Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700-1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Budapest 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 36.)
Tanulmány - II. Centrum és periféria
zsefen kívül Hegyfalusi György, Csereti Mihály, Torkos András, Fábri Gergely (17071766), Torkos József (1710k-1791), Magdó András és Balog Ádám mind Wittenbergben tanultak, ám az utóbbiak már biztos nem a pietizmussal polemizáló orthodoxiát szívták ott magukba. Itthon a legtöbben jelentős irodalmi működést fejtettek ki, az általuk kiadott könyveket a pietizmus irodalmi terméséhez szokták sorolni. Pedig nem vallották magukat a hallei teológia követőinek, igaz, hogy nem is küzdöttek ellene. Torkos András ugyan Hallében taníttatta legidősebb fiát, de főleg anyagi okokból. Fábri Gergely és a Magyar lelki órá-t kiadó Sartorius János kapcsolata kifejezetten ambivalens. 63 Torkos József énekeskönyvében egyaránt találunk pietista eredetű és más hátterű énekeket. A probléma megoldása talán nem az volna, hogy a reformorthodoxia valamiféle magyarországi képviselőinek tekintjük őket, hanem annak hangsúlyozása, hogy képesek voltak súlyosabb torzsalkodás nélkül együtt dolgozni, közösét alkotni a pietista tábor tagjaival, s ez az együttműködés ugyanúgy szolgálta a magyar nyelvű művelődést, mint az egyház építését. Minden - az általánosításokat kerülő - óvatosságunk ellenére a névsor mégsem tanulság nélküli: győri múltú volt a vizsgált időszak összes dunántúli szuperintendense (Tóth Sipkovits János, Perlaki József, Németh Sámuel, Fábri Gergely, Bárány János, Balog Ádám), és nemcsak a környező falvak (Kispéc, Tét) vittek a győri iskolából papot, hanem a távolabbi Nagyvázsony (Hegyfalusi György, Bárány György, Wagner György), Nemescsó (Kis Péter, Sartoris János), Nemeskér (Csereti Mihály, Perlaki József, Balog Ádám) és Vadosfa is (Ács Mihály, Vázsonyi Márton, Fábri Gergely). Talán nem túlzás, ha Győrt egy átgondolt személyi politika központjának tekintjük, s ennek az ügyes „kádergazdálkodásnak" eredményeként lettek Nagyvázsony, Nemescsó, Vadosfa (és talán Nemesdömölk is) tartósan a győri teológia műhelyeivé, messziről látogatott iskoláknak otthont adó gyülekezetekké. 64 Mikortól tölhette be Győr ezt a szerepet? A 18. század elején két hullámra figyelhetünk föl: a kuruc hódítás idején, amikor egyszerre megszaporodott a protestáns istentiszteleti helyek száma, s az 1710-es pestis után, amikor egyszerre sok lelkészi állás üresedett meg. A Rákóczi-szabadságharc tehát csak ezen a közvetett módon hozható kapcsolatba a pietizmus dunántúli meggyökerezésével. A hallei korrespondencia is érdekes módon akkor sűrűsödött, amikor a császáriak kerekedtek fölül. Feltűnő, hogy a dunántúliak mennyire „otthon" voltak Győrött. Bár az iskolát távoli diákok is látogatták, főleg felvidéki németek és szlovákok a magyar nyelv kedvéért, 65 a tanárok kevés kivétellel környékbeliek voltak, ami egyáltalán nem tekinthe( ' 3 „Ebben a szent munkámban mely sok veszélyek és fogyatkozások ostromlottak fejemet, az én Istenem legjobban tudja s láttya, és aki velem együtt fáradozott, Fábri Gergely osgyáni ifiiu, Luthcrits Péter urammal helyesen megmondhattyák." - írja Sartorius a Magyar lelki óra előszavában. Fábri negatív ítélete: 54. M Szent-Iványi 1935. 329-330. A kézirat lezárása után jelent meg: Kovács Géza: A Győri Evangélikus Egyházközség története 1520-1785. [Győr, 1999]. 65 Vö. Fallcnbüchl 1985.
