Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Magyar középiskola-történeti áttekintés (Mészáros István)

A 15—16. század fordulóján számos magyarországi káptalani és városi-plébániai iskola középtagozatának tananyagát a humanizmus szellemében oktatták a humanista képzettségű tanárok: a klasszikus latin nyelvtant, az ókori latin és görög szerzők műveit. Ily módon létrejött a humán gimnázium a Mohács előtti évtizedekben. Ez lett az uralkodó középiskola-típus hazánkban egészen a 19. század közepéig. A 16. század középső évtizedeiben a török által nem háborgatott országrészekben a legtöbb város meglévő katolikus — hagyományos vagy humanista — városi-plébániai iskolája protestáns vezetés alá került. A nagyobb városokban azután a protestánsok — a középkori káptalani iskolák mintájára — az alsóés középszintből álló volt városi-plébániai iskolára teológiai tagozatot is szerveztek. Ezeket a protestáns háromtagozatos iskolákat később kollégiumnak nevezték. A jezsuiták 1599-ben kiadott iskolaszabályzatuk alapján korszerűsítették a 16. századi, lényegében középkori katolikus iskolarendszert: szétválasztották az addigi „komplex" iskolaintézmények egyes tagozatait. Ahol csak tudtak, önálló középszintű tagozatot, vagyis gimnáziumot létesítettek; egy-egy nagyobb régió központjában pedig — a gimnázium mellé — akadémiát; az elemi oktatást az ugyancsak önállóvá tett népiskolának hagyták. A jezsuiták Magyarországon 1616-tól, majd a piarista szerzetesrend tagjai 1642-től — de mellettük más szerzetesrendek is — több tucat gimnáziumot nyitottak és tartottak fenn. A protestánsok a középkorból örökölt iskoláik mellett ugyancsak számos új középszintű iskolát szerveztek országszerte ezekben a századokban, legtöbb