Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-08 / 6. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. február 8. *• 13 Megkezdődött az országos presbiteri találkozó előkészítése Mint ismeretes, egyházunkban idén első ízben kerül sor a presbiterek országos találkozójára. A rendezvényt előkészítő bizottság megkezdte munkáját. A budapest-pestszentimrei sportcsarnokban szeptember 12-én megrendezendő egynapos alkalomra minden gyülekezetből várnak küldötteket. Az Evangélikus Élet „Presbiteri” oldalán nemcsak a találkozót előkészítő írások jelennek meg az év során - szerkesztőségünk szívesen várja a javaslatokat is azokra a témákra, amelyek a gyülekezetek képviseleti testületéinek tagjait foglalkoztatják, és amelyekről szívesen olvasnának a lap hasábjain. M EvÉlet-infó Ha cselekszünk a holnapért, csak akkor várhatunk tőle valamit ► „Sartoris Alumneum” - akár műveltségi vetélkedő kérdése is lehetne, hogy mit jelent e két szó. Egyházunk Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének egyik - társult gyülekezetekből álló - egyházközségében pedig az a kérdés, miként tudják megvalósítani. Sztrókay Attila társgyülekezeti felügyelő alábbi írásában - miután röviden bemutatja közösségük múltját és jelenét - az egyházközség nagy tervébe avatja be olvasóinkat. Ha minden nemzedék teljesíti a küldetését, akkor a nemzet megmarad. Ha a hívek minden nemzedéke teljesítené a küldetését, és azon a jó isten áldása van, akkor az egyház megmarad. Tudják ezt a Nemescsóhoz és társegyházaihoz tartozó hívek és lelkipásztoraik is, hiszen gyülekezeteik közel ötszáz éves történelme során őseik mindig tudták, mi a feladatuk. Gyülekezeteink 1550 táján alakultak. Acsád, Meszlen, Nemescsó és Kőszegdoroszló 1681-ig önálló gyülekezetként élt. 1681-től 1784-ig az artikuláris időkben együtt, majd 1784-től 1982-ig külön élték életüket. 1982-től napjainkig gyülekezetünk Nemescsó-Meszlen- Acsád-Kőszegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközségként működik. Hatszázötven fős kis közösség vagyunk. Négy templomunk van, mindegyik helyen gyülekezeti házzal, de hitünkben és egyházunkhoz való ragaszkodásukban nem vagyunk kisebbek, mint a nagy gyülekezetek. Acsádon vendégházat tartunk fenn, Meszlenben százhúsz-száznegyven fő részére tizenöt éve nyári táborokat szervezünk a parókián. Nemescsóban, a gyülekezeti házban működik a lelkészi hivatal, az e-Magyarországpont, valamint gyülekezeti múzeumunk. Itt vannak az énekkari próbák, és itt zajlik a gyülekezet alapítványának fenntartásában működő művészeti iskolánk tanulói részére a zeneoktatás. Kőszegdoroszlón 2008 novemberében szentelték fel az új gyülekezeti házat, a felújított orgonát és a templomot. Ennek a tizennyolcmillió forintos összköltségvetéséből a százhuszonkilenc gyülekezeti tag ötmillió forint értékű munkát végzett el. Híveink magukénak érzik a gyülekezetét, a hatezer-ötszáz forintos egyházfenntartói járulékot kilencvenöt százalékban megfizetik. Lelkészeinket megbecsüljük, és ők is tesznek a rájuk bízott közösségért, ifjúságért. Gyülekezetünkből két hallgató tanul a teológián. 2005-ben megalapítottuk - a Sartoris Alapítvány fenntartásában - az Ács Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. Az iskola gyülekezeteinken túl, a Vasi Egyházmegye egy kis szegletében négyszáznyolcvannyolc hallgatóval és tizenhat tanárral működik. Olyan gyerekeket oktatunk - elsősorban evangélikus falvakban és intézményekben -, akiknek nagy része soha nem tudott volna zenét tanulni, holott nagyon tehetséges. Tudjuk, hogy ha úgy teszünk a holnapért, hogy példát veszünk a múltból, akkor lesz jövője gyülekezetünknek, egyházunknak. Ezért 2005-ben létrehoztuk a Sartoris Alapítványt. Sartoris (Szabó) János az artikuláris gyülekezet lelkésze volt a 18. század közepén. Ő alapította az első protestáns alumneumot Magyarországon. (Az alumneum - „tápintézet” - bentlakásos iskola, amely díjmentesen vagy csekély térítés ellenében nyújt teljes ellátást és oktatást. - A szerk.) Az ő szellemi örökségéből kiindulva kezdtük kidolgozni egy árvaház és leányanyaotthon (családok átmeneti otthona), a Sartoris Alumneum megvalósításának terveit lelkészeink vezetésével, kapcsolatok keresésével. Pénz nélkül, de erős elszántsággal és hittel tették magukévá híveink e nemes tervet. Asszonyaink megalakították a Tű-kört. Csodálatos kézimunkákat, hímzéseket készítettek, angyalkákat horgoltak, a férfiak faragtak, kegytárgyakat fontak vesszőből, művészeti iskolánk tanárai, diákjai kerámiatárgyakat készítettek; ezek Ausztriában és Svájcban találtak vásárlókra. Mindenki a maga módján akart hozzátenni egy-egy „Alumneum-téglát” az épületekhez. 2007 júniusában Ausztriában, a Gusztáv Adolf-napon kaptunk egy standot, ahol az elkészített munkákat értékesíthettük, és az elkészült terveket bemutathattuk. A bevételekből telket vásároltunk. Ezt a Nemescsói Önkormányzat kiegészítette egy négyezer négyzetméteres önkormányzati telekkel, így már 1,2 hektáros terület van a tulajdonunkban. Közben elkészítettük az alumneum terveit, elvégeztettük a talajmechanikai vizsgálatokat. A technikai oldalon mintegy harminc-negyven milliós értékű önrészt tudunk felmutatni egy esetleges megvalósítási pályázathoz. Tudjuk, ha gyermeket akarunk nevelni, ahhoz iskola kell. A tervezett intézmény lakóinak biztosítani tudjuk az óvodai nevelést, az általános iskolai oktatást Nemescsóban, illetve a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. Az alumneumban élő fiatalok szakképzését a Kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium végezhetné. Nagykorúságukig fel tudjuk nevelni a gyerekeket evangélikus, keresztény közegben. Ha a Sartoris-számadást nézzük: amikor a konvent a növendékeket alkalmasnak találta az önálló létre, akkor valami kevés pénzzel és ajánlólevéllel Zala, Liptó, Gömör, Békés megyébe küldte őket. Mi ezt a fajta gondoskodást szeretnénk megvalósítani úgy, hogy - az önkormányzatokkal egyeztetve - az alumneumból kirepülőket „letelepítjük” a falvainkban lévő üres házakba, vagy telkeket vásárolnánk számukra gyülekezeteink településein. Fontos küldetés ez azért, hogy ki ne pusztuljunk, ki ne pusztuljanak falvaink. Tisztában vagyunk azzal, hogy csak akkor tudjuk megvalósítani ezt a szép tervet, ha a jó Isten áldása van rajta. Törekvéseinket egyházkerületünk püspöke, Ittzés János is támogatja. Országos felügyelőnk, Prőhle Gergely tiszteletre méltónak és támogatásra alkalmasnak tartja. Miután tudjuk, hogy az országos iroda igazgatója, Kákay István minden életképes kezdeményezéssel azonosul, szeretnénk megnyerni egyházunk, lelkipásztoraink, világi tagjaink imádságos szeretetét és támogatását is. A körülöttünk lévő világ néha elbizonytalanít bennünket, de mindig kapunk erőt az Úristentől a küldetés teljesítésére, gyülekezeteink és egyházunk épülésére - Isten dicsőségére. Ha teszünk a holnapért, csak akkor várhatunk tőle valamit! Mennyivel teszünk többet másoknál? Hamar elmúlt a január is, az újévi fogadalmakat már nyilván mindenki megszegte. Jó ideje nem fogadok senkivel, főleg magammal nem, s másoknál is azt látom, hogy legyintenek az efféle bolondságokra. Nem véletlen, hogy Jézus óva inti tanítványait mindenféle eskütételtől, mivel ismeri az emberi természetet, szívünk keménységét, s tudja, hogy az embernek nincs hatalma önmaga fölött. Valójában nincs a tulajdonunkban semmi, ami jogos alapot szolgáltatna bármilyen ígéretünkhöz: az ég Isten királyi széke, a föld lábainak zsámolya; saját hajunkat is legfeljebb befesteni tudjuk határtalan modernségünktől elbűvölve, de ez is csak arra jó, hogy eltakarja az igazságot... (Vö. Mt 5,33-37!) Az újévi fogadalmakra ettől függetlenül továbbra is elnéző derűvel tekintek, mert mögötte az ember tisztaság és jóság utáni vágyát látom: szeretnénk megszabadulni rossz szokásainktól, szeretnénk magasabb minőségen élni a mindennapokat - van ebben valami nemes szándék, bizakodás; minden, amit egy új kezdet jelenthet. Létezik azonban másfajta számvetés is: keresztényként tavaly mennyivel tettünk többet másoknál? (Vö. Mt 5,47!) Vagyis: hívő életünk mennyiben különbözött a pogányokétól, s idén vajon mennyivel leszünk különbek, tökéletesebbek, mint mások? Nem jó, hogy sok vallásos ember ugyanúgy él és cselekszik majd ebben az évben is, mint az óban, vagyis szinte egyformán azokkal, akik nem kaptak semmilyen elhívást. Nehezen cáfolható tény, hogy a vallásos emberek többségét a viselkedés tekintetében sokszor csak az különbözteti meg a vallástalanoktól, hogy eljárnak templomba - bár oda is egyre ritkábban... Nemrég azt kérdezte tőlem egy felmérést végző fiatalember az utcán: „Szokott templomba járni?” Már a kérdésfeltevés is hibás. Mert elmegyek templomba, ha elvisz oda az igazság Lelke; ha megyek is, nem magamtól megyek, hanem a Pártfogó az, aki irányít, s eszembe juttat mindent, amit az Úr mondott nekünk (vö. Jn 14,17.26). Egy régi, babonás tévhitet idézett fel bennem ez a közvélemény-kutató: ki tudja, hányszor halljuk, hogy valaki „jó keresztény”, mert „mindig ott ül a templomban”... Pedig ez önmagában még semmi - az illető talán csak „megszokásból” teszi, pusztán emberi okokból; gyakran döntő szerepe van benne a mások véleményével való izgága törődésnek. Ugyan ki gondolhatja komolyan azt, hogy bárkit is üdvözíthet egy szokás? Ha felmérést végző fiatalember lennék, én inkább azt kérdezném, kedves testvérek, hogy a múlt évben hányszor mentünk be a belső szobánkba. Arra a helyre, amelyről Jézus beszélt a hegyen: „...ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban...” (Mt 6,6) Mert ez a titkos szoba nem a főtéren van, a titkos ajtó sem egy földrajzi helyen, hanem bennünk, mélyen magunkban - ez az a hely, ahol a világ nem látja, amit teszünk. Vagy talán már elfelejtettük, hogy Isten temploma vagyunk, és az Isten Lelke bennünk lakik? És ha valaki bement is oda, a Szentek Szentjébe, hogy megtisztuljon a találkozás örömében, s tette ezt igaz hittel, az már haladás, de vajon mit használ, ha „cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit?” (íKor 3,16; Jak 2,14) Jézus még most is így szól hozzánk a próféta által: „Szíveteket szaggassátok meg ne a ruhátokat, úgy térjetek meg...” (Jóéi 2,13) A megtérés így kezdődik, s aki ezt teszi, azt valóban a Lélek vezeti. S akit ő vezet, tudja: tavaly azért cselekedtük a rosszat, mert hiányzott belőlünk a jóság; azért bántottunk meg másokat, mert hiányzott belőlünk a kedvesség; azért nem segítettünk a bajban, mert elfelejtettük, mi a szívesség; ha magára hagytunk valakit, hűségből vallottunk kudarcot; ha haragra gerjedtünk, híján voltunk a szelídségnek, a türelemnek és az önmegtartóztatásnak, megfeledkezve arról, hogy a szeretet nem rója fel a rosszat (Gál 5,22-23; íKor 13,5). Az újévi fogadalmak, az utolsó utószilveszter után tehát legyen az első dolgunk, hogy farkasszemet nézünk - az Igazsággal. Csak ez tehet szabaddá és boldoggá. ■ Andriska János Presbiteri disznótor A keresztény közösségi élet több helyszínen is megvalósulhat, és ha egy disznótor hangulata Istennek tetsző módon alakul, akkor az már gyülekezeti program... A kizárólag férfiakból álló soltvadkerti presbitérium tagjai szeretnek együtt lenni, és a disznóvágás igazán alkalmas terep volt erre januárban. A napot záró „presbiteri disznótoros vacsora” Homoki Pál lelkész áhítatával vette kezdetét.
