közbeszólás alak­jában: —- „Most van egy újabb irányzat, vigyázzunk! A fürdőváros!” Bedő Mór ügyvéd és demokrata ve­zér úr szerint a „Fürdőváros“ csak irányzat, kurzus, még pedig veszedel­meket rejtő kurzus, amelytől óvakodni kell — vigyázzunk! Bedő Mór uréknak csak kurzus —- nekünk Budán — a lét. A nehéz helyzetekben vergődő bu­dai kereskedők most folyó szervezke­dése közben kikristályosodott az a meggyőződés, hogy az ő nehéz hely­zetükön elsősorban azzal lehetne segí­teni, hogy Budát minden lehető esz­közzel világfürdővé fejlesszék a legrö­videbb időn belül, mert ez hozná a tőkeerős vevőket. Budán az egykor világhírű szőlőket kirágta a filoxéra és a szőlőműves pol­gárság ősi öröklött vagyonát is meg­ette. Régi bennszülött patrícius csalá­dok mai unokái gyári munkások a Váci-út gyáraiban és csak hálni jár­nak Óbudára tatarozatlan viskóikba. Mert a pesti szellemeskedő demokraták megcsinálták azt a jó viccet, hogy meghagyták Óbudát falunak, ahol az utcán csorog a trágyalé és nagymosás­kor az utca közepén folydogál a lú­gos, szappanvizes piszok. Nincs csa­torna, mely felszívná a lét. A szőlő­termő hegyvidéken ma aprószemű ku­korica terem. Az Aquinkum romjait benőtte a fű és kecskék legelésznek ott, ahol ezrével járhatna a túrista és dol­lárokkal fizetne az amerikai globe­trotter. Itt ezer tisztviselőcsalád nyomorog fél nyugdíjon és magával rántja a kézműiparos osztályt, amelynek eddig éltetője volt. Vidéki betegeknek szíve­sen adna szállást, ellátást, ha a város közgyűlése komolyan látna neki a fürdőügyi politikának. Aki veszedelmet lát a fürdőügyi po­litikában, aki vigyázatra inti a köz­gyűlést e szó hallatára: fürdőváros! arról igazán föltehető, hogy lenyelte a Rudas-fürdő félholdját csillagostul. A fürdőpolitikához valami fehérebb lé­lekre volna szükség, legalább egyelőre, mert megjön ennek az üzleti kurzusa, de addig — addig, ki tudja, fehérre tudjuk-e mosni ezeket a „mórokat.“ De ha a városházán már minden csak kurzus, akkor megértjük, hogy miért kell támadni a Bánlakyakat és Zombo- ryakat, akik ezt a kurzust csinálják és „fiirdővárosdit“ játszanak,^ ami a „mórok“ szerint csak abból áll, hogy egymástól csalják el Gundelt és most A az a kurzus, hogy a pestiek a Gellért- be járnak pörköltre. Azok, akiknek a fürdőpolitikája abban a kérdésben me­rül ki, hogy a Gellért-fürdő hullám­fürdőjének medencéjét miért rakták ki kék csempével s nem zölddel, ami job­ban hasonlít a tenger színéhez — azok a mórok, akik csak most vették észre a fürdő-kurzust, nehezen fogják meg­érteni, hogy ezt a kurzust még jó Má­tyás király nyitotta meg, aki Buda áldásthozó gyógyforrásai fölé világ­szép fürdőházakat akart építeni és szétkiildte tudósait, hogy a külföldi fürdőket tanulmányozzák s aztán itt­hon alkalmazzák a polgárság javára. Vagy talán félholdat nyeltek a nyu­gati államok urai, ahol többet költe­nek a fürdőügyre és idegenforgalomra, mint amennyit az állam ezek révén be­vesz, de jövedelemhez jut a polgárság. Prága városa többet költ művészi ki­vitelű látképes levelezőlapokra, mint Budapest az egész idegenforgalmi pro­pagandára. Mintának elhozott belőlük Jauernik Nándor, a Házinyomda ve­zérigazgatója egy-kétszázat a Bedő Mórok okulására. A közgyűlésen elmondották Buda­pestet a poloskák városának, a tüdő­vészesek városának, bódévárosnak, csak éppen a/ reumás betegek Mekkájának nem mondotta senki. Pedig az lehetne. (Ez, egy igazmondás Budapestről!) Természetes, hogy ez pénzbe kerül. Ügy látszik, az fáj, hogy ezt nem le­het á la BESzKÁRT csinálni. Ma még a fürdőpolitika nem üzem­szerűen vezethető intézmény, talán ép­pen ezért nem törődik vele a tanács sem, — de ha törődne vele, ha érde­mesnek tartaná, hogy a város gyógy­forrásai számára szakértő bányamér­nököket is szerződtetne, akkor áldaná őt ezért egymillió polgár és csak ép­pen Bedő Mór úr nevetné ki, hogy ilyen hiábavaló, veszedelmesnek látszó kurzust folytat, amelyre ő már rá- pingálta a „menetekeit“: — Vigyázat, mázolva! . . . Fürdőváros! Ezt azonban valahogy mégis csak elbírná a tanács. Dubonai Pál. (1927 október 29.) «© Otven miiliárdot szánt a székesfőváros fürdőinek ki­építésére és a fürdőügy föllendítésére. Ezt az örvendetes tényt lelkesen je­lentette be a Fürdőváros Egyesület ülésén dr. Bérezel Jenő tanácsnok, akinek ezt kedves szavakkal köszönte meg az elnök, József Ferenc főherceg. Magában véve alig látszik különösnek ez a hír, mert természetes dolog kezd lenni az a tudat, hogy a székesfőváros mindent megtesz természetadta gyógy- kincsei fejlesztéséért, ami a polgárság számára jólétet jelent, —- és természe­tes, hogy a Budapest Fürdőváros Egyesület elnöke ezt megköszöni. Egészen természetes. Hála a magya­rok Istenének, hog3r ezt másképpen el sem tudjuk képzelni ma már. Csak­hogy ez nem volt mindig ilyen termé­szetes. Volt idő, amikor a főváros urai nem jó szemmel nézték ezt az egész fürdővárosdit. Aki fürödni akar nyáron, annak ott a Balaton, meg Hévíz és a többi fürdőhely. Meg ami van Budán, Pesten, régi török fürdő. Mi kell még. Csak költséget jelent még a dunai uszoda is. Az a tanácsnok, akinek ez volt a szakmája, az röstel- kedve hozakodott elő holmi fürdőépít­kezéssel és a közgyűlés is majd agyon­verte a tanácsot, amikor a Szent Gel­lért-fürdő építkezése dagadni kezdett. Micsoda botrányok voltak azok. Ami érthető is. A Gellért-fürdő építésének kérdését valami szerencsétlen idealista akkor vetette föl, amikor a városhá­zán arról vitatkoztak, hogy a III-ik ügyosztálynak 9 gyertya jár-e, vagy lí ? És szabad-e a tanácsnoknak sür­gős esetben konflisba ülnie, vagy nem? Befejezni pedig akkor fejezték be, amikor a város már fölépítette Óbudán az új gázgyárat és Kelcnföl- dön az elektromos műveket és min­den ügyosztálynak egy-két autója volt. Bérezel tanácsnok a megmond­hatója, hogy milyen kálváriát kellett járnia, amíg a Hungária-forrás fölé azt a kis filagóriát fölépíthette, ami­nek költségeit félév alatt behozta a forrás. Szerencsés körülmény, hogy Bérezel tanácsnok átérezte a fürdőügy fontosságát és szembe mert szállani a. közgyűlés maradi felfogásával, sőt néha a tanács elfogultságával. Ap- ránkint adta be a maga fürdőügyi Programmj át és váratlan segítséget kapott Ripka Ferenc főpolgármester­ben, aki évek óta élt a gyógyforrások értékesítésének nagyszabású elgondo­lásaiban, amíg a Hollós Mátyás Tár­saság fürdőügyi ankétjén ezt a leg­fontosabb gazdasági kérdést a maga részéről elindította. így a városházán ez ma már guvernementális kérdés. Micsoda sziszifuszi munkát kellett itt elvégezni, hogy ezt a hírt oly ter­mészetesnek találja ma mindenki. (1926 július 29.) A HALÁLRAÍTÉLT RUDASFÜRDŐ Ott gubbaszt a Duna mellett egy csodálatosan szép vulkanikus hegy tövében, elhagyatva, mint régmúlt századok roskadozó emléke. Az el­hanyagolt fürdőhelyiségekben hull a vakolat, rozoga az ablak és ajtó. Ezt a ritka hatású gyógyforrást, amely hajdan egész Keletnek gyógyfürdője volt, ahová a rácok, bolgárok, bős­nyákok, törökök és albánok hordták az aranyakat, megölte a fővárosi köz- igazgatás. Ez ritkító példája annak, hogyan nem szabad csinálni Budából világfürdőt, ami pedig egyik főpontja a budai Ripka-párt programjának. A forrást az 1500-as években már egész keleten ismerték. II. Szulrjmán szultán a nagyvezérek előtt úgy em­legeti; mint azoknak a kincseknek egyikét, amelyért érdemes lesz Budát megostromolni. A török hódítás után .1/usztufa pasa Frangepán Péter kalo­csai érsek házát, melynek tövében a forrás .fakadt, leromboltatta és helyébe építtette a „zöld oszlopéi’’ für­dőt. Ennek nyolcoszlopos terme, mint építészeti remek, még ma is épségben látható. Brown, az e korbeli híres angol utazó, csodálattal említi a for­rás nagyszerűségét. Buda elfoglalása után az egész Balkán évszázadokon keresztül látogatta a híressé vált für­dőt. Lipót császár 1703-ban a fürdőt mai mostoha anyjának, a fővárosnak ajándékozta. A gyógyforrás a Gellérthegy olda­láról ered, még pedig öt forrásból, amelyek huszonnégy óra alatt körül­belül 11 ezer hektoliter 45—47 fokos vizet termelnek. Tőle néhány méter­nyire az ivókúrára alkalmas Hun­gária-forrás fakad, amelynek lithium- és brómtartalma a világhírű emsi víz- höz hasonlít. Brómtartalomra nézve azonban, az emsit hatszor felülmúlja. A Rudasfürdő alkalmas módon renoválva idevonzaná az idegeneket. Pár héttel ezelőtt angol vállalkozók, akik a víz hatását nem ismerik, azt az ajánlatot tették a fővárosnak, hogy renoválják a fürdőt. Nem tudjuk, foglalkozott-e a fővárosi tanács ezzel az üggyel. A Rudasfürdő központja lehetne az idegenforgalomnak, fel­hívhatná a külföld figyelmét Buda­pest egyéb hasonló gyógyhatású vizeire, de a főváros csodálatos mó­don nem tartotta eddig érdemesnek, hogy ezzel a kérdéssel iizletszerűleg foglalkozzék. Dr. Bucsányi Gyula. (1925.'ápr.' 17.) A budai fürdők történetéről a gyér, alig számbaveliető magyar föl- jegyzésen kívül, kétféle forrásból me­ríthető föl jegyzések állanak rendelke­zésünkre. Török jelentések, leírások, amelyeket a budai törökök küldtek Stambulba — ez az egyik. Az orszá­gon átutazó külföldi, mindenféle kö­vetségek kísérőinek, külföldi utazók­nak, orvosoknak s harci kalandok ked­véért később császári katonai szol­gálatba álló egyének feljegyzései — ez a másik. Az ékesszólásnak való­sággal elragadtatás hangján megírt dokumentumai ezek a budai török fürdők szépségeinek. Kis-Ázsiából jött építészek készítették, magukkal hoz­va a bizánci, arabs s mohamedán stí­lusnak konstrukcióban egységes s csak omamentálisan elhajló motívu­mait. A kényelemnek, a célszerűségnek s raffinementnek olyan finomságait s invencióit szolgálták az apróbb ar­chitektúrái ötletekkel, amelyek a leg­modernebb fürdők igényeit is kielégí­tenék. Ezeket — sajnos — lemállasz- totta az idő, sutba dobta a megmásult, átformált korszellem igénye. De azo­kat a török kupolákat, oszlopokat s az egész belső berendezés nagy részét csaknem teljes változatlanságukban ma is úgy bírjuk, mint a török idők­ben. Mindezen feljegyzések szerint a budai fürdőknek alhévvizek néven is­mert csoportjába tartoznak: a Sáros­fürdő, Rudas-fürdő és Rác-fürdő. A Rudas-fürdőt Mohamed basa építette 1543—48 körül, noha egyes adatok Mustafa basának tulajdonítják e für­dő keletkezését. A Rác-fürdő története tulajdonképen IV. Béla uralkodásán1 nyúl vissza. Béla. idejében — a],i uralkodása alatt Buda mindinkájÚ,, - gyobbodott és szépült — 1233-bán már állt itt egy fürdő. Mátyás _ ki­rály, akinek hatalmas koncepciójában egy gyönyörű város bontakozott ki a régi Budából, egészen átalakíttatta ezt a fürdőt. Az akkor vár külső falától fedett folyosó vezetett e helyre, amely egyik legszebb ékessége volt Mátyás híres kertjének. (Innét volt a fürdő akkori és későbbi elnevezése: Király­fürdő.) (1917 február 15.) A BUDAI EIFFEL-TORONY, ahogy bátran nevezhetjük a Szent Gell ért-hegyet, a nagyközönség Ol­datában lassan odafejlődik, amivé lennie kell: a magyar székesfő­város egyik legértékesebb kin­csévé. Párizsban fölépítették az Eifel-tornyot, hogy bizonyos lég­köri változásokat lehessen elérni üdülés, sőt gyógyulás céljából. Nekünk a természet ezt ingyen csinálta meg, de hosszú időn át mintha mindenkinek útjában lett volna. Amikor az Erzsébet-híd felépült, egy kissé odébb szeret­ték volna tolni és bosszúból apró kavicsokkal rakták ki az elejét, ami sehogy sem illik a hegy ha­talmas sziklatömbjeihez. Most már világvárosi jelleget kap. Szóval divatba jön a Gellért-hegy és a budai fürdőélet központjává is lehet, (1910 jún. 10.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom