Budai Napló, 1927 (23. évfolyam, 870-898. szám)

1927-06-30 / 883. szám

6 BUDAI NAPLÓ Budapest. 1927 június 30. SZENT LDKÁCHŰRDfi « magyar Pősfyén. Éhgyomorra naponkint igyék egy pohár KRISTÁLY-vizet! í« tői tartani? Az első kérdés már nem t koz gondot, mert már az eddigi ada­tokból, a valóságban folyamatban levő nagyarányú hatósági és magán­építkezésekből, valamint hivataloknak uérházakból történt kitelepítéséből, irodahelyiségek átalakításából és igen sok nagy lakásnak megosztásából már most meg lehet állapítani, hogy elegendő lakás fog rendelkezésre állni. A mostani kötöttség egymagáoan akadálya annak, hogy mindenki vál­tozott igényeinek megfelelően el­helyezkedjék. Ennek az akadálynak a megszüntetése is hozzájárul a kí­nálat emelkedéséhez. Az egészséges lakásváltoztatás különben is sok előnnyel jár. A stagnáció magában sok bajnak volt okozója. Fontos, hogy a magánépíttetők is leginkább kisebb, modern lakásokat termelnek. Arány­talanul magas bérektől nem kell tar­tani. Ennek legfőbb biztosítékát abban látom, hogy az ország háztulajdono­sai mérsékletre való felhívásunknak éppúgy eleget fognak tenni, mint az üzlethelyiségek felszabadításakor. Ez tehát már járt és kipróbált út. De más okok is vannak. Rengeteg sok megrongált, a modern lakásigények­nek meg nem felelő lakás van. Ezeknek bére különbözni fog a már jókarba helyezett régi házak laká­sainak béreitől. Az egészen új házak bérei között is lesz különbség aszerint, mily igényeknek épülnek. Tehát nem lesznek egyforma bérek, hanem a lakások minősége szerint kü­lönböző bérek. Ezt nem lehet rende­letben igazságosan rendezni, ezt a szabadforgalom fogja szabályozni. — A határozati javaslatban az a kívánság is foglaltatik, állapíttassák meg a lakásigénylők száma. Már pe­dig a valódi igényeket bejelentéssel megállapítani nem lehet. Ezen már régen túl vagyunk. A néhai budapesti lakáshivatal grafikonja szerint eredetileg 140 ezer igényt jelen­tettek be. Ez a szám 1925-ben 1372-re apadt, az igényelt laká­sokból azonban csak 398 lakást vettek igénybe a többi maga he­lyezkedett el. így vagyunk a fővárosnál bejelentett igényekkel is. Megfelelő helyen a normálisnál olcsóbb városi lakásokra természetesen akad igénylő. A való­ságos igényeket pontosan csakis a szabadforgalom nyújtja. Ezért a gaz­daságilag veszélyes túlprodukció el­kerülése végett is szükséges a kötött­ség megszüntetése. — A lakásfelszabadítás nem lesz befejezése a háztulajdonosok munká­jának, hanem ellenkezőleg, egy új korszakot kell megindítani a háború szenvedései folytán fokozottabb mér­tékben szükséges egészséges, modern lakások létesítésére az egész ország­ban. — Nagy igazság, hogy országunk nagyságának visszaszerzéséhez szük­séges. hogy kultúrfölényünket fenn­tartsuk és öregbítsük. De éppoly szükséges, hogy jobb intézményeink tisztaságát és a polgári jogrend régi bölcs jogelveit megőrizzük. — A magántulajdon szentsége el­vét az egész vonalon tisztán kell visszaállítanunk, hogy az egész vilá­gon tiszteletet és bizalmat szerez­zünk. * Németh Béla dr.. nagy koncep­ciójú ember, akiben a tudás, az em­berszeretet szerencsésen egyesült a jelentékeny szervező képességgel. Ki­váló szónok, nyugodt, világos okfej­tése mindig a tiszta jogi meggyőző­dés erejével hat. Adminisztratív ké­pességéről fényes tanúbizonyságot tett minden pozíciójában. Emberszeretetét, jószívét, széles körben ismerik. Népszerűségét leg­jobban mutatja az az igaz szívbő1! eredő és szinte páratlanul meleg fo­gadtatás, amelyben a Háztulajdono­sok Országos Szövetségének közgyű­lése alkalmával, barátainak és tiszte­lőinek hatalmas tábora, szinte tün­tető szeretettel vette körül. Az egész országnak hálája és elismerése nyi­latkozott meg ekkor Németh Bélával, a kiváló emberrel szemben, aki a leg­utolsó évek hatalmas szellemi és er­kölcsi megrázkódtatásai közben is törhetetlen akaraterővel tartotta ma­gasra a törvénytisztelet és az ember­szeretet lobogó fáklyáját. F—czy L. fi Kisemberek családi házakat építenek Hol vannak azok a régi szép idők. amikor még itt Buda­pesten is, épúgy, mint a világ többi nagy városaiban is, a szoba­konyhától a tíz-, tizenkét-szobás lakásig csak a kapukon tarkálló cédulák útmutatása alapján köny- nyűszerrel találtuk meg az igé­nyeinknek és szükségleteinknek megfelelő otthont! Hogyan lehet pénz nélkül 25 éves törlesztéssel kényelmes családi házat építeni ? Családi ház huszonöt éves tör­lesztéssel! Az ember megdör­zsöli a szemét és csak miután meggyőződött róla, hogy tényleg ébren van, másrészt a cím újabb olvasása sem változik h uszo n- ö t hónapra, fog hozzá e sokat ígérő hirdetés olvasásához. A te­lektulajdonosokat örvendezteti meg az „Orillon“-Építővállalat az­zal, hogy megtalálta a pénz nél­kül való építés megoldásának leg­egyszerűbb módját: — a huszonöt évi törlesztést. Munkatársunk egyébként az „Orillon“-Építőipar- nál az építkezésről a következő információkat szerezte be: — Az „Orillon“-ÉpítőválIalat Magyarország területén akciót in­dított családi lakóházak felépíté­sére, amortizációs alapon. Az ál­landóan emelkedő lakbérekkel szemben elérhető, hogy a most fizetett lakbér helyett huszonöt éven keresztül fizetendő összeg­gel a ház teljesen tehermentesen megy át az építtető tulajdonába. — Minden egyén, aki házat óhajt építtetni, új, hiteles telek­könyvi kivonattal igazolni tarto­zik a telek tulajdonjogát és annak tehermentességét. Köteles továb­bá jövedelmi forrását hitelképesen igazolni, valamint egy budapesti biztosítótársaságnál az építés költ­ségeinek 100 százaléka erejéig oly vegyes életbiztostást kötni, mely­ben a biztosított jogait első helyen a vállalatra engedményezi és csak másodsorban áll jogában, vala­mely hozzátartozójára ruházni a kötvényt. Amennyiben az építkezés 6500 pengőt meg nem haladja, a köl­csön százszázalékos. Közalakalma- zottaknál a főváros területén vagy környékén ezen értékhatár 12.000 pengőig terjed. Ellenkező esetben hozzájárulás szükséges, melynek nagysága a házépítés költségei­nek magasságától és a nyújtandó biztosíték természetétől függ, te­hát ezen hozzájárulás külön meg­állapodás tárgyát képezi. — Igénylés esetén vállalatunk megbízottja fel fogja keresni az építeni szándékozót és be fogja mutatni az általunk készített kü­lönböző typusú házak tervrajzait. Az egyforma typusú házaknak az elfogadása azért szükséges, mert a tervek egyöntetűsége révén vál­lalatunknak módjában áll, a háza­kat a szokásos építkezési árnál olcsóbban felépíteni, de meg kell jegyeznem, hogy azok célszerű­ség és lakályosság szempontjából minden igényt kielégítenek. A ki­választott tehát megfelelő terve elfogadása esetén az építeni szán­dékozó a helyszínen tartozik alá­írni a szerződést és mellékelni tartozik: a tervrajzot, műszaki le­írást, továbbá a telekkönyvi ki­vonatát, valamint a jövedelmi és az életbiztosítást igazoló okiratait. —- A törlesztés huszonöt éven keresztül történik, tehát a bizto­sítás ugyanilyen időtartamra szól. Ennek az a célja, hogy az eset­ben, ha az építtető a 25 év le­járta, tehát tartozásának kifize­tése előtt elhalálozna, a vállalat­nak módjában legyen, a biztosító társasággal a haláleset folytán esedékes összegből magát kielé­gíteni. Eddig tartott az „Orillon“-válla- lat érdekes felvilágosítása, amely­hez csak annyit fűzünk hozzá, hogy az építkezés lebonyolítására szükséges tőkét egy külföldi nagy bank folyósítja. Hasznos tömörülés. „Budaiak! Tartsatok össze, és legyetek ré­sen, mert csak így boldogulhat­tok!!“ jelszóval mozgalom indult meg az I. kerületi Iparosok és Ke­reskedők körében, ahol Udvardy Géza építész indítványát nagy lel­kesedéssel magáévá tette a vá­lasztmány és egy öttagú bizottsá­got küldött ki, amely hivatva van az összes budai iparosok, keres­kedők és azok egyesületeinek ve­zetőségeit tömörülésre felhívni, hogy úgy a városi, mint az állami munkálatok kiadása körül a budai iparosok az érdekeiket kellően megvédeni képesek lehessenek. Ennek megvitatása céljából az I. kerületi Iparosok és Kereskedők Köre helyiségeiben (I., Krisztina- körút 8—10. sz„ Anna-udvar), leg­közelebb népes értekezletet ren­dez a bizottság, amelyre külön meghívókat is küld a budai iparo­soknak, kereskedőknek és azok egyesületeinek. Lófuttatás. A „Magyar Lovaregy- let“ július hó 2, 3, 9, 10, 16, 17, 23, 24, 30. és 31-én lófuttatást ren­dez. Kezdete 3 óra 30 perc. — Be­lépő jegyek árai vigalmi adóval együtt : I. hely 8.— P, hölgyeknek 5.— P ; 11. hely 2.50 P ; III. hely 60 fillér ; páholyülés 12.— P ; bookma- kerek körébe 16.— P. — Totalisatear, vendéglő, büffet minden helyen. A Rózsadomb közlekedése teljesen megoldatlan, melyről nem egy ízben írtunk e lapokban. Legutóbb a Rózsa­dombi Egyesület közgyűlésén, amely Alpdr Ignác elnöklésével a Budai Polgári Lövöldében Volt június 14-én — tették újra panasz tárgyává a közlekedés hiányát. Dr. Nádas Béla titkár évi jelentése után az egyesü­let felvetette a rózsadombi vízme­dence körzetében, mint a székesfővá­ros egyik legközelebb eső és mégis a jánoshegyivel vetekedő, legszebb pa­norámát nyújtó, kiránduló pontján a jánoshegyi kilátó mintájára egy ró­zsadombi kilátó és kioszk — vendég­lővel és klubhelyiséggel — létesítésé­nek eszméjét és arra kérte a taná­csot, hogy a beruházási és idegen- forgalmi Programm keretén belül va­lósítsa azt meg. Nagy elégedetlen­séget keltett, hogy a rózsadombi autóbuszjárat — az Andrássy-uti Ok­togontól a Vérhalom-térig — előre­láthatólag még az idén sem fog megindulni és így a Rózsadomb köz­lekedés nélkül marad. A Budai Sport Club pünkösdkor Vecsésre rándulí, ahol ünnepélyes fo­gadtatásban volt része. Délután mér­kőzött a „Vecsési Sport Club“-bal, ahol az első félidőben megszerezte az első golt, de azután a vecsésiek kerültek fölénybe és 2 gólt szerez­tek. — Este kabaréelőadást rendez­tek a budaiak, amelyen nagy siker­rel szerepeltek Neubrandt István, Halmos Rózsika, Sándor Baske, László Mária, Baráth Misi. Kedves humorral konferált Murger Andor és sűrű tapsot aratott vele együtt Strausz István zeneszerző. S. Dénes János meglepő bűvészmutatványai zárták be. a Vecsésen sokáig emle­getett szép estét. Egyesült Budapesti Fővárosi Tkp., mely Budán ma is a legkeresettebb takarékpénztár, e hónap 27-én tar­totta meg Gratz Gusztáv dr. v. b. t. t. elnöklete alatt 80-ik rendes köz­gyűlését, mely elfogadta az igazgató­ságnak összes javaslatait és elhatá­rozta, hogy részvényenként 2 pengő 50 fillér osztalékot fizet a múlt 1926. üzletévre. Végül a közgyűlés Biscara Endre, Konkoly Elemér dr., Pékár Gyula dr., Platthy György dr. és Rónay Károly dr. eddigi felügyelő­bizottsági tagokat ismét megválasz- totta. _________________________ Szerkesztő : FERENCZY LÁSZLÖ. Laptulajdonos: VIRAÁQ és 1ARSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. KRAMER ADOLF festő- és mázolómester I., Lágymányosi-u. 4 Telefon : József 82—57 Hölgyek és Urak! Nem IípM sem KaHsbad' Ifblfl (\bli sem karlsbadi só, HIBA glaubersós gyógyvíz minden mesterséges só nélkül soványít es gyógyít Biztos slkerj Budai lerakat: | Kérdezze meg orvosát! PÉCZELY ANTALNÁL II., Margit-körút 50 Telefon : 240—97 Telefon : 240—97 Vali Gábor és Tsa első budai Cimtábla- f estéssete | Telefon: 149-4 ®. //., Iskola-utca lő. —-----------------— ti KÖ ZIT BŐRFEDÉL- LEMEZ erős, tartós, vihartáiló aszfaltozás,-tetőfedés, talaioizszületelés GROZIT aszfalt és kátrány vegyitermékgyár Budapest, VI., Berlini-tér 3 Telefon: 267—96 Rézbútort,SS; összecsukható ágyakat legolcsóbban szállít 30 év óta nmfaáeírla =» fennálló gyáram FrontJSiRd VI, Gróf Zicky-u. 46. Hók: Üllői-út 9 HALWA SÁNDOR PUSKAMŰVES BUDAPEST, 1., Krisztina-tér 2, Műhely: l„ Szent János-fér 4 Telefon: Lipót 966 —02 Állami díszoklevél. Ezüstkoszorús mester Nagy aranyéremmel kitüntetve VADÁSZFEGYVEREK « • ® FEGYVER JAVÍTÁSOK » * o SPORTCIKKEK • I« CSERKÉSZFELSZERELÉSEK Szíjgyártó nyerges és bórőndős FLIEGER ÜHílDüR 3 II. k«rfll*t, Fő-ute« 10. tz. SZÉCBEMl CTŐfflFflRDŐ a modern orvosi tudomány min­den eszközével és a külön­böző gyógy eljár ásotthoz szükséges fölszerelé­sekkel ellátva. A város minden pontjától k ön n y e n megkö ze üthető. Háztatarozás né! előnyös feltételek mellett vállalkozik Nagy bádogos gáz, vízvezeték, csatorná­zás, fü rdőberendezés és központifűtés vállalaté II., FÖ-UTCA 20. SZ. Telefonhívó 179—42. KÁLYHA;! Béres Márton I., LOGODI-U. 19. SZ. Telefon: L, 972-33 Minden t szakmába vágó munka ügyében forduljon biza- ómmal e régi jóhirü eights. Nem fizet soha lakbért ha 1—35 évi törlesztésre 2-3-4-5 szobás modern, kényelmes, saját tulajdonú ÖRÖKLAKÁST vesz az „ÖRÖKLAKÁS“ R.-T.-tól IV. Városház-u. 4 (Kossuth Lajos-utca mellett) Hölgyeim és uraim! Önöknek cipő kell és ezt ZPGRKOÍIHÍI szerezzék be, teljes megelégedésre. Óriási választék tavaszi divatú uri- hölgy- és gyermekcipőkben. A budai főurak szállítója Aranyéremmel többszörösen kitüntetve (Budai Vigadóval szemben) Thermosfóíh Központi ffltések ég szellőztessek, bioló­giai szenyviztisztltó^ berendezések, vízve­zeték és csatornázás, fürdöberendezések ág épületbádogos mun­kák tervezése és ké­szítése. Szabadalma- zott kovácsolt vas „Thermostóth“ kaz&l nők kizárólagos gyártói w Tóth Imre és Társa V., Katona József-u. 3. elefon 23—93 RZSEBETKSD SZÁLLÓ Budán, I. Kökény-u. 14. Ráczfürdö mellett. Telefon : 103-45. BUD AN, II., FŐ-UTCA 7 Te,efon j88-09­c Jwkenbachergiyörgtj bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fürdőberendezés és központ/ fűtés vállalata. Nyomatott a Révai Testvérek Irodalmi Intézet R. T. Nyomdájában. Budapest. V., Ügynök-«. 8. — Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom