Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-10-08 / 41. szám

Evangélikus Élet 2000. OKTÓBER 8. 3. oldal 99 Menjetek be kapuin hálaénekkel... A kajárpéci gyülekezet hálaadása 99 Évekkel ezelőtt hirdettük meg egyházunkban, hogy a millennium évére jó lenne minden temp­lomunkat megújítani, ahol hiányzik az Isten há­za, ott újat építeni, a jubileumhoz méltóvá tenni külső megjelenésüket. Ha figyelemmel kísértük lapunk ilyen irányú beszámolóit, láthattuk, hogy ahol csak lehetséges, eleget tettek gyülekezete­ink ennek a kérésnek és teljesítették azt. Szeptember első vasárnapján a dunántúli Kajárpécen volt hálaadás, újraszentelés, mert elké­szült a templom teljes felújítása. A krónikák szerint 1550 óta éltek itt evangélikusok, akik mindig épí­tettek. Ez a templom sorrendben már az ötödik. A hatszáz lelkes gyülekezet templomszeretetére mu­tat, hogy vállalták a nem kis áldozattal járó mun­kát. A tetőzetnél kezdték és - ahogy az történni szokott - látszott, hogy teljesen tönkrement. Új te­tőzet kellett. Azután jött a többi és mire befejezték közel 14 millióra rúgott a bekerülés költsége. Még­is tették a dolgukat. * D. Szebik Imre püspök a 100. zsoltár verseivel kapcsolódott bele a gyülekezet hálaadásába és örömébe. Minden megújult, újuljunk meg mi ma­gunk is! Isten is gyönyörködik megújulásunkban és örömünk­ben. A gyülekezet munkája a vitalitást és az életet hirdeti, nem tehetjük, hogy feladjuk a jövőt. Reményteli így a 21. száza­dunk. Hitvallás ez arról is, hogy jó az Úr! Erről a hitről és imádságról szólni kell gyermekeinknek és unokáinknak. Sze­ressétek a templomot és dicsérjétek benne az Urat! Jankovits Béla esperes, a gyülekezet lelkésze ismertette a fel­újítás eseményeit. A tető megbontása mutatta meg, hogy eljött az ideje ennek a munkának, nem lehet tovább halasztani. A gyülekezet az egyre emelkedő költségek ellenére is lelkesen állt az ügy mellé a több mint 3 milliós anyagi támogatás mel­lett 12 ezer munkaórát is teljesítettek. Az országos egyház és a helyi önkormányzat segítsége mellett a Kulturális Minisztérium pályázatán nyert kétmillió forint is sokat segített. A községből elszármaztak is jelentősen hozzájárultak templo­muk megszépítéséhez (100 személyből 60-an). Az egész épít­kezés közel 14 millió forintot emésztett fel. Köszöntötte a gyülekezetei ez alkalomból a körzet ország- gyűlési képviselője, Megyasszay László. Ahogyan ez a temp­lom megújult, úgy kell nekünk a „fertőzött” negyven évből éle­tünkben megújulnunk. Szabó György egyházmegyei felügyelő az esemény nagyszerűségét emelte ki. Legyen továbbra is pél­damutató a gyülekezet. A reformátusok köszöntését hozta Szalayné Gudricza Emese lelkészük. Magassy Sándor a sikáto- riak nevében szólt az ünnepről és az ünnep szépségéről. Levélben fejezte ki örömét Ittzés János megválasztott püspök a 288. ének versével: „ Templomunk drága vagy nekünk... " és kívánt a gyülekezetnek megújulást. A szeretetvendégségen ké­ső délutánig együtt volt a gyülekezet a vendégeivel. T. „A lángot add tovább!” Reményik Sándor evangélikus költő augusztus 30-án lett volna 110 esz­tendős. Kolozsváron augusztus 26-án és 27-én ünnepségsorozat keretében emlékeztek meg erről az évfordulóról. Imre Máriát, a költő unokahúgát kérdezem: Mária néni, hogyan ünnepelték meg ezt az évfordulót? Az ünnep a Protestáns Teológia dísztermében tudományos ülésszakkal kezdődött, ahol a költő életéről és költészetéről hangzottak el előadások. Ezzel egyidőben versmondó versenyt rendeztek gyerekeknek, amelyre Magyarországról is érkeztek fiatalok. „Reményik Sándor versei gyermekraj­zokon” címmel kiállítás is nyílt az Evangélikus Egyházi Központ Reményik Sándor Galériájában. Este pedig emlékkiállítás keretében gyűl­hettek össze mindazok, akik személye­sen ismerték nagybátyámat. A nap a költő emlékezetére készült film vetítésével zárult. Sűrű, gazdag programmal telt el ez a nap. A vasárnap még csodálatosabb volt. A kolozsvári evangélikus templomban délelőtt Mózes Árpád evangélikus püspök hirdette az igét. Az isten­tiszteletet az emlékdíjak átadása követte. Nem is gondoltam, hogy én is fogok kapni egyet. Mária néni szerényen megmutatja az emléklapot és a plakettet, amelyek nagy munkájáról vallanak. Ahogy az emlék­lapon is áll, nagybátyja verseit kutatta, kiadatta, kötetekké formálta, „hogy a költő arcát igazabban és teljesebben ismerje meg a mai olvasó. ” Együtt néz­zük a szép tárgyakat, közben Mária néni szeme egyre csak ragyog. A templom udvarában megtörtént Reményik Sándor szobrának leleplezése, majd utána a Házsongárdi temetőbe mentünk. A sírnál Mózes Árpád püspök és Kiss Béla esperes szolgáltak. Itt én is elhelyeztem egy koszorút. Számomra nagyon megható volt ez az alkalom. Délután templomi ünnepség zárta együtt- létünket, ahol dr. Jakubinyi György gyu­lafehérvári püspök hirdette az igét, és jelen volt Tőkés László püspök is. Mi volt a legemlékezetesebb ezekből az ünnepi órákból? Nehéz választani, az egész gyönyörű és feledhetetlen számomra. Talán a ko­szorúzás volt a legszebb - megállni édes­anyám és nagybátyám sirjánál. A záró istentisztelet megrázó élmény volt. Érezhető volt a nagybátyám iránti szeretet. Azt hiszem, ez az ünnepség­sorozat nem jöhetett volna létre pár évvel korábban... Reményik Sándor unokahúgával Marikával és Gyurkával (1932) és unokaöccsével: A csodálatos emlékünnep kíváncsivá tesz, vajon ki is volt igazán Reményik Sándor? Milyen élete volt a költőnek? (Mária néni leemelt két könyvet a polc­ról, és olvasott, majd mesélt) Tizenhárom éves voltam, amikor elveszítettük őt. Gyermekkoromban minden nyáron Kolozsváron nyaraltunk. Ekkor minden reggel kézen fogott, és elindultunk a kert tetejéből az erdőbe. Ott sétáltunk - ketten, és szótlanul róttuk az ösvényeket. Egy-egy kézmozdulattal figyelmeztetett egy virágra, vagy egy kismadár csicsergésére. Egyszer leültünk és néhány versét felolvasta nekem. Azután megkért, hogy később ne csak a verseit olvassam, hanem adjam tovább a lángot. Ezen mit keli érteni? Azt én is csak később értettem meg. Azt jelen­tik ezek a szavak, hogy népének további vigasz­talást és erőt kell, hogy adjunk. Szavait megfo­gadva próbáltam tovább­adni a magam kicsi ere­jével ezt a lángot, kötetek szerkesztésével, kiadat­lan versei publikálásával. Úgy éreztem az ünnep­ségsorozat két napján, hogy mindenki azért gyűlt össze, hogy a láng újra tovább terjedhessen. „Lángot adok, ápold és add tovább...” Add tovább a hazaszeretet lángját, a hit lángját. Tovább kell vinni a fényt, a szeretetet, mindazt, amit ő is tovább akart adni tár­sainak. Lehet, hogy nehezet fogok kérdezni, de van-e nagybátyjától kedvenc verse Mária néninek? Valóban. Tizenkét évesen kaptam tőle az Egészen című verset. Ez volt a leg­nagyobb örömöm tőle, emlékszem sírva borultam anyuka nyakába... Nagybátyám nagyon ragaszkodott a testvéréhez, saját családja nem volt. A népéért mindennek ellenére haláláig '(1941) Kolozsváron maradt. Előkerülnek további fényképek, albumok. A képek között olvasok: „...a lángot te is add tovább!... ” Németh Pétené Korszerű? - Korszerűtlen? 110 éve, 1890. augusztus 30-án született Reményik Sándor Nehéz feladat a kérdésre válaszolni. Nehéz, noha utolsó versei „Korszerűtlen versek” címen jelentek meg, s az erdélyi költő magát „korszerűtlennek" nevezte. Igaz mindjárt hozzátette: „Nagy áron vá­sároltam én meg Azt a jogot, Hogy mer­jek korszerűtlen lenni.” Mi volt ez a nagy ár? Kettős elszántság. - 1918-1921 között a túlérzékeny, magányt kedvelő és Rilkét fordító költő részéről elszánt­ság volt „jElnyomott és néma tömegek­nek Felszakadó sikolya lenni. " így szü­lettek meg álnéven - kissé talányos alkotáslélektani rejtélyként” (Imre Lász­ló) - a Végvári versek. Váratlanul nagy hírnévre tett szert. A kezdetben kézzel másolt versek kalandos úton kerültek Magyarországra. Raffay Sándor rövid előszavával nyomtatásban is megjelen­tek. Népszerű lett. Meghökkent azonban, amikor észrevette, hogy keserűségben feljajduló versei a gyűlölködés, a csak bajt okozó uszítás eszközeivé váltak. Ezért elhallgatott. Amikor megkérdez­ték: miért hallgatott el Végvári? Elszán­tan vállalta a népszerűtlen választ: „Nem a mi dolgunk igazságot tenni. A mi dolgunk csak igazabbá lenni.” Elhall­gatott, mert vad tusák közül Immáron Is­tenéhez menekül. Ezért mert, ezért tudott később, a má­sodik világháború kitörésekor újra, most már népszerűtlenül, nem a kor elvárásai­nak megfelelően, tehát „korszerűtlenül” megszólalni. - Miközben Corvin-lánccal tüntették ki. Miközben bódultán zengett az ének: „Édes Erdély itt vagyunk”, Bethlen Istvánnak ajánlott versében ezt írja: „A köd örvénylik, de nem lebeg Is­tennek Lelke a vizek felett”. A nemzeti szocializmus hódító hadjáratainak kez­deti sikerei idején, rossz, beteg szemével másképpen látta a valóságot, mint sokan - élesebben. „Látlak háborús hatalom S háború utáni összedöltség... Neked csak az számíthat majd Aki hasznot hajt kézzel foghatót. Neked csak munkások és kato­nák, Nők, akik minél többet szülnek... Ne­ked közszolgálatba állított, Kurta és még­is mindtovább kinyújtott Lélegzetvételek, Neked csak ezek, ezek kellenek. ” Más­képpen látta magyarságát: „Magyarok voltak Magyarország nélkül. Magyarok vannak Magyarország nélkül, Magyarok lesznek Magyarország nélkül. Mert az országnál mélyebb a magyarság, Mert test az ország és lélek a nép. ’’ Milyen különös. A második világhábo­rú után is lent maradt Reményik. Iskolai ünnepségeken és más alkalmakon nem szavalták verseit. Rádióban, televízió­ban, újságban nem jutott szóhoz. Egy 1985-ben kiadott Magyar Irodalomtörté­net meg se említi nevét. Csak templo­mok szószékén jutott szóhoz. Káldy Zol­tán prédikációiban nagyrészt őt idézte. Szalatnai Rezső az Evangélikus Életben írt róla. Az Egyezményt aláíró Turóczy Zoltánt meg se lehet érteni az erdélyi költő „Ahogy lehet” című verse nélkül. Egyházunk pártállami korszaka történe­tének egészét se. Miért hallgatták el a közéletben? Azért, mert istenhívő volt? Azért, mert „ember volt, erdélyi ember és magyar”? (Babits) Nagyrészt, de nemcsak ezért. Voltak és ma is vannak, akik nem tartják nagy köl­tőnek. Még Babits is, aki igazán szerette, inkább kisebbségi sorsban tanúsított em­beri tartását és nem költői kvalitását ér­tékelte, amikor megjegyzi: „A költői te­hetség nem volt elég itt, sőt nem is volt a legfontosabb.” Reményik versei a cizel­lált Áprilyhoz, a nyelvzsonglőr Veöres Sándorhoz, a szürrealista Pilinszkyhez képest - forma tekintetétben - keresztelőjánosi szőrcsuhában jelennek meg. Lírai formanyelvét így jellemzi Im­re László: „A kötött formát egyre inkább rapszódiaszerű szabad versek váltják fel... Rím, ritmus el-elmarad, a gondola­tok lázas sietsége, a képek örvénylése, a mondatok zaklatott torlódása adja vissza a költő lelkiállapotát. ” A bibliai zsoltárok se mutatnak formai gazdagságot. Mégis, ki tagadná költőisé- güket. Egykori iskolatársa és barátja, Makkai Sándor találóan „gondolati lírá­nak " nevezte és értékelte a meditativ haj­lamú Reményik költészetét. Reményikre gondolva, a nagy költőkről írja Turóczy Zoltán: „Stílusuk fölött elhaladhat az idő, de mondanivalójuk értékéből nem veszít, sőt stílusuk is olyanná válik, mint a jó bor: ahogy múlik felette az idő, úgy válik egyre zamatosabbá.” Napjainkban mintha ismét felébredne az érdeklődés iránta-. A váci Madách Im­re Művelődési Központ október 24-én ünnepség keretében készül megemlékez­ni elsősorban istenes verseiről. Őt még személyesen ismerő, evangélikus elő­adóra kértek javaslatot Sajtóosztályunk­tól. Nem véletlenül. Sík Sándor okkal ír­ta róla: „Nem ismerek még egy költőt, akinek verseiben ennyire érezném Isten jelenlétét.” - A Kossuth Rádió augusztus 27-én kora reggeli adásában Reményik egykor kirándulótársa, Lám Béla leánya, „Irocska” visszaemlékezését sugározta. Szóvá tették, hogy hosszú évek múltán végre egyházi könyvkiadó (nem említet­ték, hogy éppen az evangélikus) jelentet­te meg 1996-ban Reményik összes ver­seit. Sajnálatosnak tartották, hogy ez a kiadás mellőzte a Végvári versek közlé­sét. Egy másik kiadó most ennek a hi­ánynak a kiküszöbölésével készül kiadni az összes verseket. Ezzel kapcsolatban két dolgot kell megemlítenünk. 1991-ben „Erdélyi Március” címen Reményik válo­gatott versei mellett egyazon kötetben ki­adatlan verseit és levélszemelvényeit is közzétette Imre László, Imre Mária és Sövényházyné Sándor Judit... - amikor 1941-ben verseinek gyűjteményes kötete megjelent, már említett meggondolásból, maga a költő szándékosan mellőzte benne a Végvári versek közlését. Kérdés, jót tennénk-e a sokáig leértékelt és félretett Reményikkel, ha a Végvári versek közlé­sével próbálnánk népszerűsíteni, netán „rehabilitálni". Ezt ő biztosan nem igényli. Egyik 1939-ben írt versében így imádkozik: „Istenem, add, hogy ne bírál­jak Erényt, hibát és tévedést Egy óriás összhangnak lássak - A dolgok olyan bo­nyolultak És végül mégis mindenek Elhal­kulnak és kisimulnak És lábaidhoz együtt hullnak. Mi olyan együgyűen ítélünk S a dolgok olyan bonyolultak. ” Korszerű vagy korszerűtlen? Nehezen megválaszolható kérdés. A dunántúli Harangszó-Naptárban, a háború végén Turóczy Zoltán mégis megpróbált vála­szolni a kérdésre. Nem is akárhogy. „A korszerűtlen Reményik ” címen írt tanul­mányt. Ő hirdette különben 1941-ben Reményik ravatala mellett az igét. Te­metési beszédét és említett tanulmányát érdemes lenne ismét közzétenni. Benczúr László Az „aradi tizenhárom” emlékére „Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek. ” (Ady: A tűz csiholója) Az aradi vértanúk bátrak voltak. Életü­ket áldozták a hazáért. Felemelt fővel mentek a halálba. Rájuk emlékezünk, ezen a szomorkás őszi napon, második évezredünk utolsó októberében, A tik­kasztó nyári forróság után élvezve az őszi napsugár bágyadt, simogató, szelíd melegét. Melyben jobban érez a szív, könnyebben adja át magát a lélek az em­lékezésnek. Búcsúzunk a második évezred utolsó október 6-ájától. Búcsúzunk, ahogy Reményik Sándor íija: „Mi mindig búcsúzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte. Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélye­déit. ’’ 99 Régen volt ez a nem önként, de bátran vállalt áldozat. S bár - azóta sok vér hullt ki „ifjú szívekből” - sok roncso­lást éltek túl tiszta lelkek - ez a dátum ma is élő emlék. Főhajtást parancsoló emlékezet. A szabadságharc bukása után, 1849. augusztus 21-26. között a hadi törvény­szék halálra ítélt - sokakkal együtt - ti­zenhárom hős magyar katonatisztet. Az ítéletet október 6-án hajtották végre. Ok­tóber 6-án, hajnalban az aradi vár északi sáncárkában agyonlőtték Kiss Ernő altá­bornagyot, Dessewffy Antal és Schweidel József vezérőrnagyokat, valamint Lázár Vilmos ezredest. Néhány órával később bitófán végezték ki a honvédsereg kilenc tábornokát. Kegyelettel említjük meg ne­veiket: Poeltenberg Ernő, Leiningen- Westerburg Károly, Láhner György, Au­lich Lajos, Damjanich János, Knézic Károly, Török Ignác, Nagy-Sándor Jó­zsef, Vécsey Károly. A kivégzettek kö­zött volt magyar arisztokrata és polgár, volt horvát és szerb származású család sarja, volt birodalmi német és hazai ör­mény. (Magyarok krónikája) Ugyancsak október 6-án végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos miniszterel­nököt is. 151 év távolából nehéz kiragadni egyetlen fájó történelmi emléket. Hiszen az azóta eltelt időben sok tragédia történt hazánkban, melyek elhomályosítják a ré­gieket. Új sebek keletkeztek a régiek he­lyén, és mindig felfakadnak a félig be­gyógyultak is. De október 6.-a az ő ünnepük. Az „ara­di tizenhárom”-é. Rájuk emlékezünk. Róluk mesélünk gyermekeinknek, uno­káinknak. Az új világ, ami ránk tört - nem igazán meleg fészke a kegyelemek. Rohanunk, hajszoljuk a könnyebb élet lehetőségeit. Megyünk az aranyborjú bűvöletében. És az aradi vértanúk e^nlékét őrző utcatáb­lák alatt járva, azt sem tudjuk, kiket rej­tenek a nevek. De tudom, hogy minden változás krízis­sel jár. Melyet az idő felold. Hiszem, hogy egyszer megtaláljuk újra önmagunkat. Hi­szem, hogy ismét megragadjuk majd múl­tunk emlékeit, és segítségül hívjuk ősein­ket a jövő számára. A harmadik évezred­re. Mely az új nemzedéket várja. Még akkor is hiszem ezt, ha most sötét­nek látom a jelenünket. Erkölcsi szaka­dékban élünk. Az aradi vértanúk - a történelem viha­raiban kissé elhomályosult véráldozata maradjon fájó, de felemelő, erőt és em­beri tartást adó emlék. Irányt mutató jel az unokáinknak is. „Jön az új tavasz - én látom, ti nem! ­itt van, és szép, szép, rettenetesen, S rettenetesen, hogy milyen idegen. ” (Szabó Lőrinc: Nemzedékek) Lenhardtné Bertalan Emma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom