Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-23 / 51-52. szám
30 * 2012. december 23-30. KRÓNIKA Evangélikus Élet „A kis Jézus aranyalma” Válogatás a közmédia karácsonyi vallási műsoraiból ► A közszolgálati csatornák idén is megszépítik a televíziónézők és a rádióhallgatók karácsonyát. Az MTVA szerkesztői tartalmas, az ünnep szelleméhez illő műsorokkal díszítik fel a karácsonyfát. A karácsonyi műsorfolyam már adventben elkezdődik. Advent utolsó vasárnapján az Útmutató műsorában a szerkesztők magyar költők karácsonyi verseivel kedveskednek az ünnepre készülő irodalomkedvelőknek. A műsorban a Patrona Hungáriáé Iskolaközpont és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai többek között Pilinszky János, Babits Mihály és Márai Sándor költeményeit adják elő (Mi, 9.40). A Református magazin készítői egy olyan vidéki iskolába látogatnak el, amely szeptemberben került egyházi fenntartásba. Az adásban Steinbach József püspök a karácsony és az advent üzenetéről szól, a Paloznaki kórus tagjaitól pedig azt tudják meg a nézők, hogy miért vállalják karácsonyról karácsonyra a fellépést mind a református, mind a katolikus templomokban (Mi, 11.10). Szenteste napján, kora délután jelentkezik a Krisztus közöttünk, a görögkatolikus egyház félórája. A műsor mottója: Krisztus születik. Mit jelent számunkra a jelen idő, az ünnep aktualitása? Erre válaszolnak hívők, papok és a megkérdezettek (Kossuth rádió, 13.30). A Bartók rádió este a jeles napnak szenteli műsorait. Bach Karácsonyi oratóriumát a Lutheránia énekkar és a Budapesti Vonósok tolmácsolásában hallhatjuk (19.40). Ezt követően a Hangfogó karácsonyi kiadása az ünnepkör legszebb darabjaiból sugároz válogatást (21.00). A karácsonyi éjféli szentmisét a közmédia a - közel egy évig tartó munkával felújított, megszépült - pannonhalmi Szent Márton-bazilikából közvetíti. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szentbeszédében Ézsaiást idézi:,Mondjátok a csüggedő szívűeknek: Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek!” (Mi, 24.00) A Duna Televízió a Vatikánból közvetíti az éjféli szentmisét; a műsor szakkommentátora Török Csaba. Az adás érdekessége, hogy a Duna Televízió húsz évvel ezelőtt kezdte meg sugárzását. Egykor II. János Pál pápa magyar nyelven üdvözölte az új magyar műholdas csatornát, majd ezt követte az első éjféli miseközvetítés az Örök Városból. Két évtized elteltével e vatikáni ünnepi szertartással ünnepeljük a Duna Televíziót (00.00). A magyar pálos rend sorsa összeforrt hazánk történetével. A remeték valódi históriáját állította színpadra Sudár Annamária, Oberfrank Pál és a Mísztrál együttes Asperges me... - Pálos évszázadok címmel. A pálos szerzők szövegeiből, verseiből, valamint más dokumentumokból és megzenésített versekből álló történelmi műsor felidézi a rend történetének fontosabb epizódjait és személyiségeit (Mi, 1.10). Karácsony ünnepén a rádióhallgatók Kiskunlacházáról, a Kiskunság kapujából hallhatnak igehirdetést. „A betlehemi születésnél már láthatjuk, hogy együtt van a család - hívja fel a figyelmet egy nagyon aktuális társadalmi problémára Takaró András református esperes, lelkipásztor. - A mai legfájdalmasabb tapasztalatunk, hogy oly módon széthullott az otthoni közösség intézménye, hogy már a nagy ünnepeken sem vagy csak elvétve látni együtt családot a templomban. Talán ez lehet az egyik oka annak, hogy ma már otthon sincs együtt a család.” (Kossuth rádió, 10.03) A televíziónézők a Deák téri templomból követhetik figyelemmel a karácsonyi evangélikus istentiszteletet, Gáncs Péter e1- nök-püspök igehirdetését. Az ünnepen a Gryllus testvérek zenével szolgálnak. ,JCányádi Sándor Isten háta mögött című verse az elhagyatottakról szól - utal az elhangzó Gryllus-dalra a főpap. - Karácsonykor az Isten megfordul, rámosolyog a nélkülözőkre, az elhagyatottakra. Senkit nem felejt el a szeretet ünnepén.” (Mi, 11.00) XVI. Benedek pápa hagyományos karácsonyi üzenetét és urbi et orbi áldását a római Szent Péter térről délben láthatják a nézők (Mi, Duna Tv, Duna World). Tarzuszi Szent Pál, akit a tizenharmadik apostolként tisztelünk, Saul néven született hellenizált zsidó családban. Jézus halála után még a kereszténység ádáz üldözője volt. A damaszkuszi úton támadt látomása, „pálfordulása” után vált a kereszténység elkötelezett hirdetőjévé. A szent életéről készült nemzetközi összefogással a Biblia: Pál apostol című kétrészes film. Olyan neves színészek szerepelnek benne, mint Johannes Brandrup vagy Franco Nero (Duna Tv, 22.25,26-án 22.30). Karácsony másnapján a kisebbekre gondolunk. A Biblia gyermekeknek epizódja a bölcs emberről szól, aki sziklára építi házát. Jézus tanítása a biztos alap; ne féljünk magunk is őrá építeni életünket (M2, 9.50)! Minden nézőnknek és hallgatónknak áldott karácsonyt kívánunk! ■ Csermák Zoltán VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból december 23-ától december 30-áig Istentiszteleti rend ♦ 2012. december 30. Karácsony utáni vasárnap. Liturgikus szín: fehér. Lekció: Lk 2,33-40; Gál 4,i~7- Textus: Ez 37,230-27. Énekek: 152., 171. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Balicza Iván; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. 9. Veperdi Zoltán; Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/411. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Vári Krisztina; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Kertész Géza; Deák tér, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. (orgonazenés istentisztelet) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű, úrv.) Scott Ryll; de. 11. (úrv.) Aradi György; Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Románné Bolha Márta; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Románné Bolha Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv.) Marossy Attila; du. 6. (vespera) Rozs-Nagy Szilvia, liturgus: Muntag Lőrinc; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Gáncs Tamás; de. fél 11. (úrv.) Gáncs Tamás; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Missura Tibor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) dr. Bácskai Károly; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf-Balogh Melinda; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Darvas Anikó; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Darvas Anikó; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kovács Áron; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Éva; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Éva; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Hokker Zsolt; Budaörs, Szabadság út 75- de. 10. Endreffy Géza; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. dr. Lackner Pál. Istentiszteleti rend ♦ 2012. december 31. Óév este. Liturgikus szín: fehér. Lekció: Lk 12,35-40; 2Tim 4,(i-4)s-8. Textus: Zof 2,1-3. Énekek: 397., 146. Budavár, I., Bécsi kapu tér du. 6. (úrv.) dr. Agod Anett; du. 6. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; éjszaka fél 12. Bence Imre; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé du. 5.; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. du. 6. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. du. 6. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér du. 6. (úrv.) Horváth Ferenc; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. du. 6. Solymár Péter Tamás; Deák tér, V., Deák tér 4. du. 6. (úrv.) Gáncs Péter; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. du. 6. Pelikán András; Szlovák gyülekezet, VIII., Rákóczi út 57/a du. 4. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. du. 4. Románné Bolba Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) du. 4. Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. du. 5. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. du. 6. dr. Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. du. fél 5. dr. Blázy Árpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. du. 6. Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. du. 6. (úrv.) Keczkó Pál; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. du. 5. Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. du. 6. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér du. 6. Szabó B. András; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) du. 6. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. du. 4. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. du. 5. Vető István; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. du. 5. Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér з. du. 4. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. du. 6. Kulcsár Márton; du. 7. (keresztény szilveszter); Pesterzsébet, XX., Ady E. и. 89. du. 6. Győri János Sámuel; este 8. (éjfélváró szeretetvendégség) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér du. 6. Zólyomi Mátyás; Budaörs, Szabadság út 75. du. 6. Endreffy Géza; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) du. 5. dr. Lacknerné Puskás Sára. Istentiszteleti rend ♦ 2013. január 1. Újév. Liturgikus szín: fehér. Lekció: Lk 2,21; Gál 3,23-29. Textus: íMóz 28,io-22a. Énekek: 182/180., 349. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bence Imre; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. 9. (úrv.); Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV, Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Deák tér, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; du. 6. Smidéliusz Gábor; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) D. dr. Harmati Béla; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. (úrv.) Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpád; de. fél 11. (úrv.) dr. Blázy Árpád; du. 6. Gáncs Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Gáncs Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Grendorf Péter; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. (úrv.) Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kovács Áron; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kovács Áron; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Deák László; du. 6. (úrv.) dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) Deák László; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. (úrv.) dr. Lackner Pál. Összeállította: Boda Zsuzsa VASÁRNAP HÉTFŐ 12.00 / Kossuth rádió 9.05 / Bartók rádió Déli harangszó a nagybánhegyesi Hangfogó evangélikus templomból Händel: 12.30 / Vörösmarty Rádió X. Chandos anthem - 27. zsoltár (Székesfehérvár) 14.00 / Bartók rádió Lélekhangoló A hét zeneszerzője: Az Evangélikus Rádiómisszió Johann Sebastian Bach műsora Weimar (www.vorosmartyradio.hu) 14.05 / Kossuth rádió 15.05 / Bartók rádió Arcvonások Barokk karácsonyi hangverseny Levente Péter közvetítése Helsinkiből, a Kallio-18.15 / Pax Tv templomból A Golgota Gospel karácsonyi 16.50 / Duna World koncertje Hatvanéves a Magyar Állami 23.00 / Rádió 17 (Budapest) Népi Együttes Lélekhangoló 19-43 / Kossuth rádió Az Evangélikus Rádiómisszió Részletek az Új Bojtorján műsora együttes karácsonyi albumáról (www.radi017.hu) CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 14.00 / Bartók rádió 9.05 / Kossuth rádió A hét zeneszerzője: Hangfogó Johann Sebastian Bach Nikolaus Bruhns: Köthen Jauchzet dem Herren alle Welt -16.00 / Duna World 100. zsoltár Fölszállott a páva 11.25 / Agnus Rádió (Kolozsvár) (ismétlés) Lélekhangoló 19-43 / Kossuth rádió Az Evangélikus Rádiómisszió Karácsonyi dalok -műsora gyerekek előadásában (www.agnusradio.ro) 21.30 / Kossuth rádió 11.30 / Kossuth rádió Rádiószínház Vendég a háznál Istenek nyomában - Útikönyv Gyerekekről felnőtteknek 21.35 / Mi 20.15 / Mi S. O. S. Szerelem! Én, József Attila (magyar romantikusfilm, 2007) (99’) (zenés dráma két felvonásban) 23.00 / Duna Tv 21.00 / Duna Tv MüpArt classic Csodaországban Karácsony (amerikai játékfilm, 2008) (96’) KEDD SZERDA 9.05 / Bartók rádió 10.03 / Kossuth rádió Hangfogó Evangélikus istentisztelet Vivaldi: Magnificat RV 611 közvetítése Piliscsabáról 11.00 / Mi Igét hirdet: Kézdy Péter lelkész Karácsonyi evangélikus 12.05 / Bartók rádió istentiszteletet közvetítése Reneszánsz karácsony a Deák téri evangélikus a Zeneakadémia nagytermében templomból 14.05 / Kossuth rádió Igét hirdet: Arcvonások Gáncs Péter elnök-püspök Fehér Lajos gyertyaöntőmester 12.20 / Kossuth rádió 14-35 / Kossuth rádió Az én karácsonyom Az egyházzenész karácsonya 13.10 /Sión Rádió (Beregszász) Zenés beszélgetés Lélekhangoló Bubnó Tamással Az Evangélikus Rádiómisszió 23.00 / Bartók rádió műsora Jazzport (www.sionradio.eu, ismétlés: 22.10) Válogatás Michael Bubié 15.05 / Kossuth rádió és Diana Krall „Uram, nem vagyok méltó..’.’ karácsonyi dalaiból SZOMBAT VASÁRNAP 7.05 / Duna Tv 7.35 / Duna Tv Századfordító magyarok Világ-Nézet Dsida Jenő (1907-1938) Püspökkenyér 8.00 / Duna Tv Fabiny Tamás vezetésével Élő egyház (vallási híradó) 10.55 / Mi 8.55 / Duna Tv Baptista magazin Az erdélyi szász kultúra nyomában 12.00 / Kossuth rádió (magyar ismeretterjesztő sorozat) Déli harangszó Erős vár a mi Istenünk! az egyházaskozári 10.50 / Duna Word evangélikus templomból Varázslatos tanúhegyek 13.17 / Bartók rádió (magyar ismeretterjesztőfilm) Kamarahangverseny 18.05 / Kossuth rádió Haydn műveiből 130 év -130 dal a pannonhalmi bazilikában Népzenei portré Kodály Zoltán 21.04 / Bartók rádió születésének évfordulójára Az emberi hang dicsérete 19.42 / Kossuth rádió Benne: Kiskarácsony Monteverdi: Hans Fallada meséje II. vesperás