Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-04 / 27. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. július 4- 11 Ima árvíz alatt, után Uram, te szóltál, és „fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái”. Borsodban tomboltak a vizek. Elvittek ezer meg ezer történetet, élményt, emléket. Sírtak a házak, a fák, az utak, nyögtek a bútorok, az éj leple alatt titokban rogytak össze az otthonok, s a szomszédban az emeleteken rekedt emberek rettegve zokogtak fel a kitörölhetetlen hangok súlya alatt. Ott jártam és kiáltottam, „segíts meg Istenem, mert nyakamig érnek a vizek! Feneketlen iszapba süllyedtem, nincs hol megállnom. Örvénylő vizekbe estem, elsodort az ár” Bele kellett néznem az ottaniak szemébe, és látnom kellett a tekintetekben, hogy „már-már életemetfenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre”. Akkor délelőtt te telefont küldtél, s döntöttem, lázasan pakoltam, indultam, hittem, kértem és reménykedtem, hogy oda vezetsz, Uram, ahova mennem kell, ahol „biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim”Kértelek, hogy „íe erősíts engem/"Te adj erőt, hogy tudjam csinálni, emelni, rakni, vinni, odaadni, újra és újra. És te megáldottál, erőt adtál nap mint nap, küldted a te áldásodat. Adtad Edelényben, Barcikán, Szendrőládon, Szendrőben, Meszesen, Felsőzsolcán, Bőcsre igyekezve és a többi helyeken. Küldted traktorok pótkocsiján ülve, katonai teherautóban izgulva, markoló lapátjában állva, zuhogó esőben és rekkenő hőségben. Nap mint nap bizonyítottad, hogy „elég neked az én kegyelmem”, amikor azt hittük, már nincs remény, amikor azt hittük reggel, hogy nincs mit vinnünk, te délre már segélyhegyeket adtál, hogy vihessük, adhassuk és tehessük. „Szevasz, lelkész úr!”-ral, „Szevasz, főhadnagy!”-gyal nap mint nap köszönő kitelepített, reménytelen-reménykedő emberekkel. Segíteni induló, platón ülő egyetemi docenssel, vállalkozóval, főmérnökkel, beosztottal, kétkezi munkással, messziről érkező és helyben élő testvérekkel. Arc nélküli angyalokkal, akik csak telefonon szóltak, hogy küldenek, adnak, átutalnak, eljuttatnak. És arccal rendelkező örömhírhozókkal, aki hoztak, adtak, tettek, cselekedtek. Élelmiszerrel, tisztítószerrel, pénzzel, két kézzel. Fillérekkel és hatalmas tonnákkal. Uram, nincs baj, nagyon sok jó ember van ebben az országban! Itt Trianon napján s a következő napokban nem volt szétszóratás, egymásnak feszülés, gyűlölet, itt és most összefogás volt, köszönés volt, integetés volt, tegezés volt, mi éreztük, érezhettük, hogy a „szeretet soha el nem múlik”. Most kimosakodom. Hét nap harc után újra itthon, a koszos uniformis a mosógépben, én a hintaszékben ülve, csendben, most még magamban. Most kicsomagolok. Már nem lázasan, inkább lassan. Nézve, bámulva egy-egy képet, elgondolkodva és imádkozva. Kérlek, Uram, hogy ne hagyd őket magukra! Azokat, akik most is ott vannak poshadó és bűzös vízben az összeomlott ház romjain a reménytelennek tűnő jövővel. Támassz újra angyalokat, segítőket, örömhírhozókat. Olyan hatalmasokat - politikusokat, biztosítókat, adakozókat, két kézzel segítőket -, akik eszközök lehetnek a te reményteljes jövődben. Akik tudnak segíteni, hogy újra legyen mosolygó ház, otthon, s legyen benne ezer és ezer történet, vidáman nevető bútorok, és Uram, jó embereket ismerhettem meg! Méltónak tartottál arra, hogy „Krisztus jó katonáival” küzdhettem. Katonaként, igazi harcosokkal. Önkéntesekkel, hivatásosokkal, állandókkal, ideiglenesekkel, egyenruhásokkal, civilekkel. Percről percre tenni akaró lelkészekkel, presbiterekkel, egyháztagokkal; erős főtisztekkel és honvédekkel, rendőrökkel, tűzoltókkal, katasztrófavédelmisekkel, szervező és könnyező polgármesterekkel; az udvarokon emberek üljenek, húsokat süssenek, jó borokat igyanak, és a rettegés után újra vidám énekeket énekeljenek, és érezzék, hogy az „Isten szeret”. Vigyázz ránk, Urunk! Ámen. ■ Sajtos Szilárd főhadnagy, református tábori lelkész Forrás: www.jobbadni.hu - a Magyar Református Szeretetszolgálat honlapja Fohász Nem az a lényeg, hogy mennyit teszünk, hanem hogy mit teszünk. Jézus nem azt mondta, hogy szeressétek az egész világot, hanem azt, hogy „szeresdfelebarátodat”. A fizikai éhség mellett nagyon valóságos a szeretet utáni éhség, hogy szeretve legyünk és szeressünk. így hát, Uram, kérlek, hogyha túlságosan erősnek érzem magam, juttasd eszembe, hogy az ember igazi nagysága térden állva látszik meg. Ha úgy gondolnám, hogy igaz vagyok, juttasd eszembe, hányszor voltam igazságtalan. Hogyha sokat beszélek, nekem szól a mondásod, „beszédetek legyen igen-igen, nem-nem”. Hogyha befutottnak képzelem magam, ébressz rá, hogy tovább kell mennem. Ha azt gondolnám, hogy minden rendben, ébressz rá: vársz rám, hogy megbocsáss. Hogyha kritizálok, másokat megszólok, juttasd eszembe az irányomban tanúsított türelmedet. Magányomban juttasd eszembe, hogy én milyen sokszor megfeledkeztem rólad. Ha irigység ütné fel a fejét, segíts, hogy gondoljak a tőled kapott ajándékokra. Kiábrándultságomban tudatosuljon, hogy te vagy a vigasztalásom. Hogyha túl sokat kérnék, jusson eszembe, hogy csak te tudod, mi válik javamra. Ha ábrándozom, emlékeztess ígéreteidre. Hogyha távol éreznélek magamtól, emlékeztess, hogy mindig velem vagy. Bűneimben juttasd eszembe, hogy minden megtérőt szeretettel fogadsz. Hogyha félek mások ítéletétől, jusson eszembe: te azt akarod, hogy szabad legyek. Ha azt hinném, hogy mindennek vége, gondoljak arra, hogy te mit éreztél a kereszten. Hogyha túlzottan fontos lennék önmagámnak, emlékeztess, hogy te a kicsit és a gyengét szereted. Hogyha fáradt vagyok, emlékeztess annak a fájdalmára, aki már hiába vár. Hogyha meginogna a hitem, juttasd eszembe, hogy imádkoznom kell. Ha a környezetem arra biztatna, hogy hamis isteneknek hódoljak, jusson eszembe, hogy te vagy az én Uram, Istenem. Hogyha meg akarnám menteni kényelmes életvitelemet, emlékeztess az értem hozott keresztáldozatodra. ■ Ismeretlen szerző Jegyeket, bérleteket! Ronda, esős, júniusi őszben utazott a zsúfolt hetes buszon. Kinézett az ablakon, a semmiről gondolkodott. Aztán a tennivalókat szedte össze: csekkbefizetés, ebédfőzés, takarítás, óvoda. Elmélázott, belefér-e még az idejébe egy kávé, amikor idegen hang ébresztette fel gondolataiból:- Jegyeket, bérleteket kérem! Az ellenőr messzebb állt. Remélte, hátha megússza a táskában bányászást, ha észre sem veszi a karszalagost. De ezúttal nem úszta meg piros esőkabátja alól nagy munkával előkereste táskáját, tárcáját, bérletét. Ezzel megvolna, vissza a kávéhoz. Az ablaknál ülő fiatalember újságját összehajtogatva mutatta a bérletét.-Ez a bérlet lejárt már, uram - figyelt fel újra az ellenőr hangára. Valóban, a fiatalember elismerte, hogy ezt elnézte. Az ellenőr tájékoztatta, milyen lehetőségei vannak a szabadulásra, például bemutathatja a központban az új bérletet, vagy ha van nála egy jegy, akkor esetleg megúszhatja. Láthatólag nem volt jegye, hiszen mindig bérlettel jár, csak éppen elmélázott néhány napja. A piros esőkabátos jól hallotta mindezt. Tárcájában kutatva talált egy jegyet, és szó nélkül átnyújtotta a bajban lévőnek. A fiatalember értetlenül nézett rá, ezzel a helyzettel nem tudott mit kezdeni.- Most már van jegye - így a piros kabátos.- Kezet csókolhat a hölgynek - szólt az ellenőr, és kettétépte ct jegyet.- Nincs nálam pénz - mondta zavartan a férfi.- Nem baj, nem számít - válaszolta a piros. A fiatalember nem tudta, mit tegyen, beszélgessen-e, hálát adjon-e. Zavartan üldögélt tovább, de már nem olvasott. A következő megállónál a piros elköszönt, és további jó utat kívánt. Derült lélekkel sétált hazafelé az esőben, örült, hogy segíthetett valakinek. Már nem a kávé járt a fejében, hanem ez a férfi. A kis hálátlan átadhatta volna a helyét. Elmosolyodott. ■ - MAMASZEK -HETI ÚTRAVALÓ „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8) Szentháromság ünnepe után az ötödik héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten tanúságtételre hív; ezáltal is „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.” (íTim 2,4; LK) „Mert nap és pajzs az Úristen, kegyelmet és dicsőséget ád az Úr (...). Seregeknek Ura, boldog, aki benned bízik.” (GyLK 726,12.13) Jézusban jött el az üdvösség e világba. Erről tehetnek bizonyságot Isten gyermekei, mert „ti vagytok a tanúim - így szól az Úr és szolgáim, akiket kiválasztottam..!’ (Ézs 43,10) „A próféták és az apostolok szavaiban Isten beszél hozzánk. Teljes bizonyossággal állítjuk azért, hogy az igében Isten működik, s az igehirdetÄ Isten módja s szerszáma önmaga megismertetésére.” (Dr. Luther) Péter csodálatos halfogása Jézus eszköze volt, hogy elhívja a missziói szolgálatra: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,10) Pált a damaszkuszi országúton hívta el Jézus, hogy a pogányok apostolává tegye, s a kereszt igéjét, a megfeszített Krisztust hirdesse, mert úgy „tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket” (íKor 1,21). Nyilvános tanító és gyógyító szolgálata kezdetén Jézus „Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Lk 6,12- 13). Isten házában, Bételben másodszor is megjelent Jákobnak atyái Istene, s megáldotta. „...Izráel lesz a neved. (...) Én vagyok a mindenható Isten! (...) Neked adom azt a földet, melyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam..!’ (íMóz 35,10.11.12) Prófétáját is elhívta „emberhalásznak” az Úr: „Emberfia, elküldelek téged Izráelfiaihoz, a lázadó néphez (...). Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele..!’ (Ez 2,3.7) A pogányokból lett keresztények körülmetélését elutasítva ez Péter utolsó szava a jeruzsálemi apostoli gyűlésen Lukács második könyve szerint: „Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők!’ (Ap- Csel 15,11) E döntésének egyedüli alapja Jézus megbocsátó szeretete és közbenjáró imádsága volt: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiáit!’ (Lk 22,31-32) Mit tesz a másik oszlop-apostol? Pál azért futhat mennyei polgárként e földi életútján, mert megragadta és elhívta őt is az Úr a missziói szolgálatra; „futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fii 3,14). Ám futásunk közben mi se tévesszük szemünk elől heti igénk tanítását a megigazulásról: örökkévaló életünk Isten ingyen kegyelmi ajándéka, „nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,9). „Akiben szilárd hit él, / Kiben munkás a szeretet, / (...) Az fut Jézus nyomdokán / A valódi cél után. // Adj erőt hát, Istenem, / Hogy hitben végig megállják, /(...) Hűséggel keresve itt / Az új élet útjait!” (EÉ 453,2.3) Ámen. ■ Garai András
