Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-01-19 / 3. szám
Evangélikus Élet 1997. január 19. 05] jfe GYERMEKEKNEK jj A FIATALOKNAK RÉSZLET A HEGYI BESZÉDBŐL Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Máté 6,28-30 VEDD ÉS OLVASD! Játékos ismerkedés a Bibliával Most egy olyan sorozatot indítunk útjára, mely kicsit emlékeztet a „Feri bácsi játékai” című sorozatunkra. A különbség csak annyi, hogy ebben a rovatban nem beküldendő feladványokkal találkozhattok majd, hanem olyan ötletekkel, melyek a bibliaolvasást szeretnék még jobban megkedvelteim Veletek. Játékos feladványok ezek, melyek megoldásához előre is jó kedvet, jó fejtörést kívánunk. Mai feladványunk a Hegyi Beszédből való. Egy mondatot közlünk, melynek helyét kell megtalálnotok Máté evangéliumában. De hogy ne legyen túl egyszerű a feladat, ezért a kiválasztott mondatnak csak a magánhangzóit írtuk ki: „A e ááa a e.” Nos, rájöttetek, melyik az a bizonyos mondat a Hegyibeszédben? Angol gyermekdal (részlet) Uram, ha én egy lepke lennék, Úgy hálás lennék, hogy a szárnyam oly szép. És madárként a lombok között a dalom lenne, amit köszönök, Ha hal volnék a tengerben én, Ott fickándoznék a habok tetején, Hát hála Uram, hogy pontosan ilyen vagyok, amilyen vagyok! Tőled kaptam a szívem, s a mosolyomat, Te küldted Jézust, mert Te jó Atya vagy, Hát hála Uram, hogy pontosan ilyen vagyok, amilyen vagyok! Vándorok „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny- az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” Máté 7,13-14 * Hova mész? Mi a cél, mi az értelme vándorlásunknak? Ezeket a kérdéseket minden emberi élet közös kérdésének tekinthetjük. Valamennyien vándorok vagyunk. Egyik kilométerkő a másik után marad el mögöttünk. Senki meg nem állhat, bármilyen szívesen tenné is. Menni kell! De hova és mi célból? Legtöbbször homályosnak és eltévedésre alkalmasnak látszanak az élet útjai, nehéz megtalálni az igazit, nehéz igazi célt találni és hűséggel kitartani mellette. A vándorlásban nagy csábítóerő rejlik. A jövő minden lehetőségével előttünk van. Az ifjúság könnyen gondol arra: hiszen van még elég idő egy határozott célt és utat választani, hadd élvezzük most az életben való úttalan és céltalan, töprengésnélküli barangolást! Csakhogy ebben az úttalan barangolásban sokan észre sem veszik, máris választottak utat, s mire felocsúdnak, mögöttük van az élet és annak minden komoly és szép lehetősége. A legtöbb ember vaktában halad előre. Bizony nehéz is határozott cél felé menni, és hűségesen, kitartással haladni egészen a célig. A legtöbben beérik kicsi kis emberi célokkal: legyen egy kis befolyásuk, kényelmes otthonuk, biztos megélhetésük, egyszóval legyen kényelmes az életük. Ez azonban nem elég! Jézus szerint két út között kell választanunk. A széles és a keskeny között. Figyeld meg, hogy Jézus nem beszél a „rossz” útról, hanem azt mondja: széles út. Rossz utat senki sem akar választani, hanem annál többen a széleset, kényelmeset, a látszólag veszélytelent. Aki csak úgy vaktában él, az feltétlen rátalál erre az útra és csak erre. Ez az út azonban a végén*még- is csak rossz úttá lesz. Igen, ott észrevétlenül elveszíti az ember mindenét: az erejét, a hitét, az egyéniségét. Ezért a veszedelem útja ez. A keskeny út ezzel szemben az élethez visz. Elet! Ebben az egyetlen szóban jelöli meg Jézus az életvándorlás egyetlen célját. A mi szemünk az út végén csak az elmúlást és a halált látja. A vándorlás célja azonban az élet, az örök, a'tökéletes élet, mohivá Krisztus.'" Nem tudjuk, milyen mérhetetlen gazdagságot zát magába ez a szó: élet. Csak sejtjük, valahányszor megadatik nekünk, hogy egészen, gazdagon és összhangban éljük. Az ELET útja azonban keskeny. Harcot, fáradságot és nem egyszer sebeket kíván. Azért keskeny, mert ki van zárva onnan minden, ami nem tartozik az Élethez, az örök élethez. De csak ez az egyetlen út van ezen a világon, amelyen érdemes vándorol- ni. Nos, hova mész? Van erre a kérdésre megnyugtató felelet. Az élet vándorlása nem céltalan, mert van egy út, melynek neve: az élet útja. Aulán Gertrud A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyünk, Petőfi u. 359. Ökumenikus ifiúsági istentisztelet - 1996. december 3. „Csak] A fiatalok egymás után adták tovább az ádventi gyertya lángját az ökumenikus ifjúsági istentiszteleten, december 3-án, a zuglói evangélikus templomban. Az ádvent- ben és böjtben már hagyománynak számító istentiszteletre most is sokan eljöttek. (Négy évvel ezelőtt, különböző felekezetű és felekezetközi keresztyén ifjúsági szervezetek az akkoriban még éppen csak megalakult egyetemi gyülekezetekkel együtt kezdték el szervezni az ádventi és böjti istentiszteleteket. Azóta különböző ökumenikus szervezetek, konferenciák jöttek létre. A FEIKO, a Felekezetközi Ifjúsági Konferencia a keresztyén ifjúsági szervezetek fóruma. A KOD, a Keresztény Ökumenikus Diákmozgalom, az egyetemi és főiskolai gyülekezetek szervezete. A KÖD, a FEIKO, ezen belül is a MEVISZ, az Evangélikus Teológia Énekkara és a zuglói evangélikus gyülekezet ijjúsága szervezték ezt a decemberi ádventi istentiszteletet.) Istentiszteletünk központi gondolata az Isten előtti közös megállás, elcsendesedés volt. Az ádventi üzenet összetartozásunk tudatát erősítette bennünk és az imádság, az igehallgatás, a közös ének elfeledtette velünk szétszakadozottsá- gunkat. Római katolikus, reformátennél csendesül el lelkem” - 62. tus, evangélikus, baptista fiatalok és diákok együtt lehettünk és megérezhettük, milyen nagy erő rejlik közösségünkben. Egyre több fiatal, legyen bármilyen felekezetű, vallja, hogy ökumenikus összetartozásunk ugyanolyan fontos, mint felekezeti elkötelezettségünk. A mi generációnk hűsége egyházainkhoz és az ökumenikus mozgalomhoz döntő jelentőségű. Örökérvényű értékeket elvesztett korunk türelemre, megértésre, a másik megbecslésére tanít. Ökumenikus ifjúsági konferenciánk egyik legnagyobb felfedezése volt, hogy milyen keveset tudunk egymásról, egyházaink tanításáról, liturgikus hagyományainkról. Ebben a nem-tudásban rejlik sokféle előítélet és elutasítás. Amikor többet tudunk meg a másikról, amikor megismerjük, akkor egy egészen új világ tárul fel előttünk. Izgalmassá válnak értékei, hagyományai és érthetőbbé az egyháza tanítása. KÖD-konferenciák alkalmával vasárnap délelőtt mindig római katolikus misén veszünk részt. Protestánsok már előtte megtartjuk az úrvacsorái istentiszteletet - evangélikus és református hagyomány Zsoltár szerint —, amin katolikusok is résztvesznek, úrvacsoravétel nélkül. Többször beszélgettünk és vitatkoztunk végig éjszakákat az úrvacsorráról. Ezek után egészen más protestánként résztvenni a katolikus misén - áldozás nélkül, mégis ökumenikus - Isten előtti közösségben. Az ökumenikus ifjúsági istentiszteleteket mindig más felekezet- nél tartjuk. Ebben az ádventben most az evangélikusok voltak a házigazdák. A János szerinti evangélium Prológusa alapján Tarr Zoltán református egyetemi lelkész hirdette az igét. Dr. Pákozdi István római katolikus egyetemi lelkész végezte a liturgia szolgálatát a különböző felekezetű fiatalokkal együtt. Az Evangélikus Teológia Énekkarának szolgálata gazdagította istentiszteletünket. Az ökumenikus szolgálatot, a különböző alkalmak szervezését még csak most tanuljuk, de ebben a tanulási folyamatban ott rejlik már az ökumenikus mozgalom iránti elkötelezettség is. Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkész A lelki környezetvédelemre is szükség van... Diákok találkozója Csepelen A Magyar Környezetvédelmi Egyesület (MKVE) a közelmúltban rendezte meg Budapesten (Csepelen) a környezet- és természetvédelmi diákközösségek és tisztségviselőik 1996/97. tanévi nemzetközi tapasztalatcseréjét. A háromnapos találkozó résztvevőit elsőként Tóth Mihály, Budapest-Csepel polgármestere köszöntötte, ismertetve a kerület múltját, jelenét, gondját, örömét. Majd Hajdú László országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának alelnöke mondott megnyitóbeszédet. Ezt követően pedig dr. Harmati Béla püspök, a Magyar Környezetvédelmi Egyesület alelnöke tartott bevezető előadást. Beszédében egyebek mellett hangsúlyozta, hogy a külső környezetünk mellett nagyon fontos a belső-lelki környezetünk védelme és annak ápolása is. ’Ézúfáfi „Mit hogyan védünk” címmel a diákok tájékoztatója haiígzott1 el munkájukról, tevékenységükről. A találkozó résztvevői a program során ellátogattak az Országházba, a Nemzeti Múzeumba, a Kossuth Lajos Műszaki Szakiskola repülőgépparkjába, ahol találkoztak dr. Magyart Béla ezredessel, a Magyar Köztársaság kiképzett űrhajósával. A Csepeli Általános Művelődési Központban biológia-földrajz szakos hallgatók szervezésében dr. Hideg Ildikó, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának adjunktusa vezetésével nagyszabású vetélkedőn vehettek részt a fiatalok, amely Zombori Ottónak, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának előadásával folytatódott. A nemzetközi találkozó, illetve tapasztalatcsere Kántor Sámuelnek., az MKVE főtitkárának és Szijgyártóné Nagy Márta tanárnőnek, az MKVE- Ifjúsági és Gyermektagozat vezetőjének zárszavával ért véget, akik eredményesnek, hasznosnak ítélték meg a rendezvényt. Külön is köszönetét mondtak a Felvidékről, Kárpátaljáról, a Vajdaságból és Erdélyből érkezett diákoknak és pedagógusoknak aktív közreműködésükért. Valóban nagyon fontos, hogy környezetünkről minél szélesebb körben rendelkezzenek ismeretekkel a fiatalok is. Hibát követ el, aki azt hiszi, hogy büntetlenül függetlenítheti magát a természettől, és megszegheti annak törvényeit. Kerékgyártó Mihály Az Ifjúsági Bizottság gondozásában megjelentek az alábbi kiadványok: Ifjúsági Munkaprogram 1996-97 (ingyenes) „Szélrózsa” Első Országos Evangélikus Találkozó emlékeztetője (ingyenes) Videofilm a Szélrózsa találkozóról (550 Ft) A kiadványok az ifjúsági osztályon rendelhetők meg, a videokazettát piros csekken történő befizetéssel lehet kérni, de a csekken kérjük feltüntetni: „videokazetta”. „Még Mikszáth idejében történt... ” 150 éve született Mikszáth Kálmán (1847-1910) Móra Ferenc egyik írásában olvashatjuk ezt a sort, amikor a XIX. századi magyar irodalom Jókai utáni legjelentősebb regényírójára emlékezik. Az a két és fél év, amelyet Mikszáth Kálmán Szegeden töltött (1878-81 között) I a nagy árvíz előtt és alatt -, sorsfordító lehetett az író életében, hiszen nemcsak gazdag emberismeretre tett szert, különösen a katasztrófa sújtotta város és környékének népe által, hanem innen indul írói pályafutásának csúcsaira is. Azok a csodálatos, apró rajzok, amelyeke Jó palócok címen meghódították az egész országot, Móra szerint Szegeden születtek, és a Naplóban jelentek meg: „Ezek a jó palócok tulajdonképpen jó szegediek”! Szívesen képzeljük magunk elé Mikszáth alakjait, történeteit, akár valóságosnak, akár elfogultnak tartjuk a későbbi írótárs véleményét, hiszen alkotásaiban a természetes élőbeszédet emelkedettséggel ötvözi és humorral oldja. „A nagy palóc” Szklabonyán született 1847. január 16-án. Szülei, Mikszáth János és Veres Mária jómódú kisbirtokosként a híres felvidéki középiskolákat választották fiuk továbbtanulásához Rimaszombaton és Selmecbányán. Szülőföldje, „Görbeország” titokzatos rengetegei, meséket regélő lankái, világtól elzárt idilli falvai és mély emberi tragédiái formálódnak meg regényeiben és novelláiban. 1871 elején jogi tanulmányait be sem fejezve, Balassagyarmatra került ügyvédsegédnek, tehát hivatalt vállalt, s ekkor fonódott össze sorsa azzal a Mauksch Ilonával, akit kétszer vett feleségül. Ez a „különös házasság” először szülői beleegyezés nélkül köttetett, s igen rövid életű volt a súlyos anyagi gondok, betegségek, gyermekük korai halála miatt. így útjuk kettévált. Élete legmélyebb válságán valóban Szegeden jutott túl, amikor a Szegedi Naplóhoz hívták, s élményekben és anyagiakban is gyarapodva rászánta magát felesége „visszahódítására” 1882-ben, akivel haláláig boldog házasságban élt. Két híres novelláskötete, a Tót atyafiak (1881) és a Jó palócok (1882), meghozta írói sikerét, s alkotókedve újabb művekkel gazdagította századfordulós irodalmunkat, akár anekdotákból építkező írásaira (A két koldusdiák, A beszélő köntös, A szelistyei asszonyok), akár történelmi témákat feldolgozó regényeire (Két választás Magyarországon, Különös házasság, A fekete város) vagy karcolataira, kisregényeire gondolunk. Hányán hiányolták alkotásaiból a szerkesztettsé- get, lélekábrázolását elnagyoltnak vélték! Érdemes néhány remekművét újraolvasnunk, s meggyőződhetünk arról, hogy a „gyémántnak még a pora is értékes”! Akár a Szegény Gélyi János lovai c. elbeszélés balladai tömörségű, líraian megrázó sorait elevenítjük föl, akár Az a fekete folt brezinai bacsójának fájdalmán merengünk el, akinek lelkében folyton ott él meghalt felesége emléke, hangját hallja a lombok suttogásában is, Mikszáth művészi hitelét igazolja. Méltó és emelkedett légkörben ünnepelték Mikszáth írói pályájának 40. évfordulóját - még szülőfaluja is Mikszáthfalva lett -, ám ez már valóban a földi út halhatatlanság felé vezető utolsó állomása volt a súlyosan beteg ember számára, aki 1910-ben meghalt. Jól tudták a régiek, milyen gazdag forrásvidékre lelünk, amikor gyermek- és ifjúkorunkban Jókait, ^Vlikszáthot vagy Gárdonyit adták a kezünkbe. Fájdalmas merengésre késztet bennünket ez az örökre eltűnt világ derűjével, anekdotázó hőseivel, tiszta hitével. Talán egyszer visszatérhetnek ők a filmekben, talán újra felfedezi a mai ifjúság is a semmitmondó, lélekromboló, zűrzavaros kiadványok, filmek helyett. Kliment Zsuzsanna Szórvány Gyermekkorom hitélete szórványegyházban épült. Hét család volt evangélikus a Nógrád megyei Nagyorosziban. Köztük voltak öreg, gyermektelenek is. A mi kis gyülekezetünk akkor a bánki anyaegyházhoz tartozott. A lelki- pásztorunk id. Schulz Aladár lelkész volt. Istennek igaz hű lelkipásztora. Minden hónapban egyszer a bánki templomba mentünk istentiszteletre, egyszer pedig Horpácsra, a Mikszáth-kastélyba gyülekeztünk istentiszteletre. Nagyapám volt kis gyülekezetünknek presbitere és gondnoka is egyben. Boldogan készülődtünk a kijelölt vasárnapon, hogy mehessünk Isten házába. Nagyapám feladata az volt, hogy a párbért összeszedje a kicsiny gyülekezet tagjaitól, búzában, vagy esetleg ahol búza nem volt, pénzbeli megváltásban. Fiatal édesapám a lovakat tisztogatta fényesre, a szénájukat összekötötte és a hosszú szekér szénatartójába helyezte, pokrócot tett rá és a gyerekek ülőhelye lett. A szekérre keresztbe annyi deszkát helyeztek, hogy a hívek mindnyájan elférjenek, eljuthassanak Bánkra, az istentiszteletre. A felső ünneplő ruháinkat hátikosárba raktuk, hogy az út porától vagy esőtől, sártól megóvjuk, és csak a bánki parókián vettük fel. Amikor bement ez a kis szórványgyülekezet a lelkipásztorral, a templomban ülő hívek mind felálltak Szép szokás volt ez a tiszteletadás a lelkészünk felé, ami sajnos lemorzsolódott a modem társadalomban. Az oltártérben elöl álltak gyönyörű népviseletben a lányok, utánuk sorban az újmenyecskéktől a korosabb menyecskék is. A sötét ruhás asszonyok a padban ülhettek és a férfiak is. Amikor a lelkész imádkozott, egyszerre térdeltek le az álló fiatalok A sokszínű selyemruhák szétterültek a templom kövezetén. Kicsit megfészkelték magukat, megigazították 5- 6 rétű mháikat, hogy ne gyűrődjenek Arany-ezüst sujtású rojtok pénzikék csillogtak a főkötőkön, a lányok pártáján, olyan csodálatos szépek voltak, mint a sokszínű pávák aranyos tollúkkal. A prédikáció jó talajra esett, a szívekbe. A mi kis szórványgyülekezetünk nagy örömmel indult haza, énekelve a nagy szénásszekéren. A következő istentiszteleti alkalom már Horpácson volt. Mi oda is szekérrel mentünk, ha esett az eső, ha sütött a nap. Az istentiszteletet a Mikszáth-kastély legnagyobb szárnyában tartottuk A kastélyt parkosított kert vette körül, tele rózsákkal. Olvasótermében kaptunk helyet, a falakat könyvespolcok borították szebbnél szebb, értékeskönyvekkel. Mikszáth Kálmán végrendelkezett így, hogy a szórványegyház evangélikus hívei mindig kapjanak benne helyet istentiszteleti alkalmakra. Nekem gyermekszemmel nem volt olyan meghitt, mint a bánki templom, de a sok szép énekünk és az Isten igéje megszépítette a nagy termet. Az istentiszteleten mindig ott volt Mikszáth Kálmán fia feleségével. Mindig 10Ft-ottetteka perselybe. Ez akkor nagy pénz volt. A szórványegyház tagjai sziklaszilárdan megálltak hitükben, és hűek maradtak egyházukhoz. Pedig volt a faluban zaklatás. Az evangélikus családok otthonukban is gyakorolták hitüket, énekeltek, Bibliát olvastak. Az ablakon át kihallatszó énekre csintalan gyerekek is gyülekeztek, csúfolódni. Kisiskolás koromban az iskolában éreztették velünk, hogy mi nem vagyunk keresztények a katolikus plébános és tanítványai szerint. Hittanóra előtt kiküldtek az iskolateremből az udvarra, először mentek a zsidó lányok, fiúk, utánuk mi evangélikusok, reformátusok. Mindnyájan kaptunk egy-egy barackot a fejünkre a plébánostól, gyermekkacaj kíséretével. Most már megbékéltünk az ökumené jegyében, csak a szép idillikus emlék maradt meg a gyermekek lelkében. A szórványegyház hívei még ma is tiszteletet igényelnek, áldozatot hoznak hitük gyakorlásáért.
