Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1924-09-21 / 29. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1924 2 Jókai és a jezsuiták Említettük már folyóiratunk 22.—23. számában, hogy a jezsuiták lapja, a Magyar Kultúra (Ki gondolná e névből, hogy jezsuiták szerkesztik?) mily hangon mer Jókairól Írni. „Badarságokat“ talál a Páter Péterben a jezsuitákról és csudálkozik, hogy a katolikus olvasók lelkesedni tudtak, (múlt idő, kénem, mert ezentúl bizonyára nem fognak!) Jókaiért. Azóta Jablonkay páter két újabb cikkben („Jókai humora és szellemessége katolikus szempontból“ és' „Jókai világnézetéről“ támadja Jókait. Természetesnek tartjuk, hogy épp a jezsuiták nem lelkesednek Jókaiért, mert hát Jókai sem lelkesedik értük, de kissé vakmerőnek tetszik, hogy a katolikus olvasóközönséget el akarják riasztani egyik legnagyobb, legmagyarabb Írónktól, ki művészetével most is, mint az elnyomatás korszakában sok hazafias sebet hegesztett be, sok kétségbeesést hidalt át a szebb magyar jövőbe. De hát Jablonkay páter is csak azt adhatja, mi lényege: ami világnézetével nem egyezik meg, az égettessék el! Jablonkay Jókai kedveltségét a fordítások és az idegen olvasók szűrőkészülékén keresztül akarja megérteni s mert szerinte ezekben visszamarad a stílus zamata, a nemzeti gondolat, másrészt szerinte Jókai koncepció, szerkezet, jellemzés, szóval „belső érték“ szempontjából fogyatékos, — nem marad más hátra, mint a világnézet rokonsága, mely Jókai regényeinek elterjedését magyarázza. Szomorú példája ez annak, hogy valaki la felekezetiség megkövesedett mérő vesszőjével akarja a költészet rejtélyes vonalait megmérni. Felekezeti vakság az, mely Jókaiban nem látja meg a művészt! Maga Gyulai, akire Jablonkay hivatkozik, Jókai művészi kiválóságait szebben jellemezte, mint mindazok a Jókai-istenitők, akikkel szemben Gyulai Jókainak fogyatkozásait ostorozta. Gyulái szemét nem lehetett elkápráztatni, tisztán látta a hibákat, de a kiválóságot is. Jablonkay páter pedig mulatságos módon idéz maga mellett protestánsokat, ha egy-egy megállapításukban vagy ezeknek egy részében a maga igazát véli feltalálni, de aztán ... a mór megtette kötelességét, a mór mehet . . . Amit itt szóvá akarunk tenni, az Jókai költői joga a Páter Péter meseszövésében s Jókai felekezeti elfogultságának általános vádja. Mielőtt Jablonkay hozzáfogna Jókai tüzreapri- tásához, tűzre veti Hugo Yictort és Sue Jenőt, mint amely két francia iró Jókaira, saját vallomása szerint hatással volt. Megelégedéssel konstatálja, hogy mindketten indexen vaunak s az ember kezdi sejteni, hogy a jezsuita páter Jókai indexre-tételének előmunkálatait akarja végezni. Páter Péter történeti alapjáról Jablonkay azt mondja, hogy Jókai tévedett: „az a Thurzó, akit Jókai pápai fölmentéssel püspök létére megházasit- tat, Ferenc volt s csaknem száz évvel előbb élt“, mint a lutheránus Imre, aki Nyári Krisztinát 1618 nov. 11-én elvette. Ferencet „a főkegyur kinevezte ugyan 1534-ben nyitrai püspökké, de hogy pappá és püspökké ne kelljen szenteltetnie magát, 1556-ban vagy 57Jben lutheránussá lett, megnősült s mint hitétől megvált, a püspöki cimtől is megf osztatott. Minthogy nem volt fölszentelt pap, fölmentésére a házasság szempontjából nem volt szükség, de a püspöki joghatóságot nem gyakorolhatta tovább“. így Jablonkay. Nem járunk utána ezeknek az adatoknak, Jablonkay, aki a forrásait is megnevezi, bizonyára lelkiismeretesen közli a történeti valóságot. De hogy mennyire nem ismeri a költői ábrázolás szabadságát, látszik abból, hogy megüíődik azon, hogy Jókai „két történeti személyből egyet csinált“. Nem szól pedig „semmit arról, hogy a Thurzó-féle házassághoz Jókai szerint adott pápai fölmentés bulla vagy bréve alakjában jöhetett-e“. Ezt igazán uem tudom, nem is kutatom, de tudom azt, hogy a cölibátus nem volt mindig érvényben s tudom, hogy a papok házassága nem ütközik a katolikus dogmákba, hanem csupán fegyelmi intézkedés, melyet a pápa bármikor visszavonhat. Hogy egyes esetekben megtette-e, nem tudom, semmi esetre sem sérti azonban a katolikus egyházat Jókai, midőn a pápával megtétetí. De ugyebár Jókainak, midőn a Jablonkay által előadott történeti tárgy képzeletét megragadta, azt a zavaros anyagot ki kellett kristályosítania? Mert micsoda zavaros ez az anyag úgy, ahogy Jablonkay előadja!' Thurzó nem volt pap, mégis kinevezik püspökké (bizonyára nem akarata ellenére!) s mégis hogy fel ne kelljen magát szenteltetnie, lutheránussá lesz, (miért nem mondott le a püspökségről s maradt katolikus?), a püspöki címet azért viselte, mert meg nem fosztották tőle. Bizony zavaros idők zavaros eseményei ezek, melyekbe a költő lélektani világosságot vitt bele s költői szabadsága annál nagyobb volt, mert igazán csekély történeti jelentőségű személyről van szó. Hogy a monda vagy a költő kőt történeti személyt összevon, arra sok példa van. Bánk sem ölte meg Gertrudist s alakja össze van gyúrva Benedek erdélyi vajda alakjával, aki a történelem tanúsága szerint szintén ártatlan volt a királyné meggyilkolásában. Thurzó nyitrai püspök az egyháztörténelem elsárgult lapjain el volt temetve, Jókai fantáziája életre keltette s uj, hosszú életet ajándékozott neki, melyet semmi anathéma nem fog tőle elvehetni. De Jablonkay páter Jókainak nem tudatlanságot vet a szemére, hanem azt, hogy ferdített, „tudatos elcsaivarásokat“ követett el. Ezekkel „a vallás intézményei uj megvilágításba kerülnek s nevetséget vagy mosolyt keltenek. Ezzel levonatnak tiszteletet parancsoló magaslatukról“. Kedves olvasók, nem csodálkoztok-e, hogy mindezt arról a szelíd arcu s szelíd lelkű Jókairól halljátok, akiben annyi tiszta gyönyörüségtek volt és van, melyre a gyűlöletnek, a hitetlenségnek árnyéke soha sem esett? De mond Jablonkay mást is: Jókai „nem talál jóformán más katolikus jellemeket, mint nevetségeseket, ügyetleneket, hülyéket, gyöngéket, visszataszítókat, legjobb esetben szánakozásra méltókat. Ezzel szemben a protestáns, főkép az unitárius jellemek (Tatrangi Dávid, Manassé, Kár- páthy Zoltán stb.) nemesek, erősek, boldogitóak, vonzóak“. Az embernek a hajaszála égnek mered, honnan veszi ezeket Jablonkay! Hiszen magában a Páter Péterben az evangélikus Likavay Grácián, aki a Vágba löki a leányát, élve befalazza Páter Pétert, épp olyan szörnyeteg, mint a katolikus Karponay Idálda, a rossz démon. Másrészt a katolikus Páter Péter és Grácián ur katolikus lánya, Magdolna a Jókai-féle angyal-jellemekhez tartoznak, mint amilyen protestáns angyalok nincsenek ebben a regényben. Mert az, hogy szerelmi boldogságukat keresve Péter és Magdolna protestánsokká is lennének, még éppen nem teszi őket protestáns jellemekké. Jablonkay bizonyára, mint katolikusokat megtagadja, de Jókai ka
