Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-01-26 / 4. szám

Evangélikus Elel 1997. janu; < 2c A Lepramisszió Világnapján Gondolati bűn? Január utolsó vasárnapja a Lepramisszió Világnapja. Szerte e világon ezen a napon hangoznak el imádságok a leprásokért, a közöttük dolgozók szolgálataiért, számba veszik az eredményeket a gyógyítás és a lelki munka területén. Ezen a napon járulnak hozzá az egészséges emberek anyagiakkal is a leprás betegek gyógyításához. Kapcsolódjunk mi is bele ebbe az Isten előtt kedves szolgálatba! Ebből az alkalomból közöljük azt a díjnyertes dolgozatot is, melyet a Lepramisszió dél-afrikai szervezete által kiírt pályázatra küldött be egy fiatal lány. Az érzé­küket elvesztett leprások sorsába és helyzetébe próbált beleilleszkedni írásá­ban. Mit veszítenék, ha ujjaim érzéket­lenné válnának? Az ujjak és a tenyér bőrének fe­lülete alatt fekszenek a Meissner- féle testecskék - a tapintásérzéke- lők - és a Reffini-végződések, me­lyek a hőmérsékletet érzékelik. Mi történik akkor, ha ezek az érzéke­lők megsérülnek vagy elvesztik működŐKépességüket? Mit is ve­szíthetnék? Éppen neki akartam kezdeni a gyakorlásnak - mivel a zongora­vizsgák nagyon közel voltak az ujjaim már a fényes elefántcsont billentyűket érintették, amikor rá­döbbentem: előfordulhatna, hogy nem érzem a billentyűk hidegsé­gét. Ezt az érzést, mint életem egyik legnagyobb veszteségét él­ném át, hiszen szorosan kapcsoló­dik az általam annyira szeretett ze­néhez. A zongorán álló vázát az agyag- művességi órákon készítettem. Mennyi örömöt jelentett ez akkor! Nem is annyira maga az alkotás, hanem az, hogy ujjaim között érez­tem a lágy, formazható, gyúrható agyagot. Elveszthetném a hideg, engedelmes agyag érzését is! A gyakorlás után hívtak, hogy segítsek a vacsorakészítésnél, és mivel gondolataim az érzékelés körül jártak, minden ezzel kapcso­latos érzés megerősödött A meleg és a hideg. A recés és a sima. Ami­kor a krémet kevertem a puding­hoz, megdöbbentem: lehet, hogy valóban elvesztettem a krémpor érzékeléséhez való képességemet? Semmi sem létezik ezután, ami fi­nom? Aztán az emberek megérin­tésére gondoltam: anya simogató kezére és apa borostás állára. Vagy: mit jelent megfogni egy ba­rát karját és érezni, hogy vannak jó barátaink! Tudom, hogy az élet sokkal szegényebb lenne az érzések nélkül! Azután: itt nyújtózkodik a nyug­ágyban az én vörös szőrű macs­kám. Ha simogatom, felborzolja a szőrét, és érzem, amint lélekzik, amint megelégedetten dorombol. Milyen sokat vesztenék, ha ez nem lenne! A nap végén, amikor lemosom meleg vízzel és csúszós szappannal mindannak maradékát, amit meg­érintettem, lefekszem és érzem az ágynemű ropogós frissésségét. Mi mindent veszítenék, ha mindeze­ket nem érzékelhetném, ha elvesz­teném érzékelőképességemet! Tanácsolom, hogy mindenki, aki ezt végiggondolja, gyorsan mond­jon hálaimát a tapintás ajándéká­ért, és köszönje meg mind az öt ér­zékszervét! A világ az ujjhegyünk végén van! (Ford.: Széchenyi Lászlóné) * A Lepramisszió Világnapja al­kalmából Budapesten kivételesen február 2-án du. 4 órakor rendez­zük ökumenikus istentiszteletün­ket a Zuglói Evangélikus Egyház- község templomában (XIV. Lőcsei út 32.); Vendégünk egy indiai lepra­szakorvos lesz, es Erdélyi Dániel orvosjelölt mutatja be diaképeit két hónapos indiai leprakórházi gyakorlatáról. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Bl-né Százéves a sikátori templom t A sikátori evangélikus gyüleke­zet gyökerei a reformáció századá­ig nyúlnak vissza, de Sikátor nevé­vel az egyháztörténeti írásokban csak 1661-ben találkozunk először, amikor Muzsay püspök az önálló egyházközségek közé sorolja. Az ellenreformáció és az üldöztetések ideje alatt a gyülekezet teljesen megszűnt, majd II. József Türelmi Rendeletének hatására a sikátori evangélikusok 1786-ban a környező községek evangélikusaival együtt engedélyt kértek gyülekezet alapí­tására, amit 1786 decemberében meg is kaptak. Első templomuk 1787-ben épült az ún. pajtasoron, 1886-ra azonban életveszélyessé vált és a hatóság bezáratta. 1895- ben elhatározták, hogy hozzákez­denek a mai templom építéséhez. 1896. április 9-én megtörtént az ün­nepélyes alapkőletétel majd ez év október végére elkészült a temp­lom. 1896. október 31-én szentelte fel Gyurátz Ferenc a Dunántúli Egy­házkerület püspöke, hazánk fenn­állásának 1000. évében. A gyülekezet lelkészei: a temp­lomépítő Matisz János (1896), az előző parókiát építtető Horváth Sándor (1903), Pócza Ferenc (1907), Csillag Ferenc (1934), Sze­pesi István (1935), az új parókiát építtető Mátis András (1974), Sel- meczi Lajos (1983). 1990 óta Magassy Sándor és felesége a gyüle­kezet pásztorai. A templom első nagyobb reno­válása 1911-ben történt. 1921-ben átépítik a fából készült kórust vas­beton szerkezetre, és ekkor építte-„ ti a gyülekezet az orgonáját, is, , majd az 1925-ben elrekvirált nagy harang helyett két újat rendeltek, úgy hogy a meglevő kis harangot beöntötték az újakba. 1936-ban a templomszenteles 40. évfordulójá­ra kívül-belül tatarozzák a templo­mot. A háború után két ízben is ki­javítják a háború okozta sérülése­ket. 1966-ban a 70. évfordulón ha­tározza el a gyülekezet a teljes fel­újítást. Az 1980-as évek elején épült a mai parókia a benne lévő gyülekezeti teremmel. 1988-ban villámcsapás éri a templomot, a to­ronysüveg porrá égett, a tetőtér is erősen megrongálódott, a temp­lom belsejében is keletkeztek károk. 1989 őszére teljesen elké­szültek a munkálatokkal. A százéves templom jubileumi istentisztelete 1996. november 3- án volt. Az oltári szolgálatot D. Szebik Imre püspök, Varga György esperes, valamint Magassy Sándor ny. lelkész végezte. Az igét a püs­pök hirdette a 25. Zsolt 8 verse és Mt 11,28 alapján. - E falak között nyugalom van. Isten igéjének igaz­sága hangzik itt az 1600-as évek óta. Megrendítő belátni a múltba, hányszor kellett újra kezdeni, hányszor tudtak feltámadni eleink. E szent hajlék védelem és oltalom volt, és az ma is mindazok számá­ra, akik felkeresik és hozzá tartoz­nak. Ma megfáradt nemzet va­gyunk, a mai kor zajos igényei kö­zött próbálunk élni. Isten igéje s a belőle ájracjó. szeretet adhat szá­munkra nyugalmat, megújulást, ő tart meg bennünket nemzedékről nemzedékre. Luther Márton halálának 450. évfordulójára a gyülekezet már­ványtáblát készíttetett a templom bejárati falára, ezzel adózva a nagy reformátor emlékének. A közgyűlésen Iváncza József felügyelő köszöntötte az egybe­gyűlteket. Papp József presbiter felolvasta a gyülekezet és a temp­lom történetét. Szeretettel és hálá­val emlékezett meg a gyülekezet lelkészeiről, megköszönve szolgá­latukat, tisztelettel fejet hajtva ál­dott emlékük előtt az apostol sza­vaival: „Emlékezzetek meg szeretet­tel a ti elődeitekről, akik szólották néktek az Isten igéjét. ” A gondolatbeli kísértésre mondta Luther: iyAzt nem akadá­lyozhatom meg, hogy a madarak a fejem fölött repkedjenek, de azt igen, hogy fészket rakjanak rajta!” Maga a kísértés azonban semmi­képp sem bűn, hiszen Jézus Krisz­tus is el kellett szenvedje a kísér­tést, de nem bukott el kivételesen sem. A rossz gondolat akkor kezd bűnné válni, amikor a szívünkben igent mondunk rá - az iménti ké­pet tovább gondolva: ha ama bi­zonyos „madaraknak” megadjuk a leszállási, sőt lakhatási enge­délyt. De akkor aztán berendez­kednek a fejünkben, sőt igyekez­nek magukhoz ragadni az ural­mat, mert npm érik be holmi albérlettel... Ám ha a lelkiismere­ti „légelhárítás” jól működik, ak­kor abból valami igen jófajta edzettség lesz (Jak 1,2.12). Mindig akadnák azonban, nem vallásos emberek között is, akik a komolyságot összetéveszik a komor­sággal, s a rend normális tisztelete helyett embertelen szigor jellemzi őket. Ennek elhíresült iskolapél­dáját képezték a farizeusok, akik szemében Jézus afféle „laza rabbi” volt. A legkülönbözőbb vallások, felekezetek vagy kegyességi cso­portok erre hajlamos törvényfana­tikusai (többnyire gyerek- és ifjú­kori hatásokra) erénynek vélik a megfélemlítő ostorozó stílust, s jobb ügyhöz méltó buzgalommal ott is bűnt látnak, ahol inkább a „szemüvegüket” kellene megtöröl­niük, mert azon van a piszok. Szo­rongáskeltéshez is jól értenek, hi­szen „műbűn”-gyártó specialisták - és nemigen veszik észre, mennyi­re háttérbe szorult náluk a szere­tet. Nem rossz szándékúak, csak eltévedtek saját indulataik őserde­jében, s így ahol csak bűnt lehet csinálni valamiből, kapnak az al­kalmon. Ilyen szellemiség kegyes­ségi irányzatokba is beszivároghat. Áldatlan félremagyarázásra a nem eléggé árnyalt bibliafordítás is rést nyithat. Mt 5,28-ban például a 6. paran­csolat (pontos fordításban): „Ne légy házasságtörő!") jézusi értelme­zését olvassuk. Ennek összefüggé­seiből és görög nyelvi megfogal­mazásából kiderül, hogy egyrészt férjes asszonyról van szó, másrészt olyan „rátekintésről”, amelyben benne van az elcsábítási szándék is, amint azt többek között a kegyes­ségéről és tudományáról ismert F. Rienecker teológiai tanár hangsú­lyozza. Ennek hű kifejezésére a következő fordítást javasolnám: ,^4ki más feleségére szemet vet, az szívében már házasságtörést követett el vele.” Ez tehát nem csupán kí­sértő gondolat, hanem megkapa- rintásra irányuló indulat. A kettő között nagy a különbség. Aki pe­dig azt hiszi, hogy jót tesz azzal, ha magánál Jézusnál is szigorúbb (rá hivatkozva), az „elhordozhatatlan terhet” ró főként hitben élő fiata­lokra, de ezzel a farizeusokra ha­sonlít (Mt 23,4). Van nekünk épp elég valódi gyengeségünk és vétkünk, bőven elég azokkal hadakoznunk. A min­denkori farizeusok a hit gör­betükrei. Vakok vak vezetői, amint Jézus mondta. Dr. Bodrog Miklós Az evangélium segítése Dunaújvárosban nemcsak elké­szült Isten nemesen egyszerű háza, az evangélikusok lelki-palotája, de Magassy Sándomé lelkész tájé­koztatott a hívek áldozatvállalásá­ról, amellyel hozzájárultak a már­ványemléktábla és az emlék-kop­jafa felállításához, továbbá a ha­rangozó automata elkészítéséhez és a padfestéshez. A vendéglelkészek egyenként köszöntötték az ünneplő gyüleke­zetei, tolmácsolva híveik köszönté­sét is. Beszéltek a bakonyi kis gyü­lekezetek összetartozásának fon­tosságáról. A közgyűlés után a résztvevők a parókia előtti kopjafa köré gyűl­tek. Avatóbeszédet Magassy Sán­dor protestáns tábori lelkész őr­nagy mondott, majd a püspök fel­avatta és megáldotta az 1100 éves emlékhelyet. Az ünnepet számos szavalat, énekszám gazdagította. Jó volt feltöltődni Sikátorban a szép fehér templomfalak között, érezni az elődök összetartó hitét, erejét, hallani az' orgona ujjongó zengését, melyet valamikor édes­apám, Szabó Elek a gyülekezet utolsó kántortanítója, ma Mezey Éva szólaltatott meg. Jó volt emlé­kezni a harangok reggeli könyör­gésre hívogató szavára, a konfir­mációra és mindazokra, akik már nem lehetnek közöttünk. Adja Isten, hogy ne csak az ün­nepnapok varázsa vigye a híveket a százéves templomba, hanem a vasárnapok csendje rendszeres há­laadásra hívja a kicsiket, nagyokat, ifjakat, öregeket egyaránt a zsoltá- rossal együtt vallva: „Uram, szere­tem a te házadban való lakozást és a te dicsőséged hajlékának helyét” (26. Zsolt. 8). -dó­éi és éltetőén hat a város életére is. December 21-én Jótékonysági Koncertet rendeztünk. Első ízben a város és a gyülekezet történeté­ben. Az ünnepi alkalom adomá­nyát a város hajléktalanjainak élel­mezési támogatására fordítottuk. Az ünnepi hangverseny szolgá­latát örömmel és készségesen vál­lalta Horváth Dénes a Zenei Egye­sület kamarakórusával, valamint a Sándor Frigyes Zeneiskola fúvósai­val. Az est „meglepetése” Bencze Gábor ihletett orgonajátéka volt, gyülekezetünk karácsonyra kapott ötregiszteres, fenséges orgonáján. (A hangszerek királynőjét a Bajor Diakóniai Intézet nürnbergi igaz­gatósága adományozta az új temp­lomnak.) A program befejezése is méltó volt: a Móricz Zsigmond Zenei Ál­talános Iskola 60 tagú kórusa zeng­te - méltó vezetés mellett - gyer­mekhangok csoda-csilingelése ál­tal, a várva várt Gyermek, a mi Urunk Jézus Krisztus megszületé­sének várakozását és örömét, szí­veket, lelkeket összekötöző való­ságát! Az alkalom a Krisztus-születés segítési üzenetét és a lelki érzé­kenység ébrentartását szolgálta: törődni azokkal is, akik az élet pe­rifériáján élnek, s kiknek szava nem hallik messzire... A hallgatóság soraiban ott ült a város polgármestere, az önkor­mányzati testület több képviselője, iskolaigazgatók, vállalkozók, az ökumené képviselői, s mint ven­déglátók: gyülekezetünk tagjai. A Jótékonysági Koncert ered­ményességét a Hajléktalan Ott­hon- és Menedékszálló vezetője így értékelte; -„Ez az első alkalom működésünk történetében, hogy egy támogatásra nem kötelezett intéz­mény - az Evangélikus Gyülekezet - is gondolt ránk és segített.” - DE HISZEN JÉZUS KRISZTUS EZÉRT JÖTT! Értük is! Értünk is! Mindenkiért! Ezúton is köszönet azoknak a segítőknek, akik idejüket, tudásu­kat, pénzüket áldozták e sikeres koncert megvalósításáért, és végül, de nem utolsósorban lelkészünk­nek - Reisch Györgynek -, aki egy nagy baleset után, mankóval bi­cegve, fáradhatatlanul fogta össze az egészet. Mint mondta: azért, hogy mindenkinek, mindennapra legyen Karácsonya! Bánkúti Katalin hitoktató HITOKTATÓK KIBOCSÁTÁSA Egyházunk mindkét kerületéhez tartozó hitoktató testvérek kibocsátására 1997. január 25-én, szombaton de. 11 órakor kerül sor a Budapest-Fasori evangélikus templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak 150 éve született Mikszáth Kálmán „Adj emberséget az embernek!”- Gondolatok az új év elején ­Ezekben a hetekben hazánkban és határainkon kívül szerte a világban megemlékeznek a nagy anekdotázóról születése 150. évfordulója alkalmából. Érthető, hisz no­velláit és regényeit az európai nyelveken kívül kínaira, törökre és burmai nyelvre is lefordították. Ismertségének és népszerűségének egyik bizonysága, ho'gy Theodor Roosevelt 1907-ben Budapesten járva, magához hí­vatta Mikszáthot s gratulált írói sikereihez. Az amerikai elnök megegyezte, hogy a Szent Péter esernyője című re­gény a legkedvesebb olvasmányai közé tartozik, amit többször is elolvasott. E sorokban nem irodalmi jelentőségét kívánom értékelni, inkább evangélikus voltát, egyházunkhoz tartozását szeretném tudatosítani lapunk olvasói előtt. A 17. század elejéig visszavezetett családfája szerint ősei kisnemesek voltak, és az evangélikus lelkészi hiva­tást gyakorolták Az író nagyapja Kiscsoltói Mixadt Sámuel szakította mega sort, aid a Nóg- rád megye északi részén fekvő Nagykürtösön telepedett le, s kereskedést nyitott. Ennek János fia, az író apja Szklabonyára költözött, feleségül vette Veres Máriát, s boltosként keresték kenyerüket. Családnevük írásának addigi módját az író apja változtatta Mikszáthra. Kálmán 1847. január 16-án született Szklabonyán. A kis falu egyházi tekintetben a nagykürtösi anyagyüleke­zethez tartozott. Középiskolai tanulmányait Rimaszom­baton kezdte, majd Selmecbányán az evangélikus gim­náziumban fejezte be. Apja szerette volna, ha a fiú a lel­készi pályát választja, s folytatódik az ősök által elkez­dett tradíció. Kálmán azonban Pestre ment s jogot ta­nult. Joggyakomokként Balassagyarmaton munkálkodott, ahol beleszeretett főnöke leányába, a mohorai születésű Farkasfalvi Mauksch Ilonába. Budapes­ten a szlovák gyülekezet templomában 1873. július 13- án Bac hát Dániel lelkész előtt fogadott egymás­nak hűséget a 26 éves vőlegény és a 18 éves meny­asszony. Kezdetben az Erzsébet Szállóban, majd albér­letben laktak. Az újságírói honorárium nem volt elégsé­ges kettőjük megélhetéséhez. Nyomorúságukat fokozta a feleség megbetegedése. Noha nagyon szerették egymást, a bajokból azt a kiutat választották, hogy a feleség visszaköltözik szüleihez és elválnak. A bíróság elsőfokon 1877-ben, másodfokon 1878-ban felbontotta házassá­gukat. A tót atyafiak címen 1881-ben megjelent no- velláskötetet 1882-ben A jó palócok című gyűjtemény kiadása követte. Ezek híressé tették az addig alig ismert újságírót, és anyagi sikert is jelentettek számára. Újra megkérhette felesége kezét. Különös házasságuk volt. Életük jóra fordult. Gyermekeik születtek, akiket Rákó­czi úti templomunkban Bachát Dániel keresztelt. Ha­marosan országgyűlési képviselőnek választották, s tagja lett a Kisfaludy Társaságnak. Újabb kötetei jelentek meg. Novelláiban a felvidéki falusi emberek babonás, fur­fangos lelkivilágát, sorsfordulóit írta meg csodálatos ér­zékkel. Figyelme a városi különcködő kispolgárok életét sem kerülte el. Müveiből megismerhetjük a vármegyei urak, a tragikomikus dzsentrik világát is. Köztük élt, él­ményeit anekdotázva varázslatos stílusművészettel írta meg. írói tevékenységének 40. évfordulóját Budapesten 1910. május 16-án ünnepelték. A Luther-Társaság tag­jai részéről elhangzott köszöntőre válaszul mondta: „Mindig öntudatos • evangélikusnak vallottam magam, és büszke vagyok lelkész őseimre. ” Valaki szóvá tette, hogy írásai­ban gyakran olvashatók szlovák kifejezések. Erre reagál­va válaszolta: „Szlovákul beszélni szá­momra olyan jó érzés, mint nyári ko­ra hajnalon mezítláb sétálni a har­matos fűben.” Az ünnepséget követően horpácsi birtokára vonult, ahol tüdőgyulladás következtében május 28-án váratla­nul elhunyt. Mikszáth Kálmán neve nem merült feledésbe, művei nem halványultak meg. Több regényét megfilmesítették. Cselovszky Ferenc íyAdj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak!"- írta József Attila Hazám című versében, 1937- ben, a nagy világégés előtt. Soha nem voltaik ennyire időszerűek ezek a sorok, mint most, 1997 elején. Amikor összekeverednek az eddig megbecsült és elfogadott értékek valami pro­fán, embertől idegen, sőt gyakran az emberi méltósá­got meggyalázó életszemlélettel. Tbrz karácsonyi ün­neplések kapcsolták össze a krisztusi hit meleg áhíta­tát a Szt. Miklós emlékére szokássá vált Mikulás-járá­sok fehérszakállas, pirosköpenyes bohóckodásaival. A magunk jóságába vetett hitünk jócselekedetek­ben igyekezett eleget tenni a szeretet kívánalmainak. Mert abban mindenki egyetértett, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Megajándékoztuk egymást. Ki-ki te­hetsége szerint. A szegények, nyugdíjasok és öregek garasaiból jutott a hajléktalanoknak is. Meleg ebédet kaptak, két-három napig. Mi lesz velük ezután? Nem hallottam sokat a gazdagokról a szeretet ün­nepén. A nép nyomorgásai közben palotákat építők ajándékairól! Adtak ők is egy-egy konzervet talán? Vagy zártkörű rendezvényeik védett fedezékeiben nem kellett találkozniuk a nyomorral? Miért van annyi földönfutó szegény? „ Valami nagy-nagy tüzetkéne rakni, hogy melegednének az emberek”- írta egykor József Attila. Aztán tűz keletkezett az egész világon. De az emberek nem melegedtek a pa­razsánál, hanem elégtek benne. Ma is égnek. Vagy éheznek és fáznak. Ölik egymást kontinensünk déli részén, sőt a Megváltó szülőföldjén is. És mindenütt a nagyvilágban. Néha nálunk is. Rossz ígéretű év elé nézünk. És csak nézünk. Tűrünk és aggódunk. Miközben megszűnnek az eddig gyó­gyulásunkat elősegítő kórházi ágyak. Becsukódnak az iskolák kapui. Azok, amelyek eddig a mi gyermekeinket engedték be a falaik közé! Hol az esélyegyenlőség a sze­gények és a gazdagok utódai között? Egyáltalán, hol vannak a gyermekek? Alig látni terhes nőt az utcákon! Sötét jóslatok hangzanak el mostanában a nemzet- halálról! Valóban, nem lenne jövőnk? Az nem lehet. Voltunk már az évszázadok viharai­ban nehéz helyzetekben. Mindig meg tudtuk találni a kivezetcnitat^MosUi^udnánk'^eliogyan^^^^^^ „Ha új tatárhad, ha kufárhad özönli el a tiszta tájat, ha utaink megcsavarodnak mint giliszta, ha rátapodnak te mondd magadban, behunyt szemmel, csak mondd a szókat, miktől egyszer futó homokok népek, házak Magyarországgá összeálltak ” (Illyés Gyula: Haza a magasban) „Csak mondd a szókat!” - A tiszta szókat. Az igaz szókat. A szeretet szavait. A hit szavait. Nem a sem- mitmondás üres szavait váijuk egymástól! A segélyké­rés szavait fogadjuk, és a segítés felajánlásának a sza­vaira vágyunk! Ha szét tudnánk feszíteni a közöny sziklafalát, melyet felállított körénk a félelem! A bű­nözés félelme. A munkanélküliség félelme! Ha egy­másra találhatnánk! Ha megfognánk egymás kezét! Új év köszöntött ránk. Tele aggódásokkal várjuk a holnapok ködben bujkáló történéséit. Ha egyet akar­nánk? Ha közösen cselekednénk a jót! „Mert hitben járunk, nem látásban” - írta Pál apos­tol a korinthusi gyülekezetnek. Ma is időszerű az üze­nete ezeknek a szavaknak! (2Kor 5.7) Hitben kellene élnünk! Jót kellene cselekednünk. Égyütt! Men „Nem elég a jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell! A jószándék kevés! Több kell: az értelem! Mit ér a hűvös ész?! Több kell - az érzelem!” (Váci Mihály: Még nem elég) Kissé szomorú, de mindenképpen meghatódott szívvel fogadjuk az új esztendőt. Az új tavaszt várjuk, az új nyarat. A ráköszönő új őszi verőfényt és majd az újabb telet. ,^4 te hited megtartott téged” - mondta Jézus a be­tegségéből meggyógyított asszonynak (Mt 9,22). Mi is betegeKvagyunk. Gyógyulásra várunk. Ahhoz pedig hit kell! Reménység! És öröm. Igazi, szívből jö­vő öröm. Hogy el tudjuk mondani igaz belsőnkből: „Nem siránkozom, hogy a rózsának is vannak tövisei, örü­lök inkább, hogy rózsa van a tövis felett, s hogy a bokor tele van rózsával ” (Joseph Joubert: Gondolatok) Áldott új évet mindenkinek! Lenhardtné Bertalan Km ma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom