Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)
II. Könyv. A salvatorianus ferenczrendűek tartománya
ferenczrendűek a kegyetlen, irgalmatlan mohamedánok elől, de mégis egy páran ott maradtak engedelmességből az épületek, istentiszteleti tárgyak őrizetére. Ezek mind odavesztek. Azon kolostorokban, ahova később visszamentek, feljegyezték e szegény, hitükért meggyilkolt testvérek neveit s így tudjuk, hogy a budai Szent-János-kolostorban életüket vesztették : Porosz János, Bresztóczy Miklós misés papok, a jeruzsálemi utat megtett és bizonyára a török nyelv ismerete miatt visszahagyott Pesti Mátyás, Verőczei Miklós, a sekrestyés, Eszéki György, a borbély, Komári Ambrus és Lénárd fölszenteletlen testvérek. A szerémujlaki sekrestyés, Kölyüdi Balázs Budára menekült, de hiába. Sorsát itt sem kerülhette ki ós itt is török fegyver oltá ki életét. A pesti kolostorban Diákóvári Mihály, Ormányközi György misés papok, Keszi Miklós ós Csepeli Illés fölszenteletlen testvérek maradtak otthon vigyázni s őket is leöldösték a törökök. Az esztergomi kolostor a város szólén lévén, szintén nem kerülte ki a török támadást. Itt Tárkányi Ágoston miséspap, Vásárhelyi Bernát és Vajai Kelemen lettek áldozatai a törökök dühének. Ha tehát gyümölcsfához hasonlítjuk a salvatoriánusok rendtartományát, akkor azt kell mondanunk, hogy az 1526-iki zivatar letörte annak legrégibb ágát. A szerémujlaki őrség megsemmisült, egyetlen kolostor maradt fenn belőle : a diákóvári s azt a legközelebbi, tótországi őr felügyeletére bízták. Ezt a szörnyű csapást azonban talán kiheverte volna a rendtartomány; esetleg hajt új, erősebb ágat a letört helyett, de mivel a baj sohasem jár egyedül, a törökök rombolásán kívül még két óriási csapás zúdult egyszerre a rendtartományra : azaz a magyaroknak két pártra szakadása következtében beállt belső háború ós a még súlyosabb belső szakadás, a vallási szótválás. E három csapás idézte elő az oly erősnek látszó rendtartomány sorvadását és a következő sorokban az innen eredt, lassú, állandó sorvadás történetét adjuk elő. A mohácsi vészt követő évben, Tárnoki János ideje letelt. A szavazó atyák Sárospatakon 1527. május 12-ikére gyűltek egybe, bizonyára azért, mert a mohácsi csatában elesett Pálóczy Antal özvegye segítette őket. Itt a nagy veszedelem idején megint inkább kérték, mint választották Pécsváradi Gábort a provinciáiisi szolgálatra, bár az öregség őt nagyon elgyengítette. 1 1 Toldy: i. m. 298.
