Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-04 / 27. szám
IO 41 2010. július 4. FÓKUSZ Evangélikus Élet Szurkolónemzet a magyar ► A dél-afrikai világbajnokságon ugyan nem szurkol egyik csapatnak sem, de - a többséggel ellentétben - nem brazil-spanyol, hanem angol-argentin döntőt vár. Novotny Zoltán sportriporter, szerkesztő, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke. Jellegzetes hangját, tiszta beszédét bárki felismeri. Szerinte a magyar sportkedvelő nép, de kevesen végeznek sporttevékenységet, a többség inkább szurkol. Aranytollas újságíró, az idén hetvenéves.- 1963 óta vagyok hivatalosan a Magyar Rádiónál, mely valóban az első és egyetlen munkahelyem. Világéletemben sportriporter voltam a rádióban, annak ellenére, hogy rengeteg más műsort is készítettem. Riporterként ismertek meg, sok magyar sikernek lehettem krónikása. Ha győzelemről, pozitív eredményről beszélünk, arra az emberek odafigyelnek. Ha optimista vagyok, azt mondom, hogy harminc éven felül mindenki megismer az országban a hangomról. Ha pesszimista, akkor ugyanez igaz, csak negyven éven felül. De kétségtelen, hogy sok helyen megfordultam már a fővárosban és vidéken, és ha arcról nem is ismernek meg, akkor is kimondják, hogy ez az a hang... és nem bírják nem megkérdezni, hogy „ugye a rádióból ismerem?” Tehát az eltöltött idő, az elvégzett munka és a hang a legfontosabb. Illetve az összes műsoromban - a Kincskeresőtől kezdve a Szívküldin át a sportműsorokig - mindenütt próbáltam alkotni, valamiféle többletet létrehozni. Ismeretterjesztést, művelődéstörténetet, kultúrát becsempészni az adott témáról - erre vagyok igazán büszke. Annak idején a Calypso rádióban minden pénteken idéztem Márai Sándortól, ami akkoriban még nem volt divat. Külön örömömre szolgál, hogy voltak olyanok, akik a Márai-passzusok miatt várták a péntek délutánt. Ugyancsak lényeges és érdekes nálam Budapest szeretete, ennek köszönhetően minden alkalommal készültem valami Budapestről szóló érdekességgel.- A jól ismert orgánumot kapta? Képezte? Ápolja ?- Velem született adottság, ebben az értelemben: kaptam. A jó Isten ezzel a hanggal megajándékozott. Kétségtelen, hogy vigyázok rá, bár nem viszem túlzásba. Például nem kiabálok - csak amikor közvetítek -, és képtelen vagyok túl hideget inni, illetve nem dohányzom. Érdekes történet, hogy - mint minden gyerek - kipróbáltam én is a cigarettát. Édesanyám épp tisztította a zakómat, mikor a zsebemben dohánymaradékot talált, meglepetésemre azt mondta: ha úgy gondolom, csináljam. Megengedték, és attól kezdve nem volt érdekes. Azóta se dohányzom.- Nemcsak a hangi adottság de a választékos, izgalmas, jól érthető kifejezésmód teszi élvezetessé a sportközvetítéseit.- Feltehetően a környezetem is szépen beszélhetett, de tudatosan is figyelek a beszédtechnikára, a helyes kiejtésre, a jó hangsúlyozásra. Tehát maga az orgánum adottság, de a helyes beszédtechnika tudatos törekvés. Igaz, hogy a sportközvetítésekben nagyon nehéz erre odafigyelni, és sok beszédhiba fellelhető benne. De a legfontosabb ott is, hogy érthető legyen, amit mondunk.- Ezek szerint a sportriporter részben közművelő és pedagógus is?- Ez bizonyos értelemben kötelesség. A magyar nemzet iránt. Ha én beszélhetek másoknak, akkor ezt úgy kell tennem, hogy egyrészt megértsék, másrészt példaértékűnek tartsák, harmadrészt - ahogy egy jó tanárt is - kövessék. Vénségem miatt engem is elértek a díjak, sok-sok kitüntetést kaptam, de különösen büszke vagyok a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány Kodály Zoltán Közművelődésért Díjára. Teljesen mindegy, hogy ezt miért adták, én úgy fogom fel, hogy a művelődésért végzett munkámon van a hangsúly.- Sport és politika. Milyen körülmények között zajlottak a sportesemények és tudósításaik 1989 előtt?- Vastagon benne van a politika a sportban, sport a politikában - de mégsem közvetlenül. 1989 előtt sem jelentett semmi gondot, hogy szakmailag megfelelően dolgozzam - mivel a sportban a szakmaiság politikamentes. Ha a hátteret nézzük, ott is ki lehetett mondani nagyjából mindent, de nem állíthatom, hogy nem voltak ütközések. A legelső tudósításom végén, mely egy Tatabánya-Csepel labdarúgómérkőzés volt, odajött hozzám a Csepel edzője és szakosztályvezetője, és közölte, hogy félrevezettem a rádióhallgatók milliós táborát. A Vörös Csepel ellen beszéltem azzal, amikor azt mondtam, hogy a Tatabánya győzelme - az egygólos különbség - nem fejezte ki kellően azt, ami a két csapat közötti valódi eltérés volt. De előfordult olyan is, hogy egy Újpest-Komló mérkőzés közvetítése után - melyet kacagva, fölényesen hét-kettőre nyert az Újpest - telefonált a Belügyminisztérium egyik illetékese, hogy ezt a mérkőzést az Újpest ellen közvetítettem. Szepesi György, akkori főnököm mosolygott az ügyön, és megvédett.- Világéletében sportriporter szeretett volna lenni?- Gyerekkoromban a rádió mint monopólium létezett, és én ugyan nem emlékszem, de szüleim mondták, hogy már Pluhár István közvetítése alatt én is „közvetítettem”, azaz kommentáltam az eseményeket a szobában ülve. Természetesen Szepesi György is hatott rám, és a gyerekkori barátaimmal közösen közvetítettünk gombfocit, lábteniszt, fejelést és futballmérkőzést is. Ez már az az időszak volt, amikor valóban szerettem volna rádiós riporter lenni. Tovább öregedvén elképzelhetetlennek tartottam, hogy a rádióba be lehet kerülni, így a bölcsészkarra jelentkeztem magyar-történelem szakra. Életem alakulásában apámon és anyámon kívül hatással volt rám Bene Eszter, aki hatéves koromtól tízéves koromig volt a tanító nénim. Ő volt az, aki nagykőrösi születésűként Budapest szeretetére nevelt. Olyan feladatokat adott, hogy dolgozzuk fel háromfős csoportokban Budapest egy-egy kerületének hely- és kultúrtörténetét. Mi hárman: Stanzel, a pék fia, Beringer, a kocsmáros fia és Novotny, a cipőfelsőrész-készítő fia például megkaptuk Óbudát. Későbbi osztályfőnököm velem olvastatta föl az irodalmi szemelvényeket, vagy ha lyukas óra volt, engem állított ki az osztály elé, hogy tartsam szóval a társaságot. Ötven percet végigbeszélhettem, egyrészt az olvasmányélményeimről, másrészt elmagyaráztam a srácoknak, hogy Iharos hogyan javított világcsúcsot tízezer méteren; vagy a válogatott mérkőzésen hogy vertük meg a csehszlovákokat. Az;t, hogy belőlem „beszélő ember" lett, bizonyos értelemben Duday Gedeonná osztályfőnökömnek köszönthetem. A gimnáziumi történelemtanárom pedig személyes példájával, erkölcsi tartásával vezetett a történelem felé, bár a számok és nevek gyerekkorom óta ragadtak rám. A bölcsészkari évek vége felé szomszédasszonyom egyszer csak azt mondta: „Gyerekkorodtól kezdve, egész életedben a sportot szeretted, értesz hozzá, tudsz beszélni róla, közvetítettél, hát miért nem mész a rádióba?” Bármily hihetetlen, de így kezdődött, így kerültem be a rádióba, 1963-ban. (...)- Hogyan zajlik a felkészülés egyegy verseny színvonalas és érdekes közvetítésére, tudósítására ?- Olvasni kell rengeteget - nemcsak sporttémában, hanem bármit. A legelegánsabb szépirodalmat, de detektívregényt, útleírást is. Jómagam nagyon szeretem a verseket. Ugyan a verseknek a sportközvetítésben nagy hasznát nem veszem, de ezekből valami nélkülözhetetlenül fontos ránk ragad: üzenet, gondolatiság vagy egy-egy szó. Ötéves koromtól jártam apámmal labdarúgó-mérkőzésekre. Nyolcéves koromtól pedig barátokkal bármilyen sportmérkőzésre elmentünk. Akkor a magyar sportélet aranykorát élte, ennek politikai oka is volt. Egyfelől, hogy a két világháború közt eredményt elért és még aktív sportolók csak úgy tudtak fennmaradni - illetve a „deklasszált elem” megbélyegzésből kikerülni -, hogy eredményeket értek el. Másrészről a Rákosi-korszak azzal akarta bizonyítani a szocializmus magasabbrendűségét, hogy megmutatja, milyen erős a magyar sport. Emiatt az élsportolóknak a jó eredmény eléréséért a lehetőségekhez mérten minden feltételt megadtak. Én pedig mint érdeklődő ezeknek a versenyeknek országos bajnokságaira, hazai nemzetközi versenyeire rendszeresen kijártam. Másfelől jómagam is fociztam, kosárlabdáztam, és közben megismertem az „öltözőszagot” (...)- Az épp zajló futball-világbajnokság idején szinte megszállottan drukkolunk a választott csapatnak a készülékek mellől. Az életben vajon miért nem drukkolunk saját vagy választott csapatunknak, közösségünknek?- Spiro Agnew, az Egyesült Államok egykori elnöke mondta, hogy a sport a társadalmat összetartó néhány ragasztócsepp egyike. Közösségformáló erő, a csoporthoz tartozás pedig azonosulást is jelent. Szét kell választani sajnos a sportolót a szurkolótól. Magyarországot sportnemzetnek tartjuk, de ez ironikus állítás, hiszen a lakosság hét-kilenc százaléka végez valamilyen sporttevékenységet. Tehát nem sportolók vagyunk, hanem szurkolók. Akár tagadjuk, akár nem, érdekel bennünket a sport, és a legkisebb magyar sikernek is nagyon tudunk örülni. Akár egy iskolai sportversenyen való részvétel is fontos, mert a valahová, egy közösséghez, házhoz, utcához, településhez, országhoz tartozást jelöli. Ha közösség tagjaként éli át valaki a sikert, ott rendjén vannak a dolgok. Bár ezen a területen mindig megvoltak az ellentétek, ellenfelek, akár ellenségek, de ez többnyire csak a pályára és a mérkőzés idejére szorítkozott. Szomorú, hogy mára ez tettlegességig fajult, embereket elválasztó zónákat kell létrehozni, és hihetetlen biztonsági erőket kell bevetni. Labdarúgásban a Ferencváros-Újpest-meccseket tartják a legvadabbnak, de velem még soha nem fordult elő, hogy akármelyikükkel is problémám lett volna a játék után.- Egerszegi Krisztina egyik olimpiai úszása megjelenik Mándy Iván Ottlik átszól című novellájában. „Bekapcsoltam a tévét. És láttam azt a lányt, ahogy úszott. Zavartalanul, természetesen. Hiszen nem is tehetett mást. Ezt bízta rá az Isten’.’Novotny Zoltánra mit bízott az Isten?- Ottlikról az ötvenes-hatvanas évek furcsasága jut eszembe. Egyetemistaként a Széchényi Könyvtárban ültem, és vártam a kikért könyvemet. Egyszer csak meghozta egy kék köpenyes bácsi, letette, elolvastam, és visszaadtam. Évek múltak el, mikor kiderült, hogy a kék köpenyes bácsi Ottlik Géza volt. Egerszegi Krisztina pedig maga a tünemény, a kislányból nővé formálódását lehetett követni a három olimpián keresztül. Nem véletlenül kiáltották ki a magyar sportújságírók „Krisztina királynővé”- a csúcsponton hagyta abba, mára háromgyermekes anya. Az ő eredményeihez nemcsak a szorgalma járult hozzá, hanem az adottsága, tehetsége is. Olyan csontozata van, hogy úgy tud fölfeküdni a vízre, ahogyan mások nem. Hogy mit bízott rám az Isten? Dolgoztam televízióban, újságíróként és rádióban, de elsődlegesen azt gondolom, hogy a sportriporterséget bízta rám. Ezen belül is elsősorban a közvetítést és a tudósítást. Attól tartok, hogy Mándynak igaza van, ha magamra vonatkoztatom:„nem tehettem mást”.- „És megszólalt a zene. Az uszodák, a pályák, a lélek zenéje” - szintén Mándy írja novellájában a győzelem utáni öröm hangáiról. Minden alkalommal ilyen bizsergető érzés, ahogy felcsendül a „pályák zenéje”?- A közönség morajánál, elismerésénél, a „Szép volt, fiúk!”-nál nincs szebb hang. Ez már valóban zene. Kérdezték tőlem, hogy amikor magyar versenyző nemzetközi versenyt nyert, meghatódtam-e valaha is. Szégyenkezve vallottam be, hogy nem fordult ilyen elő, mert akkor még maga a verseny az érdekes számomra. De amikor az eredményhirdetés pillanata elérkezik, feláll a dobogóra, két-három nyelven bemondják a nevét és országát, eléneklik a magyar himnuszt, akkor bizony előfordult, hogy elcsuklott a hangom, és könny szökött a szemembe. De ez megint azt jelenti, hogy tartozom valakihez.- Hány közvetítést, tudósítást tud maga mögött?- Tizenegy olimpián vettem részt, tizenkilenc magyar győzelmet közvetítettem, és jóval többet láttam. De olykor egy kerületi esemény közvetítése is felér az olimpiával, hiszen ha valaki a legjobbat kihozza magából, azt dicsérni kell.-A Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke 2004 óta, a Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere. Mit jelent az életében a hit?- Látványosan sohasem vallottam meg a hitemet, de biztos vagyok benne, hogy valaki fogja a kezem, vezet, segít, velem van és megfenyít, átérzi a gondjaimat. Megkereszteltek, 1954-ben konfirmáltam, 1963-ban templomi esküvőm volt. Gyerekkoromban édesanyám magyarul tanított imádkozni, nősülésem után feleségemmel folytattam a gyakorlati hitéletet. Végzem és élem a magam feladatát, életét, de a hit látványos megvallása nem az én stílusom.-És a Prúsz?Fontos a szerepvállalás?- A Protestáns Újságírók Szövetsége hat esztendővel ezelőtt alakult meg református, evangélikus, baptista és metodista újságírókból a négy egyház támogatásával. A szövetség létrejöttekor három célt tűztünk ki. Az egyik, hogy a világi sajtóban megtaláljuk az egyházi ügyek iránt fogékony újságírókat. A másik, hogy az egyházi személyek több szerepet vállaljanak a világi médiában. A harmadik célunk pedig, hogy a meglévő egyházi sajtót - beleértve az egyszerű hírleveleket is - színvonalasabbá tegyük. Fontos, hogy legyenek médiaműhelyeink, és segítsük az ismert és kevésbé ismert munkatársainkat is. Az előírt közgyűléseken kívül konferenciákat tartunk, és minden évben legalább egyszer protestáns médiaműhelyt. Kiadtunk könyvet is, utóbbit Harangbongás címmel a protestáns toliforgatók antológiájaként. Együttműködünk a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségével is, velük is megállapítottuk, hogy minden eszmeiség csak valós közösségekben tud megerősödni. (...)- Többször említette már, hogy a Magyar Rádió egyetlen munkahelyként, felesége pedig örök társként áll ön mellett.- Teljesen rendszertelen az időbeosztásunk, sokat dolgoztunk vidéken, külföldön és éjszaka, a világbajnokságok, olimpiák pedig több hétig, hónapig is tartanak. A feleségem támogatása leginkább a hosszú távollétek elviseléséhez kellett, melyeket ő angyali nyugalommal és türelemmel viselt, és ahol tudott, segített, támaszom volt - ahogy én is neki.- Hozzájárult-e a sportriporteri pályához a saját, gyakorló sporttevékenység?- Legelőször természetesen fociztam, aztán kosárlabdáztam, majd következett a tenisz. Focistaként az újságírók válogatottjában is játszottam. Mostanában pedig - Karinthy szavaival élve - belekapaszkodom egy nagy darab vízbe, és addig húzódzkodom benne, míg a végére nem érek. Gyarmathy Dezső olimpiai bajnok egyszer látta ezt, és megjegyezte: „Szépen úszol! Csak nem haladsz!” Novotny Zoltán tehát prédikál a sportról, a sport hasznáról, szeretné is ezt megvalósítani, de nem mindig sikerül. Bár sokak szerint még így is jó példával járok elöl. ■ Szikora Réka Az interjú teljes szövege elolvasható a Nagyítás című hetilap 2010. június 23-ai számának 5-6. oldalán
