Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-10-04 / 40. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. október 4. *• 3 „Az eső nem jön át rajta, de Isten áldása igen!” Hálaadó istentisztelet Kecskemét nyitott templomában ► Évtizedes munka befejeződéséért adtak hálát szeptember 27-én, vasárnap a kecskeméti evangélikusok. A templom tetőszerkezetének teljes felújítását önerőből végezte el a gyülekezet. A terményáldással egybekötött ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szolgált igehirdetéssel. Az új réztetőt már szeptember 19-én, az Ars Sacra programsorozat keretében tartott nyitott templom rendezvényen megcsodálhatták a jelenlévők. Székely Gábor művészettörténész - úgy is, mint a gyülekezet presbitere - minden apróságra kiterjedő idegenvezetése során az Ybl Miklós tervezte épület megannyi titkával ismertette meg az érdeklődőket. A hírős városban nincs hagyománya az országszerte sok helyen bő fél évtizede meghonosodott kezdeményezésnek: az evangélikusokon kívül csak az adventisták csatlakoztak az Ars Sacra sorozathoz. Luther mai követői viszont már másodszor tárták szélesre a templom kapuit, és várták programokkal a betérőket. A szolgálattevőkön kívül fiatalok és idősebbek, egyedülállók és kisgyermekes családok egyaránt éltek a lehetőséggel, és nem csak gyülekezeti tagok. Néhányan - késő délutáni, kora esti sétájukat megszakítva - a kiszűrődő fényeket látva és az orgonaszót hallva spontán tértek be Isten hajlékába. A hangszerek királynőjét Oroszáé Tornyai Lilla kántor szólaltatta meg. Ugyanő vezette a gyülekezet Glória énekkarát is, mely nemcsak koncertet adott, de közös éneklésre is hívta a megjelenteket. Az Evangélikus énekeskönyv néhány dallamát mindenki együtt zengte velük. Később Katona József gyülekezeti tag közreműködésével ifjúsági gitáros énekek is felcsendültek, melyekbe szintén bárki bátran bekapcsolódhatott. A templom ugyancsak nemrégiben felújított és átalakított karzatán Károlyi György festőművész kiállítását Kis János igazgató lelkész és dr. Károlyfalvi József, a gyülekezet jégyzője nyitotta meg. „Gyönyörű réztető csillog a templomon: az eső nem jön át rajta, de Isten áldása - hisszük - igen!” - kezdte prédikációját szeptember utolsó vasárnapján Gáncs Péter püspök, majd Kis János lelkész istentiszteletkezdő szavaira utalva azzal folytatta igehirdetését, hogy ha egy épület tetejével baj van, akkor alatta bármiféle erőfeszítés hiábavaló. „Az ember esetében pedig - szőtte tovább gondolatmenetét - bent kezdődnek a bajok. Ha nem látjuk meg Isten áldásait, és emiatt megkeményedünk, akkor hálátlanná válunk, és az életünkből eltűnik a felszabadult öröm, amelyre Isten hív bennünket.” A Déli Egyházkerület püspöke Salamon király templomszentelési imájából idézett (íKir 8,29), a Korinthusiakhoz írt második levélből pedig az adakozás áldásáról szóló részt emelte ki (2Kor 9,6-11.15), különösen is hangsúlyozva az istentisztelet meghívóján is olvasható szakaszt: „Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” Akkor érdemes meghallani vasárnap a harang hívogató szavát - hangsúlyozta a püspök -, ha tudjuk, azért megyünk a templomba, mert örülni akarunk együtt, egymásnak - és Isten kimondhatatlan, megfizethetetlen, megvásárolhatatlan ajándékának, amelyet ingyen ad, szeretet-1' mmtm m i i ■ a i m am a § ■■■■ i Templomok fóti éjszakája A fóti templomok éjszakája programnak idén szeptember 19-én az árnyjáték volt a fénypontja. Már a nyári ifjúsági táborban foglalkoztunk a bennünk lévő, egymástól elválaszthatatlan ellentétekkel. Ahogyan a fény és az árnyék összetartoznak, úgy van jelen életünkben a sírás és a nevetés, a születés é&a halál, a hallgatás és a beszéd, a szeretet és a gyűlölet. A sort folytathatjuk, miként A prédikátor könyvének harmadik fejezete is csokorba gyűjti mindazt, aminek „megvan a rendelt ideje az ég alatt”. Végül ez a szentírási szakasz lett az árnyjáték vezérfonala. A sokféle élethelyzetet erőteljes mozdulatok kimerevítésével állóképpé formálták a fiatalok. Ezeket három fázisban le is fotóztuk. Míg szólt a zene, és lassan peregtek a képek, módunk volt befelé figyelni. Énünknek nem csupán látható, fényes, hanem rejtett, árnyékos oldalára. Fölkereshettük tehát egzisztenciánk külvárosait is. „Az árnyék sűrűségében meglapul valami ismeretlen” - hallhattuk később Petőcz András versében (Zárójelvers op. 89.) a Hajnaltól hajnalig című versösszeállításunk keretében. Kísérhettük a fény útját, belekapaszkodva az újrakezdés minden reggeli ígéretébe: „A felső fénybe ér a szenvedély, / az árny a felső fénybe ér, az éj / s minden hiány a felső fénybe ér." (Weöres Sándor: A felső fény) ■ Dr. Cserhátiné Szabó Izabella Tizennyolc kilométernyi emlékezés Nem tudom és nem is akarom kivonni magamat nemescsói artikuláris napunk hatása alól. Amikor e sorokat írom, még érzem a lábaimban a tizennyolc kilométeres gyalogút fáradtságát, de a szívemet betöltő örömöt is. Lélekemelő volt látni, ahogyan egymás után kétszer is zsúfolásig megtelt a templom, és hallani, ahogyan felcsendültek benne három nyelven a közös Istent dicsérő énekeink. A meteorológiai előrejelzések rossz időt ígértek. Az előkészületek időszakában a tomboló szél és az eső bizony komoly akadály volt Nemescsóban. A hatalmas, sátor felállítását az eredetileg tervezett napon lehetetlenné is tette. Aztán mégis minden időben elkészült. Vasárnap hajnali ötkor mély sötétben találkoztunk Bükön, hogy az első útszakaszon elinduljunk Csepregre, a valamikori evangélikus fellegvárba. Megérkezve a Szent Miklós római katolikus templomba, különös érzést jelentett szólni arról, hogy az a templom, ahol éppen emlékezünk, a lutheri reformáció és a hazai protestáns történelem kimagaslóan fontos helye volt. Valaha az egyik legfontosabb lutheránus központ működött ott olyan főiskolával, ahol tanárok, jogászok és lelkészek kaptak képzést, és ahol a későbbi híres soproni polgármester, Lackner Kristóf is tanult. Nyomdája is volt a közösségnek, amellyel a reformált hit igazságait igyekeztek mind többek számára elérhetővé tenni. Egykor ott, abban az épületben tartották a csepregi zsinatot is, amelynek szomorú eredménye lett, hogy a reformáció magyarországi népe szétvált, és két protestáns egyházként, evangélikus és református közösségként élt tovább. Persze szó esett a városban és a gyülekezetben történt borzalomról, az 1621-es vérengzésről is. A rekatolizációs célokat kitűző Habsburghatalom „megbüntette" Csepreget. A városba betörve kardélre hánytak és legyilkoltak 1223 embert, közöttük 300 diákot és a gyülekezet akkori esperes-lelkészét, Zvonarics Imrét is. Engem személyesen is mélyen megérintett ez a közel négyszáz évvel ezelőtti történet, hiszen nekünk, mai evangélikusoknak szó szerint és biológiailag is ők voltak a felmenőink. Családtörténeti kutatásokból állt össze bennem, hogy az egykori gyülekezeti tagjaival együtt mártírrá vált lelkész a tizenkét generációval előttem élt egyik egyenes ági felmenőm, Zvonarics Mihály testvére. Evangélikus mártírjaink emlékére gyertyát gyújtottunk. A rövid főhajtás és koszorúzás után indulnunk kellett tovább, mert nagyon távol volt még Nemescsó. A templomból kilépve láttuk, hogy kezd világosodni. Gyönyörű erdei utakon haladtunk, itt-ott néhány szarvasbikát és őzet is láthattunk. Örömmel tapasztaltuk, hogy esőkabátra nem volt szükségünk, sőt reményen felül kellemes volt az időjárás. Még a nap is ránk mosolygott. Sokan így fogalmazták meg, hogy „jól imádkoztunk”. Biztos vagyok benne, hogy sokan imádkoztak az egész napért és benne a jó időért is, de azért azt jó tudatosítanunk, hogy nem az imádságaink voltak jók, hanem az Isten. Sokaktól kaptam azt a visszajelzést, hogy nagyon erős tempót diktáltam az élen, amelyet csak kevesen tudtak követni. Mentségemre szóljon, hogy időre meg kellett érkeznem, hogy a szépen felújított Sztrókay-házban rendezett kiállítás megnyitóján már ott lehessek. Az Evangélikus Országos Múzeum és a Soproni Evangélikus Gyűjtemény szakemberei magas színvonalú egyháztörténeti kiállítást rendeztek be, hogy a vendégek jobban megérthessék azt a kort, amelyre emlékeztünk. D. Keveházi László nyugalmazott lelkész és egyháztörténész megnyitóbeszédében így fogalmazott: „Az artikuláris idő a gyászévtizedet követő gyászévszázad volt, amelyben azonban volt néhány menedékhely.” Menedékhelyet jelentett a nemescsói és a néhány más artikuláris templom, ahol szabad volt evangélikusoknak istentiszteletet tartaniuk. A mai Magyarország területén mindössze négy ilyen kijelölt artikuláris település létezett, mind a négy a Dunántúlon, mivel ebben az időben az ország jelentős része török megszállás alatt állt. Akkoriban az evangélikusok nyilvános istentiszteleteire csak komoly áldozathozatallal lehetett eljutni. Eleinknek rá kellett szánniuk az időt és a fáradságot. Isten azonban megáldotta őket. Nemcsak megpihenhettek a templomi csendben, de átélték a közösséget, az összetartozást nehézségeik között, és amikor anyanyelvükön hallhatták az igét, az erőforrás, vigasztalás és reményforrás volt számukra. Az élet más területein is megtapasztaljuk, hogy amiért áldozatot hozunk, annak az értékét jobban értjük és becsüljük. A piaci árrendszer úgy működik, hogy ami nehezebben elérhető, vagy amiből kevesebb van, az felértékelődik, amiből több áll rendelkezésre, annak az ára csökken. A piac már csak ilyen. Nagyobb baj, hogy a piaci szabályok sokszor félrevezetnek minket. Azzal, hogy azt hisszük, hogy az ár és az érték mindig együtt mozog. Pedig ez nem így van. Lehet valami akkor is értéktelen, ha kevés van belőle, és az ára az égbe szökött, és lehet valami akkor is értékes, ha bőven van belőle, és az ára alacsony, vagy ha az emberek nem becsülik sokra. Az artikuláris naphoz visszatérve: fontos leszögezni, hogy ma összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben élhetünk, mint egykori elődeink. Az a tény, hogy a valamikori artikuláris Nemescsó vonzáskörzetében három országban több mint száz evangélikus templom állből, és amelyet egyedül kegyelemből, a hit által kaphatunk meg. Igehirdetését egy templomot újraszentelő áldással zárta Gáncs Péter, aki az elmúlt években többször is szolgált Kecskeméten: 2012 szeptemberében itt iktatta újra egyházkerületi felügyelői tisztségébe Radosné Lengyel Annát, 2013 októberében pedig a templom felszentelésének százötvenedik évfordulója alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten prédikált. A templom tetőszerkezetének felújítása tíz éve a torony felújításával kezdődött. Akkor a munkálat elvégzésével megbízott Bocskár Sándor épületbádogos - református presbiter - úgy fogalmazott: ha még egy évet vártak volna, beszakadt volna a torony. Az egész fedélszéket ki kellett cserélnie, azután pedig a tanítványai a templom tetején több mint nyolcszáz négyzetmétert borítottak be rézzel, így szüntetve meg mindenhol a beázást. A teremtés hetének kezdetén az aratásért is hálát adtak a kecskemétiek. A gyülekezeti tagok által hozott terményeknél Kuti József református elnök-lelkész (képünkön középen) is áldást mondott. Kis János lelkészt Krett György felügyelő köszöntötte hatvanadik születésnapja alkalmából, a szeretetvendégség keretében pedig egy fát is elültetett a gyülekezet. ■ Vitális Judit ÉGTÁJOLÓ <E> hat, és Isten igéje sokkal könnyebben elérhető, az igét nem tette kevésbé értékessé. Isten igéjének értéke éppúgy nem függvénye a templomok számának, mint ahogy annak sem, hogy az emberek miként értékelik. A régiek áldozatkészsége azonban rávilágít arra, hogy Isten igéjének megbecsülésében van mit tanulnunk tőlük. Nem kell minden vasárnap tíz kilométereket gyalogolnunk, órákat lovas kocsin zötykölődnünk, hogy evangélikus istentiszteleten vegyünk részt. Ma fizikai értelemben közelebb élhetünk a templomokhoz, könnyebben elérhető, hallható számunkra Isten igéje. Becsüljük meg, és éljünk az ajándékul kapott szabadságunkkal és lehetőségeinkkel! Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
