Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

mert rögtön elaludtam, és csak este tértem magamhoz az ágyban. A műtét helye ma is látszik, a jobb középső ujjam nem tudom kinyújtani. Bár a kötözés, kezelés nagyon fájdalmas volt, az orvosi ellátásról csak jót tudok mondani. Egészen más légkör uralkodott, mint egy lágeri gyengélkedőn. Ez elsősorban kórház volt, és csak másodsorban láger. A betegkorpusz kapusi feladatokat egy idős magyar úr látta el. Sajnos a nevére nem emlékszem, de úgy rémlik, Pongrácz bácsinak szólítottuk. Ez azonban lehet vezeték- és keresztnév is. Elmesélte, hogy a csepeli Papírgyár igazgatója, vagy főmérnöke, tulajdonosa, vagy főrészvényese volt. Elmondta, előre jelezték neki, hogy el fogják vinni, mire az összes részvényét és értékpapírját a királyerdei nyaralójának ajtófélfa felett kiképzett üregébe tette. Legfőbb gondja volt, hogy ezt rajta kívül senki sem tudja, így családja sem tudja azokat hasznosítani. Próbáltam vigasztalni, hogy ha megtalálnák is, akkor sem érnek már semmit a régi részvényplakettek, hiszen nem fizet azok után senki sem osztalékot. Az öreg alacsony, asztmás, fulladásos ember volt. Még javában jártam kötözésre, amikor meghalt. Itt, a kórházvárosban minden elhunytat boncoltak. Lábujjára egy fadarabot kötöttek, a „birki"-t, melyen csak a fogoly számát tüntették fel. Fehérnemű nélkül, rossz lepedőbe csavarva temettek, jelöletlen sírokba. Nyáron, hűtési lehetőség híján naponta földelték el a halottakat. Az egy napon temetettek egy sírba kerültek. Azt mondták, hogy télen csak hetente, illetve ahogy a halottaskamra befogadóképessége (húsz tetem) engedte, úgy földeltek. A temetésekkel kapcsolatos szomorú információim onnan származtak, hogy amikor már nem kellett naponta kötözésre járnom, házi munkára osztottak be. Ez így volt szokás. Udvaros, - nem udvarmester! - lettem, s egy meghatározott terület, a barakkok közötti térség rendjéért és tisztaságáért lettem a felelős. Sajnos a halottas kamra is az én területemre esett, így többször kellett asszisztálnom az előkészületekben, és a temetéseken is. Fontos, de embertelen, értelmetlen és érthetetlen előírás volt, hogy a kiszállított halottat (erre a célra a kórházban külön kapu szolgált), az őr egy hegyes acélnyárssal átszúrta, vagy egy jégcsákány szerű alkalmatos-